Öt magyart keresnek Nepálban

Öt, huzamosabb ideje Nepálban tartózkodó magyar állampolgárral továbbra sem tudtuk felvenni a kapcsolatot - mondta Vajda Andrea újdelhi vezető magyar konzul az M1 vasárnap délelőtti híradójában a nepáli földrengés kapcsán. Beszámolt arról, hogy újabb rengés történt, emiatt egyelőre az a repülőgép sem tudott felszállni, amellyel a 15 emberből álló magyar turistacsoport indult volna Isztambulba, majd onnan Magyarországra.

Vajda Andrea arról is beszélt, hogy az európai uniós delegáció és a soros lett elnök is megkereste az indiai kormányt, ha Nepálból Indiába akarnának utazni uniós polgárok, segítsék őket, és a vízummal ne legyen probléma.

Tóth Zsigmond, a magyar turistacsoport vezetője az M1-nek vasárnap reggel azt mondta: egész éjszaka fent voltak, mindenki jól van. A tervek szerint vasárnap el tudják hagyni Nepált, és Isztambulon keresztül utaznak Magyarországra.

A 7,9-es erősségű földmozgásnak a vasárnapi legfrissebb összesítések szerint több mint 1900 halálos áldozata van, a legtöbben Nepálban vesztették életüket. Ez volt a legsúlyosabb katasztrófa a dél-ázsiai országban az utóbbi 81 évben. A földrengés a Katmandu-völgyben rengeteg házat a földdel tett egyenlővé, a Himalájában pedig lavinákat indított el.

Kapcsolódók

Kimaradt?