Több száz potenciális háborús bűntény ügyében vizsgálódik Németország

Az orosz hadsereg által Ukrajnában elkövetett több száz potenciális háborús bűntény ügyében vizsgálódik a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) – közölte Holger Münch, a szervezet vezetője a Welt am Sonntag című lap szombati jelentése szerint.

A BKA vizsgálata nemcsak az elkövetők azonosítására törekszik, hanem az esetleges bűntettek katonai és politikai felelőseinek felderítésére is, ami a nyomozás legnehezebb része – mondta el Münch.

Kifejtette: hivatalának célja, hogy azonosítsa az atrocitások felelőseit, bizonyítékokat gyűjtsön ellenük és igazságot szolgáltasson, akár Németországban is, ahol univerzális igazságszolgáltatás működik, ami lehetővé teszi, hogy bizonyos bűncselekmények esetében ott is ítéletet hozhatnak, függetlenül attól, hogy hol követték el őket.

Illusztráció: Agerpres/EPA

Münch azonban megjegyezte, hogy mindez hosszú időt vehet igénybe, mert az ukrajnai háborúhoz köthető jogsértések vizsgálata még csak az elején tart. A BKA munkáját segíti a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) is, például azzal, hogy olyan, rádiós kapcsolaton keresztül folytatott beszélgetéseket rögzítettek, amelyekben orosz katonák ukrán civilek ellen elkövetett atrocitásokról meséltek egymásnak.

Münch szerint német nyomozók – nemzetközi felhatalmazással – személyesen is ellátogathatnak majd Ukrajnába. Közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton váratlanul a déli fronthoz közeli Mikolajivba látogatott, ahol helyi vezetőkkel egyeztetett.

A háború előtt félmillió lakosú kikötőváros továbbra is ukrán ellenőrzés alatt áll, és stratégiai fontosságát az adja, hogy a városon keresztül vezet út az ország délnyugati részén fekvő Odesszába.

A közeli Herszon a háború első fázisa óta orosz megszállás alatt áll.

Szerdán az ENSZ Ukrajnával foglalkozó különbizottsága bejelentette, hogy számos beszámolót gyűjtöttek össze oroszok által elkövetett atrocitásokról, de a bizottság elnöke azt is jelezte, hogy egyelőre korai lenne kész tényként kezelni, hogy az oroszok háborús bűnöket követtek volna el Ukrajnában.

A helyi hatóságok közlése szerint orosz rakétacsapás érte szombaton a közép-ukrajnai Krivij Rih város déli részét. A Telegram üzenetküldőn közzétett beszámoló szerint a támadásnak két halálos áldozata van.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?