Újabb erdélyi üzemet bontanak le

A nagyváradi állami nyomda helyén két tömbházat fog felépíteni egy ingatlanfejlesztő.

Elkezdődött az egykori nagyváradi állami nyomda bontása, adta hírül a Bihoreanul hetilap. Az Imprimeria de Vest nevű vállalat telepehelye az Aradi úton található, az összterülete közel 9 ezer négyzetméter.Fotó: eBihoreanul.ro

Az ingatlanegyüttest pár éve egy helyi magyar üzletember, Kopányi Sándor cégcsoportja, a Prima vásárolta meg. A Prima az ország legnagyobb ingatlanfejlesztői közé tartozik, Nagyváradon és Bukarestben vannak beruházásai.

A szocializmus éveiben emelt négyszintes épületet a tulajdonos robbantással szerette volna eltüntetni. Ezt a városi önkormányzat nem hagyta jóvá, arra hivatkozva, hogy az egykori nyomda egy sűrűn beépített területen található, s a robbantás kárt tehetne a környező lakóépületekben. Ezért, az épületből eltávolították a nyílászárókat, majd munkagépekkel fogtak hozzá a bontáshoz.

Az egykori nyomda helyére a Prima egy tizenegy-, illetve egy nyolcemeletes tömbházat fog építeni. A két méretes tömbházban 385 lakást alakítanak majd ki. A földszinten üzlethelyiségek lesznek, az alagsorban pedig egy 470 férőhelyes garázs.

A nagyváradi állami nyomdát a rendszerváltást követően a kormány tulajdonában levő CNI Coresi SA üzemeltette. A fénykorában 100-nál is több dolgozót foglalkoztató nyomda a 90-es években, az egyre erősödő konkurencia miatt hanyatlásnak indult, a megrendelések csökkentek. 2019-ben a Coresi úgy döntött, hogy a kolozsvárival együtt megszünteti, az értékes, a városközponthoz viszonylag közel található telephelyet pedig értékesíti. A nyomda utolsó 18 dolgozóját 2019-ben bocsátották el.

Kapcsolódók

Kimaradt?