Romániában vagy Magyarországon jobb nyugdíjasnak lenni?
Szeptemberben a romániai átlagnyugdíj nagyobb volt, mint a magyarországi, azonban a határ nyugati oldalán 13 nyugdíj jár egy évben.
A napokban szinte a teljes magyarországi ellenzéki sajtó arról írt, hogy Románia az átlagnyugdíj tekintetében (is) lehagyta Magyarországot. A kormánypárti sajtó is ráharapott a témára, s várható módon, arra az eredményre jutott, hogy a magyarországi nyugdíjasok még mindig jobban élnek, mint a romániaiak. Egyik félnek sincs teljes mértékben igaza.
Szeptemberben, az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) adatai szerint Romániában 2792 lej volt a nyugdíj átlagösszege, 501 lejjel több, mint egy hónappal korábban. A magyarországi adatot még nem közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), azonban, mivel nem volt a romániaihoz hasonló emelés, az számottevően nem térhet el az augusztusitól, mely 214 230 forint volt.
A Román Nemzeti Bank (BNR) aktuális hivatalos árfolyama szerint 100 forint 1,2427 lejt ér, ami azt jelenti, hogy a magyar átlagnyugdíj értéke 2662 lej. Ez valóban elmarad a hazai mögött, azonban ebben nem csupán az öregségi nyugdíj van benne, hanem a korkedvezményes nyugdíj, ami a szomszédban életkoron alapuló ellátásnak neveznek, a rokkantnyugdíj, az özvegyi és szülői nyugdíj, valamint az árvaellátás is.
Itt bruttó, ott nettó
Ha csak az öregségi nyugdíjat vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy annak Romániában 3127 lej az átlagértéke, míg Magyarországon 233 186 forint. Azonban míg utóbbi esetében ez nettó összeget jelent, addig nálunk bruttót, melynek szeptemberrel bezáróan a 2000 lejt meghaladó részét 10 százalékos személyi jövedelemadó terhelte. Ez hozzávetőleg 113 lejt jelentett, vagyis a nettó átlagnyugdíj 3014 lej volt. A magyar átlagnyugdíj átszámítva 2898 lejt ér, ami azt jelenti, hogy szeptemberben a romániai nyugdíjasok zsebében több pénz volt, mint a magyarokéban. A különbözet 229 lej, azaz 18 248 forint.
Igen ám, de Romániában a nyugdíjasoknak csak évi 12 havi juttatás jár, Magyarországon azonban 13. Ennek eredményeként a határ nyugati oldalán egy átlagos nyugdíjas 2,97 millió forintot kapott kézhez az elmúlt 12 hónapban, idehaza pedig bruttó 30 398 lejt, ami nettóban 29 758 lej, a BNR október 15. árfolyamán körülbelül 2,4 millió forint. Ez azt jelenti, hogy 2023 szeptembere és 2024 októbere között több mint félmillió forinttal, 7083 lejjel több pénz jutott egy átlagos magyarországi nyugdíjasnak, mint egy romániainak.
Ha nem egyéves intervallumra számolunk, hanem a szeptemberi járandósághoz hozzáadjuk a 13. havi nyugdíj tizenketted részét, aminek idén 231 267 forint volt az átlagösszege, a tizenkettede pedig 19 272 forint, akkor 252 458 forintot kapunk, ami 3137 lejjel egyenértékű. Ez azt jelenti, hogy szeptemberben, az idei két, 13,9 és 22 százalékos hazai emelés ellenére, még mindig a magyarországi nyugdíjasoknak állt a zászló, akiknek 123 lejjel volt nagyobb az átlagjuttatásuk a romániainál.
Októberben szűkül az olló, mivel a Ciolacu-kabinet a korábbi 2 ezer lejről 3 ezerre növelte az adómentességi értékhatárt. Ebből az következik, hogy a bruttó 3127 lejből az egy hónappal korábbi 113 lej helyett csak kb. 13 lej kerül levonásra, s 3114 lej marad a nyugdíjasoknál. Így a magyar és a román átlagnyugdíj közti különbség minimálisra, 23 lejre, 1851 forintra csökken, lényegében egy szintre került a két juttatás.
Mélyen az EU-átlag alatt
A magyarországi átlagos rokkantnyugdíj jóval felülmúlja a romániait, előbbi 124 661 forint, vagyis 1549 lej, míg utóbbi csupán 1125 lej volt szeptemberben. Mindkét ország lényegében csak a túléléshez elég az, amit a fogyatékosok kapnak. Az özvegyi és szülői nyugdíj tekintetében Románia vezet, ahol 1471 lej az átlag, míg Magyarországon 108 058 forint, vagyis 1343 lej.
Az Európai Unióban a román és a magyar nyugdíjak is nagyon alacsonynak számítanak, az átlagértékük 606 euró, illetve 582 euró. A nyugdíjak tekintetében az Eurostat legfrissebb adatai 2021-esek, akkor az EU átlaga 1294 euró volt, a magyar és a román érték pedig 398, illetve 382 euró. Azóta mindhárom érték emelkedett, s biztosra vehető, hogy a két szomszédos tagállamban az átlagnál jóval nagyobb mértékben, mivel azokban az infláció is bőven átlagon fölötti volt az elmúlt években.
Két évvel ezelőtt Luxemburgban (2575 euró), Dániában (2417 euró) és Ausztriában (1962 euró) volt a legnagyobb az átlagnyugdíj az EU-ban, az egykori szocialista országok közül pedig Szlovéniában (692 euró).