Vádat emeltek Ráduly Róbert és Szőke Domokos ellen

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester ellen – közölte szerdán honlapján az ügyészség.

A polgármestert az ügyészség háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja. A vádhatóság magyarázatként megjegyezte, azt tekinti hivatali visszaélésnek, hogy a vádlottak jogtalan hasznot szereztek maguknak vagy másnak. 

A DNA egyebek mellett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2014-es csíkszeredai építkezési engedélyét kifogásolta, amelyet állítása szerint hiányos dokumentáció alapján állított ki a polgármester. A vádhatóság kiemelte, hogy a polgármester oktatóként is tevékenykedik az egyetemen.

Ráduly Róbertet és Szőke Domokost azzal is gyanúsítják, hogy indokolatlanul hagytak jóvá közel egymillió lejt kitevő városházi kifizetéseket egy kataszteri felméréseket végző cégnek olyan munkákra, amelyeknek semmilyen végeredménye nem volt. 

Szerződést hamisíttatott Szőke?

Szőke Domokost azzal is vádolja a hatóság, hogy egy szerződés meghamisítására utasította az egyik beosztottját. Az eredeti bérleti szerződéssel a város egy ingatlant bocsátott egy cég rendelkezésére, de kikötötte, hogy a cég nem köthet albérleti szerződéseket az ingatlan egyes részeire. A vádhatóság szerint az alpolgármester utasítására ezt a kitételt törölték a szerződésből.

Az alpolgármester azzal is törvényt sértett az ügyészek szerint, hogy később a ingatlan két albérleti szerződését szintén jóváhagyta. Az alpolgármesternek rója fel a vádhatóság, hogy befolyásával visszaélve ítélt oda egy zöldövezeti munkálatra szóló megbízást egy bukaresti cégnek, amelynek azután a városháza a szolgáltatás reális értékének százszorosát fizette ki.Mindkettőjüknek felróják, hogy magáncélokra is használták a polgármesteri hivatal gépkocsiját. 

A DNA több olyan ügyben nem emelt vádat az elöljárók ellen, amelyek a vádhatóság korábbi közleményeiben szerepeltek. Kikerült például a vádpontok közül az, hogy a polgármester túlságosan olcsón vásárolta meg a város számára a szakszervezetek művelődési házát.  A csíkszeredai elöljárók pere a Hargita megyei törvényszéken kezdődik. A vádiratban az ügyészség kérte a korábban hozott kényszerintézkedések fenntartását. 

A vádemelés előzményei

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott csíkszeredai elöljáróknál április 29-én tartott házkutatást a DNA, majd korrupciós bűncselekmények gyanújára hivatkozva őrizetbe vette őket. Egy nappal később a bíróság házi őrizetbe helyezte őket, és vagyonukat zárolta. Május 14-én a prefektus felfüggesztette őket tisztségükből. 

Korábbi nyilatkozataikban a csíkszeredai elöljárók ártatlannak mondták magukat, Ráduly Róbert politikai leszámolásnak minősítette az eljárást. Az RMDSZ nevében Kelemen Hunor elnök közleményben nyilvánította ki szolidaritását a csíkszeredai elöljárókkal.

Kapcsolódók

Kimaradt?