Winkler Gyula: Erdély mozgástere szűkülhet, ha Bukaresthez kerülnek az uniós fejlesztési döntések
Javában zajlanak Brüsszelben az Európai Unió következő, 2028–2034 közötti költségvetése körüli viták. A tét nem csupán az, hogy mekkora lesz az uniós büdzsé, hanem az is, hogy milyen célokra fordítják a forrásokat, és milyen mozgásterük marad a tagállamoknak. Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő szerint a közép- és kelet-európai országok számára kulcskérdés a kohéziós politika és a közös agrárpolitika megőrzése, az Európai Bizottság nagyobb rugalmasságot és új struktúrát javasol. A Maszolnak adott interjúban a képviselő beszélt az uniós költségvetés átalakításáról, Románia forráslehívási teljesítményéről, a PNRR tanulságairól és arról is, miért tart attól, hogy bizonyos döntések Brüsszelből Bukarestbe költözhetnek.
– Hol tart jelenleg az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről szóló vita?
– Az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti időszakra szóló költségvetésére az Európai Bizottság tavaly júniusban, vagyis 2025 júniusában tett javaslatot. Ez a költségvetés 2028. január 1-jén lépne hatályba. Az Európai Unióban a tárgyalások már három évvel a költségvetési időszak kezdete előtt megkezdődnek, hiszen minden ciklust egy két-három éves, rendkívül összetett és nehéz tárgyalási folyamat előz meg. Az új hétéves költségvetés rendszerint ezeknek a hosszú egyeztetéseknek a végén születik meg.
Ami a tavaly júniusban bemutatott bizottsági javaslatot különösen szokatlanná teszi, az az, hogy az Európai Bizottság egy teljesen új struktúrában képzeli el az Európai Unió költségvetését.
Ahhoz, hogy ezt megértsük, érdemes megnéznünk, hogyan működött eddig a rendszer. Az Unió hétéves költségvetése három nagy szeletre oszlott. Körülbelül egyharmadát a kohéziós alapok tették ki, vagyis a regionális fejlesztések finanszírozása. Ezek azok a források, amelyeket Erdélyben és Romániában is jól ismerünk, hiszen utak, közművek, intézmények és más fejlesztések valósultak meg belőlük.
A második harmadot a közös agrárpolitika jelentette, amelynek két pillére van: a területalapú támogatások és a vidékfejlesztés. A források nagyobb része a területalapú támogatásokra megy, de a vidékfejlesztési programok is rendkívül fontosak, hiszen ezek révén lehet szolgáltatásokat fejleszteni, infrastruktúrát korszerűsíteni vagy éppen közösségi beruházásokat megvalósítani.
A harmadik részbe tartozott minden egyéb: a kutatás-fejlesztés, a versenyképességi programok, az Erasmus, és maga az uniós intézmények működése.
– Mit jelentett ez eddig Romániának?
– Már 19 éve tagjai vagyunk az Európai Uniónak, és ez idő alatt természetesen mi is befizettünk a közös költségvetésbe, hiszen minden tagállam a saját nemzeti össztermékével arányosan járul hozzá az uniós büdzséhez. Románia esetében ezek a befizetések 19 év alatt összesen 32 milliárd eurót tettek ki.
Ezzel szemben az Európai Uniótól kapott támogatások összege a májusi adatok alapján már elérte a 108 milliárd eurót. Ez azt jelenti, hogy mintegy 76 milliárd euróval kaptunk többet, mint amennyit befizettünk. Másképp fogalmazva: minden Románia által befizetett euró – tehát minden olyan euró, amelyet mi, a magyar közösség vagy a székely emberek is befizettünk – legalább három, de valójában közel három és fél eurót hozott vissza.
Ez jól mutatja az európai uniós költségvetés jelentőségét. Ez volt az eddigi struktúra. Tavaly júniusban azonban az Európai Bizottság egy új költségvetési struktúrára tett javaslatot, amely nemcsak szerkezetében, hanem összegében is jelentős változást hozna.
A javasolt költségvetés megközelíti a 2000 milliárd eurót, ami jóval több, mint a jelenlegi hétéves költségvetési ciklus kerete. A növelés indoklása az új kihívásokra alapul.
