Szőcs Levente: Védjük meg Bekét, de ne legyünk Bekék!

Ez jutott eszembe hirtelen, amikor olvastam, hogy „Je suis Beke István” feliratú transzparensekkel tüntettek Kézdivásárhelyen mintegy fél ezren Beke István szabadon engedését követelve. Kifejtem bővebben, de előbb három rövid megjegyzés:

A DIICOT visszaesőnek számít a magyarokkal szembeni hangulatkeltést illetően. Csaknem egy év telt el azóta, hogy terrorcselekményekkel gyanúsította meg az RMDSZ vezetőit anélkül, hogy – akár azóta – a tetteseket megnevezte volna, vagy bizonyítékok híján lezárta volna a nyomozást. Ily módon a levegőben hagyott egy rendkívül súlyos vádat, amely – a közösség parlamenti képviseletéről lévén szó – az egész magyarság fölött ott lebeg. Ezért is várom és elvárom, hogy az ügyészség mihamarabb lezárja a Beke-ügyet, a bíróság pedig csak akkor ítélje el, ha a bűnössége minden kételyt kizáróan megállapítható.

Óvnék mindenkit az általánosításoktól. Ahogy arra előttem többen felhívták a figyelmet: egy egyelőre vélelmezett terrorista miatt nem a magyarok, de még csak a székelyek sem tehetők felelőssé.

És akkor jöjjön a lényeg: miért „je ne suis pas” Beke István?

Tavaly nyáron ott voltam Kézdivásárhelyen, amikor Semjén Zsolt jelenlétében felvonták a székely zászlót az egykori katonanevelde előtt. Ott volt a város apraja-nagyja, és egy sarokban a HVIM tucatnyi képviselője. Pontosabban hol egyik sarokban voltak, hol a másikban, mert egyrészt akárhova álltak, a szervezők rájuk szóltak, másrészt igyekeztek úgy pozicionálni magukat, hogy a fontosabb mozzanatokban „képbe kerüljenek”. Ez inkább többé, mint kevésbé sikerült is: átnéztem otthon a fotóimat, és alig találtam köztük használható darabot, amelyen ne lógott volna be legalább a sarka egy HVIM-s zászlónak.

Tény, hogy nem csak a szervezők, de a helybéliek sem nézték őket jó szemmel, folyamatosan morogtak rájuk. Ehhez képest hatalmas tömegnek tűnik az ötszáz fő, aki szerda délután utcára ment Beke Istvánért. A közember amúgy is hajlamosabb a magyarnak hinni, de ezt a hajlandóságot felerősítette a DIICOT amatőr, hiányos, megengedhetetlenül sejtelmes és borzalmasan időzített közleménye. Így lesz a 64 vármegyés: magyar, és a magyar: 64 vármegyés.

Még mielőtt valaki kirekesztéssel vádolna: ettől az ügytől függetlenül a HVIM az marad, ami volt. Nem egyszerűen arról van szó, hogy eltérnek a nézeteink: ez a szervezet, ezek az emberek tevőlegesen árt, ártanak nekünk, erdélyi magyaroknak. Ezt kimondani most, úgy érzem, legalább olyan fontos, mint azt, hogy legyen szó bárkiről, egy igazságtalan ítélet minden román állampolgár ellen irányul.

Illusztráció: YouTube.

Kimaradt?