150 millió lej állami támogatást kaptak, mégis dolgozók ezreit bocsátották el

Az érintett cégek 6 ezernél több alkalmazottól váltak meg alig másfél év alatt.

Három autóipari nagyvállalat, a Yazaki Románia, a DAR Draxlmaier Automotive és a Leoni Wiring System 30 millió euró értékű támogatást kapott munkahelyteremtésre. Annak ellenére, hogy 2000 munkahely létrehozását vállalták, 2018 óta 6200 munkahelyet szüntettek meg az országban, írja a Ziarul Financiar.Fotó: Facebook/Leoni Group

Az említett cégeknél nem csupán leépítések voltak, hanem egész gyárakat zártak be.

A Yazaki 2016-ban vett fel 15 millió lej az államtól, annak fejében, hogy vállalta 830 munkahely megteremtését és öt éven át való fenntartását. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a japán vállalat eleget tett a vállalásának, 2017 februárja és 2018 februárja között létrehozta az új munkahelyeket. Azzal, hogy tavaly bezárta a buzăui üzemét, a Yazaki nem szegte meg az állami támogatás feltételeit, állítja a pénzügyi tárca.

A Leoni ellenben elvesztette a tavaly megítélt állami támogatást. A német vállalat 2023 októberében kapta meg a jóváhagyást egy 4,77 millió eurós támogatásra, 445 munkahely teremtésének fejében. Idén áprilisban aztán a Leoni bejelentette, hogy lemond a pénzről, mivel elhalasztotta a tervezett fejlesztést, sőt, a marosludasi gyár bezárásáról döntött, valamint a besztercei üzemében dolgozók 10 százalékának az elbocsátásáról.

A vállalat 2015-ben kapott 4,92 millió eurót 613 munkahely létrehozására, s eleget is tett a vállalásának.

A legnagyobb értékű, 22,5 millió eurós támogatást a Draxlmaier kapta 2022-ben. Tavaly a német vállalat dolgozóinak a száma 2700-ról 1488-ra csökkent, azonban a Pénzügyminisztérium szerint ezzel nem vált jogosulatlanná az állami támogatásra. A Draxlmaier a pénz fejében azt vállalta, hogy 2026 végéig megvalósít egy beruházást, s az üzemet öt éven át működteti.

A cég Temesváron szándékozik akkumulátorgyárat építeni, ahol 1000 fő fog dolgozni. A beruházás becsült értéke 200 millió euró.

A szóban forgó cégek főleg kábelgyártással foglalkoznak, s az elmúlt időszakban megcsapantak a rendelések. A romániai bérköltségek gyors emelkedése szintén kihívást jelent az ágazat számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?