Az egyik legfontosabb érv az, hogy az Európai Unió határainál háború zajlik, miközben a NATO-n belül is olyan bizonytalanságok jelentek meg, amelyek elsősorban az Egyesült Államok megváltozott szerepvállalásából fakadnak. Emiatt egyre többen teszik fel a kérdést, hogy a korábbi biztonsági és védelmi paradigma változatlanul érvényes marad-e.
De világos, hogy az Európai Uniónak ki kell építenie a saját maga védelempolitikai, vagy védelmi eszközeit. Hosszan lehetne vitatkozni arról, hogy lesz-e valaha európai hadsereg, és ha igen, ki irányítaná azt, de egy dolog biztos: amíg ilyen bizonytalan nemzetközi környezetben élünk, addig a védelem és a biztonság a legfontosabb prioritások közé tartozik. És bizony a védelemhez három dolog kell: pénz, pénz és pénz.
A költségvetés növelésének másik fontos indoka az úgynevezett Draghi-terv. A Mario Draghi által 2024 őszén bemutatott versenyképességi terv arra figyelmeztet, hogy az Európai Unió folyamatosan veszít versenyképességéből legfontosabb riválisaival, elsősorban az Egyesült Államokkal és Kínával szemben.
Ahhoz, hogy Európa megőrizze vagy javítsa versenyképességét, újraiparosításra van szükség, olyan alapokra, amelyek támogatják ezt a folyamatot. Ide tartozik a kutatás-fejlesztés, a digitalizáció, a zöld átállás, villamosítás és számos más stratégiai terület.
Ami számunkra elfogadhatatlan volt az Európai Bizottság tavalyi javaslatában – és amikor azt mondom, hogy számunkra, akkor elsősorban a közép- és kelet-európai tagállamokra gondolok –, az az elképzelés volt, hogy összevonnák a kohéziós alapokat és a közös agrárpolitikát. Az Európai Bizottság úgy gondolta, hogy össze lehet vonni a kettőt, és egy olyan zavaros kosárba kerülnének az alapok, amelyből tulajdonképpen versenyalapon lehetne megszerezni összegeket, támogatásokat, ami egész egyszerűen, most a köznapi nyelvre lefordítva, azt jelentené, hogy az önkormányzatok és a gazdák ugyanazért a pénzért versenyeznének. Ez elfogadhatatlan.
Létezik egy olyan tagállamcsoport, amely informálisan a Kohézió Barátai nevet viseli. Tizenhat tagállam van benne, közöttük az összes szomszédunk: Bulgária, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, nyilván Románia stb., akik nyilvánosan bejelentették, hogy ezt az elképzelést nem tudják támogatni. Erről szólt az elmúlt évben az európai parlamenti vita.
Ezért is volt fontos, hogy az Európai Parlament májusban elfogadta a saját álláspontját a következő hétéves költségvetésről. Ez széles politikai támogatással született meg, és lényegében két fontos üzenetet fogalmaz meg.
Az egyik az, hogy az Európai Unió költségvetését tovább kell növelni. Az Európai Parlament a Bizottság által javasolt közel 2000 milliárd eurós keretet további 200 milliárd euróval emelné meg, vagyis mintegy 2200 milliárd eurós költségvetést tart szükségesnek.
A másik üzenet pedig az, hogy ezt a többletforrást elsősorban a mezőgazdasági termelőkhöz, a régiókhoz és részben az ipari versenyképességet erősítő programokhoz kell eljuttatni.
Természetesen ezzel a vita korántsem ért véget. Az Európai Unió költségvetését három intézménynek kell közösen elfogadnia: az Európai Parlamentnek, az Európai Bizottságnak és az Európai Unió Tanácsának, ahol a tagállamok képviselői ülnek.
A Tanácsban komoly viták várhatók, hiszen a Bizottság eredeti költségvetés-növelési javaslatát sem fogadták el az úgynevezett frugális, vagyis takarékos tagállamok. Ide tartozik többek között Németország, Belgium, Hollandia, Svédország vagy Finnország. Ezek az országok nettó befizetők, vagyis többet fizetnek be a közös költségvetésbe, mint amennyit visszakapnak belőle.
Az ő legfontosabb érvük az, hogy miközben saját nemzeti költségvetéseikben takarékoskodni kell, nehéz megmagyarázni a választópolgároknak, hogy közben az európai költségvetés tovább növekedjen.
