Rekordgyanús sztrádaépítés: hat évbe tellett a megvalósíthatósági tanulmány módosítása

2016 szeptemberére kellett volna elkészülnie az dél-erdélyi A13-as sztráda megvalósíthatósági tanulmányának, még mindig dolgoznak rajta.

Augusztusban fogják meghirdetni a versenytárgyalást a Nagyszeben és Fogaras közti sztrádaszakasz tervezésére és kivitelezésére, jelentette be Cătălin Drulă szállításügyi miniszter. Az A13-as jelzésű,  70 km-es autópályának előreláthatóan 2024-ig el kell készülnie, pedig, ha minden rendben ment volna, akkor már át kellett volna adni a forgalomnak. Ez alkalommal sem történt semmi úgy, ahogy az normális lett volna, a sztrádaszakasz megvalósíthatósági tanulmányának a módosítása ugyanis hat évnél többet vett igénybe.

Nagyszeben és Fogaras közé eredetileg gyorsforgalmi utat terveztek, aminek el is készítették a megvalósíthatósági tanulmányát. 2014-ben aztán, a PSD-s Dan Șova minisztersége idejében az a döntés született, hogy inkább autósztráda kösse össze a két dél-erdélyi várost. Ehhez módosítani kellett a megvalósíthatósági tanulmányon. A feladat elvégzésére 2015 áprilisában kötöttek szerződést a Consitrans nevű céggel.

Az új tanulmányt 17 hónap alatt, vagyis 2016 szeptemberére kellett volna befejezni. Mint oly sok minden más a hazai közúti infrastruktúra fejlesztése során, ez sem jött össze, a tanulmány csak az idei harmadik negyedévre készül el. „Egy ilyen projekt esetében a tanulmányok két évbe telnek, a kivitelezés pedig két-három évbe. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy mire befejezik a megvalósíthatósági tanulmányt, készen kellene lenni az egész autópályának” – nyilatkozta Ionuț Ciurea, a Pro Infrastructura Egyesület vezetője.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A szakember szerint a történtek miatti felelősség megoszlik. „Az ügyintézés nagyon rossz volt, nem történtek meg a kifizetések. A tervező is késleltette a munkát, kihasználva minden törvényes és műszaki lehetőséget. Rengeteget húzták az időt a nyomvonal megállapításával. Utána szó volt egy alagútról, amihez komoly fúrásokat kellett volna elvégezni, s ez pluszbevételt jelentett volna a tervező számára, akinek az érdeke végső soron az, hogy profitot termeljen” – magyarázza Ionuț Ciurea. A problémák egyike az volt, hogy a tervező nagyon olcsón vállalta el a munkát, aminek nem szokott jó vége lenni. Ezúttal sem lett.

Kapcsolódók

Kimaradt?