Ok az optimizmusra: csökkent a deficit, többet költöttünk beruházásokra

Az év első öt hónapjában 2,29 százalékra csökkent a költségvetési hiány a tavalyi 3,68 százalékról.

Jól mutatnak a költségvetés számai az év első öt hónapjában. A bevételek sokkal nagyobb arányban nőttek, mint a kiadások, a defocit pedig némileg elmarad az előzetesen várt szinttől.

Az államkasszába 143,7 milliárd lej folyt be, 23,2 százalékkal több, mint 2020 azonos időszakában. Minden bevételi tétel tekintélyes mértékben növekedett. Uniós forrásokból 10,2 milliárd lej érkezett, 34,3 százalékkal több, mint tavaly.

Leginkább az áfából származó bevételek ugrottak meg, 46,6 százalékkal. Ennek a magyarázata nem az, hogy lényegesen többet vásároltunk volna, mint egy évvel korábban, sem pedig, hogy hatalmas drágulás következett volna be. 2020-ban, a válságkezelés részeként, a kormány halasztást adott az áfa befizetésére, a tavalyról elmaradt összegek jelentős része idén folyt be az államkasszába.

A kiadások sokkal kisebb iramban, 9,5 százalékkal nőttek, 173,5 milliárd lejre. A kiadási oldalon a legnagyobb pozitívum az, hogy beruházások értéke 14,5 százalékkal nőtt, 8,5 milliárd lejt tett ki. A messze legnagyobb tételt ugyanakkor továbbra is a személyi kiadások jelentik, 46,3 milliárddal, ami 5,3 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet. Ide tartoznak a közalkalmazotti bérek és a szociális jellegű kiadások. A korábban felvett hitelekre 7 milliárd lej értékű kamatot kellett kifizetni az év első öt hónapjában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A költségvetési deficit értéke 26,2 milliárd lej, ami a bruttó hazai termék (GDP) 2,29 százalékának felel meg. Ez lényegesen kisebb a tavalyi 3,68 százalékos, 38,8 milliárd lejes hiánynál. Ez egyértelműen kedvező gazdasági-pénzügyi folyamatokra utal, azonban ne felejtsük el, hogy 2020 márciusában, áprilisában és májusában a több gazdasági ágazat vegetált, az állami bevételek pedig mélyponton voltak.

Ha az elkövetkező hónapokban nem tör vissza a járvány egy erőteljes negyedik hullám formájában, ami a gazdasági fellendülés megtorpanását vonná maga után, akkor az éves költségvetési hiány jó eséllyel 6 százalék körül lesz. Ez lényegesen alacsonyabb a kormány előzetes becslésénél, a büdzsé elkészítésekor ugyanis 7,14-7,16 százalékos hiánnyal kalkuláltak. Ez jó alap lenne ahhoz, hogy 2024-re 3 százalék alá csökkentsük az államháztartási deficitet.

Kapcsolódók

Kimaradt?