Pénzügyminiszter: akkor lenne baj Románia fizetőképességével, ha nem vezetnénk be költségcsökkentő intézkedéseket

Marcel Boloş pénzügyminiszter kedden kijelentette, hogy nincsenek problémák Románia fizetőképességével, és az erre utaló korábbi nyilatkozatával csupán fel szerette volna hívni a figyelmet azokra a problémákra, amelyekkel az ország akkor szembesülhet, ha nem vezeti be az adócsalás elkerülését és a költségvetési kiadások csökkentését célzó intézkedéseket.

Sajtónyilatkozatában a tárcavezető egy korábbi interjúra utalt, amelyben arról beszélt: Románia fizetésképtelenné válhat, ha egyszerre alkalmazza az új egységes bértörvényt, az új nyugdíjtörvényt és a kiadások lefaragásáról szóló jogszabályt.Marcel Boloș | Fotó: Agerpres

Boloş kifejtette: kijelentésével csupán arra utalt, hogy az adócsalás leküzdése, az állami kiadások csökkentése és az adóügyi kiigazítások hiányában Románia fizetőképességével gondok lehetnek. Emlékeztetett arra, hogy Romániának három fontos célkitűzése van: a költségvetési hiány 21 milliárd lejes csökkentése, a nyugdíjak reformja és az új bértörvény alkalmazása. Ez utóbbi két intézkedés költségvetési vonzata összesen 25 milliárd lej. A kiadáscsökkentő és az adóügyi intézkedéseket pedig éppen azért kell bevezetni - tette hozzá -, hogy Románia megvalósíthassa ezt a három célkitűzést.

„Az Európai Bizottságot is aggasztja ennek a három célkitűzésnek a teljesítése, ezért sürgeti ennek az intézkedéscsomagnak az elfogadását” - magyarázta. Boloş hozzátette, hogy az államháztartás jelenlegi dinamikája szerint év végén a költségvetési hiány nem haladná meg a 4,4 százalékos deficitcélt. Csakhogy az év utolsó hónapjaiban jelentősen nőni fognak a beruházásokra fordított költségvetési kiadások.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy ezekben a napokban a román hatóságok folyamatosan továbbítják Brüsszelbe az Európai Bizottság (EB) által kért pénzügyi adatokat, beleérte az ukrajnai háborúval összefüggésben keletkezett kiadásokat és az energiadrágulások kompenzálását. Az EB elemezni fogja ezeket az adatokat, és javaslatot tesz az EU Tanácsának a román céldeficit módosítására - részletezte.

Közlése szerint a koalíció fontolgatja annak a lehetőségét, hogy 1 százalékos adót vessen ki a bankok forgalmára a profitadó megtartása mellett. Az intézkedés bevezetésével számításai szerint több mint 2 milliárd lej folyna be az államkasszába 2024-ben. Nyilatkozata végén Boloş beszélt arról is, hogy a cukros italokra kivetendő adóról a kormánykoalíció a költségvetési hiány alakulásának függvényében dönt.

Kapcsolódók

Kimaradt?