A Jobbik kéri a magyar külügyet, hogy lépjen Beke István érdekében

Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos csütörtökön írásban kérdést intézett Szijjártó Péter külügyminiszterhez a kézdivásárhelyi Beke István állítólagos terrorista ügye kapcsán.

A politikus szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint személyesen és írásban is tájékoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest az ügyről, kérve személyes közbenjárását annak érdekében, hogy „a magyar állam teljes mellszélességgel álljon ki ebben a súlyos eljárásjogi hibáktól terhelt ügyben az állampolgárai mellett”.

Sneider Tamás azt kérdezte a külügyminisztertől: Milyen konkrét lépéseket tett a kormány a 2015. december 1-jén őrizetbe vett kézdivásárhelyi székely-magyar férfi ügyében, mit tett és tesz a magyar külügy annak érdekében, hogy az ügyben érintettek emberi jogai és az eljárásjogi garanciák ne szenvedjenek csorbát?

Beadványában az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: a törvényben foglalt kötelezettségét is elmulasztaná a magyar állam, ha nem lépne fel minden törvényes eszközt megragadva a kézdivásárhelyi állampolgára védelme érdekében. „Haladéktalanul fel kell lépni, hogy a minden magyar- és egyben minden európai uniós polgárt megillető eljárásjogi garanciák Romániában is érvényesüljenek” – írta Szíjjártó Péternek.

Kapcsolódók

Kimaradt?