A mi, a Kohézió Barátai csoporthoz tartozó országok legfontosabb érve az, hogy az Európai Unió költségvetése valójában nagyon kicsi. Korábban az uniós GDP 1,17 százalékát tette ki, most körülbelül 1,28 százalékról beszélünk.
Ráadásul ez alapvetően beruházási költségvetés. Nem egyszerűen arról van szó, hogy egyes tagállamok több pénzt kapnak vissza, mint amennyit befizetnek. Az uniós beruházások mindig további gazdasági növekedést generálnak.
Ha például európai forrásból épül egy ipari park vagy egy nagyobb infrastruktúra, akkor abból nemcsak a beruházás kedvezményezettje profitál, hanem a beszállítók, a helyi vállalkozások és a szolgáltatók is. Egy európai szinten elköltött euró tehát jóval nagyobb gazdasági hatást vált ki, mint amekkora az eredeti támogatás összege.
Úgyhogy most megvan a 2025-ben megfogalmazott európai bizottsági javaslat, megvan az idén, 2026-ban elfogadott európai parlamenti álláspont, amely lényegében arról szól, hogy plusz 10 százalék, és arról szól, hogy a közös agrárpolitikát és a regionális fejlesztést meg kell menteni mint önálló európai uniós közpolitikákat, és kezdődik, vagy folytatódik az az élénk vita, amely a három társjogalkotó között fog zajlani.
– Honnan lesz ez a plusz 10 százalék? Honnan tudja előteremteni az Európai Unió?
– Nyilván ez az egyik legnehezebb kérdés, hiszen az Európai Unió költségvetési forrásai elsősorban a tagállamok befizetéseiből származnak. Ez a legnagyobb költségvetési forrás, tehát ha több pénzt szeretnénk, akkor emelni kell a tagállamok befizetését, ami politikailag nehéz történet.
Kapcsolódó
Ugyanakkor vannak az úgynevezett saját források. Ezek közül az egyik legfontosabb az áfából történő befizetés minden tagállamból, illetve a vámilletékek jelentős része is uniós forrásnak számít.
Emellett vannak speciális források is. Ilyen például a néhány évvel ezelőtt bevezetett műanyaghulladék-adó. Azokra a műanyag hulladékokra vonatkozik, amelyeket nem tudnak újrahasznosítani, a tagállamok bizonyos befizetéssel tartoznak, és ez az összeg az Európai Unió költségvetésébe kerül.
Persze vannak új ötletek is, de ezek politikailag nehezek. Az egyik ilyen javaslat egy újabb uniós adó lenne, amelyet a digitális gazdaságban vetnének ki, vagyis elsősorban a nagy technológiai vállalatokra. Ezek a cégek természetesen nagyon idegesen figyelik ezt a javaslatot, és az Egyesült Államok is élénken tiltakozik, hiszen a nagy technológiai vállalatok többsége nem európai, hanem amerikai.
Vannak olyan hétköznapi javaslatok is, mint például a dohánytermékek további megadóztatása. Ez nyilván tovább drágítaná a dohánytermékeket, ugyanakkor szerepet játszhatna abban is, hogy kevesebben dohányozzanak Európában.
Tehát valóban nehéz kérdés, hogy honnan lesz több pénz. Mivel azonban tudjuk, hogy a többletforrások legnagyobb része végső soron a magasabb tagállami befizetésekből származna, ez az első és legfontosabb érv a takarékos tagállamok számára, amikor azt mondják, hogy ne legyen költségvetési növekedés.
– Mit jelent a Bizottság által emlegetett rugalmasság?
– Amit az elmúlt tizenkilenc évben, amióta Románia csatlakozott az Európai Unióhoz, megszoktunk, az az, hogy az uniós költségvetési viták során meghatároznak egy nagyon hosszú programlistát.
Mondok egy példát: a LEADER-programot a vidékfejlesztési politikából mindenki ismeri. Ugyanez igaz az Erasmus-program különböző alprogramjaira, az ipari támogatásokra, a kutatási programokra vagy a versenyképességi alapokra. Az eddigi rendszerben a három társjogalkotó intézmény – az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a Tanács – először a programok struktúrájáról állapodott meg, majd a finanszírozásukról.
