Őrizetbe vették Csíkszereda polgármesterét

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerda este 24 órás őrizetbe vette Csíkszereda korrupcióval gyanúsított polgármesterét és  egyik alpolgármesterét, Ráduly Róbertet és Szőke Domokost – tudtuk meg csütörtök reggel a másik alpolgármestertől, Antal Attilától.

Előzetes letartóztatásukról a bíróság dönt. Antal Attila a maszol.ro-nak elmondta, hogy a két politikust délután 3-kor szállították Bukarestbe, és este fél 8 körül értek a fővárosba. Kihallgatásuk vélhetően hajnalig tartott. Az ügyészek elvittek a városházáról mintegy 6500 oldal hivatali dokumentumot is.

Ügyészségi források szerint Ráduly Róbertet többek között azzal gyanúsítják, hogy egy közvetítőn keresztül havi tízezer euró csúszópénzt kapott a parkolódíjak begyűjtésével megbízott cég tulajdonosától.

Azzal is gyanúsítják, hogy 200 ezer lej csúszópénzt kapott egy építőanyag-kereskedéssel foglalkozó nagyáruház építési engedélyének kiadásáért és a forgalmi rendezés megvalósításáért az áruház környékén. Szőke Domokos alpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a reális összeg százszorosáért ítélt oda egy zöldövezeti munkálatra szóló megbízást egy bukaresti cégnek.

A polgármester politikai leszámolásnak tartja az ügyészségi akciót.„Soha nem vettem el senkitől semmit!” – jelentette ki a sajtónak Bukarestbe szállítása előtt.

Kapcsolódók

Kimaradt?