Féléves költségvetési helyzet: meglepően kis mértékben csökkentek az állam bevételei

Miközben az üzemanyag-eladás drámai mértékben visszaesett a második negyedévben, a jövedéki adóból állítólag csak 3,3 százalékkal kevesebb folyt be az év első hat hónapjában tavalyhoz képest.

A vártnál lényegesen jobb volt az államháztartás állapota az első félév végén, főleg a költségvetési oldalon, ugyanakkor egyes adatok nehezen értelmezhetők, szinte hihetetlenek az elmúlt hónapok gazdasági történéseinek fényében. A pénzügyminisztérium közlése szerint 2020 első hat hónapjában 146,3 milliárd lej folyt be az államkasszába, ami csupán 1,6 százalékkal marad el az egy évvel korábbi bevételektől.

A legnagyobb, 15,5 százalékos visszaesés az áfa terén mutatkozik, ami egyrészt a lakossági fogyasztás csökkenésének, másrészt pedig a cégeknek adott adófizetési haladéknak tudható be. Márciusban 82,5 százalékkal kevesebb áfát szedett be az állam, mint egy évvel korábban, májusban azonban már csak 19 százalékos volt a lemaradás, júniusban pedig sikerült elérni a 2019-es szintet.

Egyes elemzők szerint ez nem jelenti azt, hogy a fogyasztás elérte volna az egy évvel korábbi szintet, a kedvező adat annak tudható be, hogy a céget elkezdték visszamenőleg befizetni az áfát, amit a korábbi hónapokban élve a kormány adta halasztási lehetőséggel, nem tettek meg. Laurian Lungu adótanácsadó szerint a fogyasztás alakulásának kilátásait jelenleg leginkább a munkanélküliségi adatok tükrözik, márpedig nincsenek arra mutató jelek, hogy a közeljövőben csökkenni fog az állástalanok száma.  

Kérdőjelek a jövedéki adónál

A jövedéki adóból származó bevételek kisebb mértékben, mindössze 3,3 százalékkal csökkentek. Ez gyanúsan kis mértékű visszaesés, figyelembe véve, hogy

  • volt egy két hónapnál hosszabb időszak, amikor az üzemanyag-fogyasztás lényegesen kisebb volt a megszokottnál
  • elektromos energiából is kevesebbet használtunk, mivel az ipar részben le volt állva,
  • arról nem is beszélve, hogy a jövedéki adó értéke kisebb mint tavaly.

A piacvezető üzemanyag-forgalmazó, az OMV Petrom vezérigazgatója, Cristina Verchere, április végén úgy becsülte, hogy a második negyedévben a vállalat forgalma 45 százalékkal csökken. Ha az eladások a vártnál valamivel jobban is alakultak, az eltérés a prognózistól nem lehetett lényeges mértékű. Az első negyedévben az OMV Petrom árbevétele 1 százalékkal volt magasabb a tavalyinál, ami messzemenően nem kompenzálhatta az április-június időszak katasztrofális eredményeit.

Ahhoz, hogy a féléves csökkenés csak 3,3 százalék legyen, elképesztő mértékben meg kellett volna hogy ugorjon a cigaretta és szeszes ital kereskedelemből származó jövedéki adóbevétel.  Ez annak ellenére roppant valószínűtlen, hogy a dohányáru jövedéki adója kb. 10 százalékkal nőtt, már csak azért is, mivel az eddigi adatok a szeszes ital fogyasztás enyhe csökkenését mutatják.

Elszabadultak a kiadások

Személyi jövedelemadó formájában 10,4 százalékkal több pénz folyt be az államkasszába, mint 2019 első hat hónapjában. Első látásra ez is különös, mivel május elején a kényszerszabadságon levők száma megközelítette az 1 millió főt, azóta pedig folyamatosan szaporodik a munkanélküliek hada, júniusban 467 ezren voltak. Mindezt viszont kompenzálhatja a béralap növekedése, amely a tavalyi fizetésemelésekkel folyománya. Tavaly például nőtt a közalkalmazottak bére, a privát szférában is voltak fizetésemelések.

Az egészségbiztosítási járulékból származó bevételek nem változtak 2019 első félévéhez képest.  

Az államháztartási adatok furcsaságaira vonatkozó kérdésekkel megkerestük a minisztérium kommunikációs osztályát. Bogdan Grunevici irodavezető telefonon nem tudott értékelhető válasszal szolgálni, annyit mondott, hogy a kérdés tisztázása mélyebb makroökonómiai elemzést igényel. Ha e-mailben is feltett kérdéseinkre érdemi választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Az első féléves adatok tükrében a gondot nem a bevételek csekély mértékű csökkenése, hanem a kiadások 13,6 százalékos növekedése jelenti, ami miatt a GDP-arányos költségvetési hiány június végén 4,17 százalék, abszolút értékben 45,1 milliárd lej volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?