Az állam kötelessége segíteni a helyzettől függetlenül, véli a hazai polgárok fele

A romániai állampolgárok fele úgy véli, hogy az államnak kötelessége segíteni őket a helyzettől függetlenül, ugyanakkor több mint fele gondolja azt, hogy a kormánynak akkor is emelnie kellene a béreket, ha a gazdaság zsugorodik. Az utóbbiak aránya tíz év alatt ami 20 százalékponttal emelkedett – derül ki az INSCOP által a News.ro megbízásából készített felmérésből.

A
kutatás rámutat, a tíz év alatt nőtt azok aránya is, akik szerint válsághelyzetben először magukon kellene segítsenek, és csak utána kérnék a kormány támogatását, ők magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, nagyvárosokban élnek, és a magánszféra nagyobb fizetésű alkalmazottai, idézi a Hotnews. Szintén emelkedett azok az aránya, akik a megtakarítanának, ha lenne némi plusz pénzük, a 2013-as 63%-ról 76,3%-ra. A megkérdezettek kétharmada azt állítja, hogy akkor is szívesebben vásárol romániai termékeket, ha azok drágábbak, ezt a tendenciát Remus Ștefureac, az INSCOP Research vezérigazgatója „a gazdasági patriotizmus egy lehetséges formájának" nevezte.
A jól fizetett, de bizonytalan állást preferáló
polgárok száma 2023 szeptemberében 2013 februárjához képest kissé csökkent, 52%-ról 51,8%-ra, míg a stabil, de rosszul fizetett állást preferálók száma szintén enyhén, 48%-ról 48,2%-ra nőtt.

Illusztráció: Gábos Albin
A
z elemzésből kiderül, hogy a bizonytalan, de jól fizetett állást preferálók elsősorban: férfiak, 30 év alatti fiatalok, bukaresti vagy nagyvárosi lakosok, magánszféra alkalmazottai. A nők, a 45 év felettiek, a vidéken élők és az állami alkalmazottak a népesség átlagánál nagyobb valószínűséggel mondták, hogy a stabil, de rosszul fizetett állást részesítik előnyben.
A 10 évvel ezelőtti adatokhoz képest 42%-ról 50%-ra nőtt azok száma, akik szerint az államnak kötelessége segíteni nekik minden helyzetben, míg 58%-ról 50%-ra csökkent azok száma, akik szerint az államnak csak akkor kell segítenie, ha szükségük van rá.
Azok aránya, akik 10 évvel ezelőtt még 36%-nak hitték, hogy a kormánynak akkor is emelnie kell a béreket, ha a gazdaság zsugorodik, mára 55,3%-ra emelkedett, míg azok aránya, akik ennek ellenkezőjét vallják, 64%-ról 44,7%-ra csökkent.
A
válaszadók a 10 évvel ezelőttinél kisebb arányban hajlandóak fogyasztási cikkeket vásárolni az életük megkönnyítése érdekében: a 2013-as 37%-ról 23,7%-ra esett vissza 2023-ban. Ezzel szemben azok aránya, akik szívesen vásárolnának, ha lenne egy kis plusz pénzük, a 2013-as 63%-ról 76,3%-ra nőtt.
A megkérdezettek 67%-a akkor is inkább romániai termékeket vásárol, ha azok drágábbak, míg 33%-uk a legjobb árú termékeket választja, akár romániai, akár külföldi.
Az INSCOP Research 2013 szeptemberében az „Igazság Romániáról" barométerben és 2023 szeptemberében a News.ro-val közösen végzett felmérésben ugyanazokat a kérdéseket
tette fel. Az eredmények azt mutatják, hogy a válaszok az elmúlt 10 év során változtak, azonban a stabil, de rosszul fizetett munkahely és a bizonytalan, de jól fizetett munkahely alternatívái stabilak maradtak.
„A magyarázat a gazdasági problémák fennmaradásával, az inflációval hozható összefüggésbe, amely egyre nagyobb nyomást gyakorol az emberek anyagi helyzetére. 2013-hoz képest 2023-ban is jelentősen megnövekedett azok aránya, akik inkább takarékoskodnának, ha lenne némi plusz jövedelmük. Végül, paradox módon a gazdasági és társadalmi válsághelyzetben a
polgárok kétharmada azt állítja, hogy akkor is szívesebben vásárol romániai termékeket, ha azok drágábbak, mint a külföldiek. A válaszok a gazdasági patriotizmus egy lehetséges formájára utalnak, valamint arra a széles körben elterjedt vélekedésre, hogy a romániai termékek, különösen az élelmiszerek jobb minőségűek, mint az importáltak" – mondta Remus Ștefureac, az INSCOP kutatási igazgatója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?