Amikor Ursula von der Leyen a rugalmasságról beszél, akkor arra utal, hogy az új költségvetés a Nemzeti Helyreállítási és Rezilienciaépítési Tervhez, vagyis a PNRR-hez hasonló logika szerint működne. Nem nemzeti helyreállítási tervekről lenne szó, hanem országos és regionális partnerségi tervekről, amelyeket a tagállamoknak kellene kidolgozniuk.
Ezekről a tervekről már több tagállamban megkezdődött a vita, és nálunk is el kellene indulnia. A rendszer lényege az, hogy a tagállamok maguk határoznák meg, milyen programokat működtetnek, és ezt nevezi az Európai Bizottság rugalmasságnak.
Kapcsolódó
Az Európai Bizottság érvelése szerint a tagállamok nem egyformák, és ebben természetesen van igazság. Mások a prioritásai Romániának, amely Kelet-Közép-Európában, Ukrajna szomszédságában helyezkedik el, vagyis közvetlenül érinti a háború. Elég csak a galaci incidensre gondolni.
Románia olyan ország, ahol a mezőgazdaság jelentős részben hegyvidéki kisgazdaságokra épül, ahol sajátos versenyképességi kihívások vannak, és ahol a kohéziós alapok továbbra is kulcsfontosságúak, mert még mindig jelentős infrastrukturális fejlesztésekre van szükség. Más tagállamok helyzete teljesen eltérő. Ha például ránézünk Hollandia térképére, szinte már egy új autópályát ceruzával sem lehet berajzolni.
Az Európai Bizottság ezért azt mondja: tegyük egy közös keretbe ezeket a forrásokat, nevezzük ezt nemzeti és regionális partnerségi tervnek, és minden tagállam alakítsa ki a saját prioritásaihoz igazított struktúrát.
Itt azonban kezdődik a vita. Az elképzelés szerint ugyanis – hasonlóan a PNRR-hez – a kifizetések bizonyos reformok teljesítéséhez lennének kötve. Márpedig láthatjuk, hogy ez a filozófia a helyreállítási terv esetében sem működött zökkenőmentesen. Nemcsak Romániában, hanem szinte minden tagállamban jelentős késések alakultak ki.
Románia esetében most is arról beszél a politikai osztály és a kormány több tagja, hogy a PNRR keretében rendelkezésre álló mintegy 10 milliárd euróból jelentős összegeket elveszíthetünk. Ennek oka részben az, hogy nem sikerül időben befejezni egyes beruházásokat, részben pedig az, hogy nem tudjuk határidőre elfogadni azokat a reformokat, amelyeket négy évvel ezelőtt vállaltunk, amikor a helyreállítási terv elindult. Nagyjából ezt jelenti a rugalmasság az Európai Bizottság értelmezésében.
Nyilvánvaló, hogy ez óriási nyugtalanságot is okoz. Nem véletlenül említettem a LEADER-programot, amely egy rendkívül népszerű vidékfejlesztési eszköz. Nincsenek benne hatalmas összegek, ugyanakkor olyan kisebb igényeket tud kielégíteni, amelyek helyi szinten rendkívül fontosak.
Ha egy kisebb létesítményt, egy kisipari műhelyt, egy ravatalozóházat vagy egy kultúrotthont lehet felújítani LEADER-finanszírozással, akkor az a néhány ezer euró a helyi közösség számára nagyon sokat jelent.
Most viszont az Európai Bizottság azt mondja: ha Románia fontosnak tartja a LEADER-programot, akkor építse be a saját nemzeti és regionális partnerségi tervébe, de maga a LEADER-program már nem jelenne meg külön az uniós költségvetésben.
Ez azért kelt nyugtalanságot, mert ebben az esetben már nem Brüsszelben vitatkoznánk a programok szerkezetéről, hanem Bukarestben kellene ugyanazt a vitát lefolytatni. Ez pedig köztudottan nem mindig jelent nagyobb biztonságérzetet vagy nyugalmat nekünk, erdélyieknek és székelyföldieknek.
– Mennyire tudott élni Románia az uniós források adta lehetőségekkel az elmúlt költségvetési ciklusokban?
