Nyolcvan éve nem volt ekkora földrengés Nepálban

Az utóbbi 80 év legnagyobb erejű földrengése rázta meg szombaton Nepált. Szemtanúk szerint a fővárosban, Katmanduban több épület romba dőlt, közöttük több száz éves templomok. Legalább ketten meghaltak.

Az Egyesült Államok földtani intézetének mérései szerint a 7,9-es erősségű rengés középpontja Katmandutól 80 északnyugatra volt, a fészke pedig mindössze 2 kilométeres mélységben. A földmozgás főleg a 2,5 millió lakost számláló Katmandu-völgyet rázta meg, de érezni lehetett az egész országban, sőt India északi részén, egészen Újdelhiig is az NDTV indiai tévé szerint.

A Reuters tudósítója beszámolt arról a fővárosból, hogy mindenki kimenekült házából, és sokan sérülésekkel rohantak a legközelebbi kórházba. A katmandui központi kórházba több tucatnyi sérültet vittek be. Egyelőre két halálos áldozatról tudnak, az egyik egy 15 éves lány egy észak-indiai faluban, a másik szintén egy lány egy Katmandu melletti városban, ahol rádőlt egy szobor. Az indiai lányra házuk fala borult rá.

A nepáli állami rádió figyelmeztette a lakosokat, hogy egyelőre ne menjenek vissza az épületekbe, mert utórengésekre lehet számítani. Egy már történt, 6,6-os volt az erőssége.

A Katmandu-völgyben 1300 méter magasságban elterülő fővárosnak több mint egymillió lakosa van. A Katmandut övező hegyek magassága 2000 és 2700 méter között mozog. Az óváros rendkívül szűk utcácskáiban a szorosan egymás mellé, ráadásul rosszul megépített házak könnyen összedőlnek.

Nepálban 1934-ben volt 8,0 erősségű földrengés, amely romba döntötte a Katmandu-völgy városait.

Kimaradt?