Többszáz dolgozójától válik meg egy erdélyi autóipari vállalat

Elbocsátásokat jelentett be a Schaeffler romániai leányvállalata – írja az economedia.ro a cég tájékoztatása alapján.

A létszámcsökkentést, mely a gazdasági portál értesülései szerint 800 főt érint, az év végéig tervezi végrehajtani a német tulajdonban levő cég. A cégvezetés nem erősítette meg, de nem is cáfolta a sajtóban megjelent számot.Fotó: Facebook/Schaeffler

„Kihívásokkal teli az üzleti környezet, melyben működünk, ami főleg a csapágy- és az ipari megoldások üzletágunkat érinti. Folyamatosan alkalmazkodunk a piaci körülményekhez, s vizsgáljuk az összes lehetőséget, hogy a versenyképességünket hosszú távon megőrizzük” – idézi az economedia.ro a vállalat közleményét.

A Schaeffler Romania SRL önkéntes elbocsátás formájában szeretné végrehajtani a létszámcsökkentést, minimum egyhavi bért ajánlva fel az önként távozó dolgozóknak.

A cégnek a Brassó megyei Keresztényfalván (Cristian) működő gyárában mintegy 4900 fő dolgozik. Az economedia.ro érdeklődésére a vállalat elismerte, hogy szeptember végén kényszerszabadságra küldte dolgozóinak egy részét, azt azonban nem közölte, hogy az intézkedés hány dolgozót érint, s az időtartamát sem.

Korábban Klaus Rosenfeld, a Schaeffler csoport vezérigazgatója közölte, hogy az elektromos autóalkatrészeket gyártó Vitesco Technologies-zal való fuzionálás következményeként elbocsátások lesznek a vállalatnál. A cég nagyban ki van szolgáltatva a németországi megrendeléseknek, azonban a német gazdaság recesszióban van.

A Schaeffler AG a világ vezető autóalkatrészgyártói közé tartozik. A vállalat 2002 óta van jelen Romániában. A Schaeffler Romania 3,9 milliárd lejes tavalyi árbevétele 11 százalékkal haladta meg a 2022-es értéket, azonban a nettó nyeresége 61 százalékkal, 36 millió lejre csökkent.  

Kapcsolódók

Kimaradt?