– A mezőgazdasági alapok esetében, mind az első, mind a második pillérnél – tehát a területalapú támogatások és a vidékfejlesztési források esetében – gyakorlatilag a teljes rendelkezésre álló keretet sikerült felhasználni.
A kohéziós alapok és a versenyképességi programok esetében ugyan nem beszélhetünk százszázalékos teljesítésről, de Románia teljesítménye összességében jó volt, és az európai átlag fölött alakult. A lehívási arány rendszerint 80 és 90 százalék között mozgott.
Ebben fontos szerepe volt az úgynevezett N+3 szabálynak is, amelynek kidolgozásában annak idején az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottsága is részt vett. Én akkor is és most is tagja vagyok ennek a bizottságnak.
Az N+3 szabály lényege, hogy amikor egy költségvetési ciklus lezárul – jelen esetben 2027 decemberében –, akkor a források lekötésére rendelkezésre álló időszak véget ér, de a pénzek tényleges felhasználására még további három év áll rendelkezésre.
Ez azt jelenti, hogy a mostani költségvetési ciklus forrásait 2028-ban, 2029-ben és 2030-ban is fel lehet használni. Erre azért van szükség, mert a gyakorlatban az első év rendszerint az előkészítésről szól. Ki kell dolgozni a szabályokat, meg kell hirdetni a pályázatokat, létre kell hozni a végrehajtási rendszereket, ami sok esetben egy-két évet is igénybe vesz. Én azt mondom, hogy Románia teljesítménye jó volt, sőt az európai átlag fölött alakult.
Persze nem volt ez mindig így. Az első teljes költségvetési ciklusunk a 2007 és 2013 közötti időszak volt. Akkor a végrehajtás végére nagyjából 80 százalékos lehívási arányt sikerült elérni. Azóta azonban minden költségvetési ciklusban javult a teljesítmény. Ennek több oka is van.
Egyrészt az önkormányzatok megtanultak pályázni. Másrészt megalakultak a regionális fejlesztési ügynökségek is. Az elmúlt években ezek az intézmények egyre nagyobb szerepet kaptak a programok kezelésében. Ma már saját költségvetéssel és jelentős döntési jogosítványokkal rendelkeznek, ami csökkentette a Bukaresttől való közvetlen függést, és javította az adminisztratív kapacitást.
– Mi akadályozza még mindig a hatékonyabb forrásfelhasználást?
– Továbbra is az adminisztratív kapacitás az egyik legnagyobb kihívás. Sokat javultunk, de még mindig van hova fejlődni. Meggyőződésem, hogy a teljes romániai közigazgatás digitalizációja jelenthetné a következő nagy lépést. A digitalizációra szükség van az ANAF-nál, szükség van a minisztériumokban, szükség van a helyi önkormányzatoknál és gyakorlatilag az egész közigazgatási rendszerben. Ez nemcsak a mindennapi ügyintézést könnyítené meg, hanem jelentősen javítaná az uniós források lehívásának hatékonyságát is.
És akkor még nem is beszéltünk a bürokráciáról. Erről önmagában külön konferenciát lehetne szervezni. Hangsúlyozom: a Marosvásárhelyen, Erdélyben vagy Székelyföldön tapasztalható bürokrácia legnagyobb része nem Brüsszelből származik.
– Mikor születhet meg a végleges megállapodás az új költségvetésről?
– Az elmúlt költségvetési tárgyalások tapasztalata azt mutatja, hogy az Európai Unió általában az utolsó pillanatban jut megállapodásra. Így történt az előző két költségvetési ciklus esetében is. A végső kompromisszum gyakorlatilag az utolsó napokban született meg.
Most azonban az Európai Parlament azt szeretné, ha nem várnánk 2027 végéig. Több nagy tagállamban, köztük Franciaországban és Lengyelországban is választási év lesz, ami jelentősen megnehezítheti a tárgyalásokat. Ezért az a célunk, hogy lehetőleg már 2026 végéig megszülessen a politikai megállapodás a következő hétéves költségvetésről.
Ha ez sikerülne, akkor a 2027-es év már az új rendszer előkészítéséről, az intézményi háttér kialakításáról és az új szabályok kidolgozásáról szólhatna, így 2028. január 1-jén az Európai Unió valóban az új költségvetés szabályai szerint kezdhetné meg a működését.
CSAK SAJÁT
_(1).jpg)
