Marosvásárhelyen szervezik meg az V. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferenciát, ahova főleg a térség üzletembereit várják. A kétnapos rendezvény keretében egyebek mellett szó lesz arról, hogy Hogyan értsük meg egymást és hidaljuk át a generációs szakadékot a munkahelyeken?,  valamint arról, nogy Mitől lesz valaki jó vezető? Team management mesterfokon. A St. Georgius Manager Club és a CED vállalkozásfejlesztési hivatal –  a magyar kormány vállalkozás ösztönzési hivatal marosvásárhelyi irodájával – közösen szervezi meg Marosvásárhelyen a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferenciát. Mivel az előző négy sikeresnek bizonyult, hagyományteremtő eseményt hoztak létre. 100-150 vállalkozóra számítanak – mondta a Maszolnak Szathmáry Zsolt, a St. Georgius Manager Club alelnöke.

– Kinek szól a február 6–7-én zajló rendezvény?

– Mindkét nap kimondottan vállalkozóknak, cégvezetőknek, középvezetőknek, tehát mindenkinek, aki az üzleti szférában dolgozik.

– Mennyire aktív egyébként Marosvásárhelyen az üzleti szféra?

– Tulajdonképpen a St. Georgius Manager Club azért is létesült anno, hat évvel ezelőtt, hogy összefogja a marosvásárhelyi, a Maros megyei vállalkozókat, hogy együtt dolgozzanak, ismerkedjenek és kössenek hosszú távú kapcsolatokat. Azt láttuk, hogy mindannyian dolgozunk, elvagyunk a mindennapjainkkal, de nem ismerjük egymást, egymás vállalkozását. Emiatt sokszor ahelyett, hogy Vásárhelyről rendelnénk valamit, rendelünk Bukarestből, vagy máshonnan. Százhúsz Maros megyei magyar vállalkozó tagja a St. Georgius Manager Clubnak. Ez azt jelenti, hogy közvetve körülbelül öt-hatezer alkalmazott is részesül azokból a tevékenységekből, amelyeket a Manager Club szervez.

– Mi alapján döntenek arról, hogy egy-egy ilyen konferencián milyen témákról legyen szó?

– Rendszerint figyeljük, hogy az ország, illetve a világgazdaság milyen irányba mozdul el, és amit most látunk, a vállalkozók számára az egyik legnagyobb kihívás: a bizonytalanság. Pár évvel ezelőtt jóval nyugodtabban lehetett tervezni, akár több évre is. Most már a tervezés nagyon bizonytalan. Tervezni mindenki tervez, mert tervezés nélkül nincs jövő, de nagyon gyorsan, nagyon gyakran kell ezeket a terveket újraírni. A vállalkozók óvatosabban viszonyulnak a különböző beruházásokhoz, fejlesztésekhez, akár alkalmazásokhoz. Ez pedig előbb-utóbb kihat a cég életére, a munkatársakra, mindannyiunkra. A mostani konferenciának tulajdonképpen ez is az egyik célja, hogy ezt a bizalmat, az összetartást megerősítsük a vállalkozók között. Sok érdekes előadás lesz, például a Román Nemzeti Banktól eljön a magyar alelnök, aki bemutatja az országos pénzügyi mutatókat, jönnek magyarországi előadók, akik különböző cégvezetői témákban tartanak előadást. Február 7-én, pénteken egy nagyon érdekes előadás lesz a Kultúrpalota kistermében, ahol egy fiatal vásárhelyi vállalkozó mutatja be eddigi életútját, amely elég sok nehézséggel volt tűzdelve. Huszonvalahány évesen jelenleg sikeresen vezet több vállalkozást. Ő mesél nekünk a nehézségekről, amelyekbe ütközött, hogyan tért a jó útra különböző csábítások és szenvedélyekkel teli életéből, hogyan lett sikeres vállalkozó. Egy másik kerekasztal-beszélgetés keretében Bölöni László romániai magyar labdarúgó, mesteredző és dr. Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya arról beszél, hogy mitől lesz valakiből jó vezető. A pénteki napot menedzserbállal zárjuk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a vállalkozók és családjaik kötetlenebb környezetben kapcsolatokat teremtsenek. Azt látjuk az előző évekből, hogy a menedzserbál tulajdonképpen megpecsételi a jövendőbeli üzleti kapcsolatokat. 

– Mennyire érezték sikeresnek az előző konferenciákat?

– Első alkalommal, amikor megszerveztük, a rendezvény ideje alatt több mint egymillió eurós üzleti kapcsolatok jöttek létre. Utána jött a járvány, amikor nehezebb volt, de minden évben megtartottuk. Most pedig újból megszervezzük.

– Tudnak-e arról, hogy hány magyar vállalkozó van Maros megyében, azaz hányan vannak még azok, akik potenciális tagjai lehetnek a klubnak?

– Tévednék, ha most egy pontos szám megtippelésébe bocsátkoznék, de én azt hiszem, hogy nagyságrendekkel több, mint ez a százhúsz ember. Meggyőződésem, hogy még nagyon sok olyan vállalkozó él Marosvásárhelyen és környékén, akikkel a Manager Clubnak nem sikerült kapcsolatba lépnie. Főleg a mi hibánkból. Viszont ők eljönnek a rendezvényekre. A menedzserbálra is jönnek olyanok, akik nem klubtagok.

– Mennyire befolyásolja a vállalkozókat a Romániában tapasztalható gazdasági helyzet?

– Nagyon. Ez az egyik fő oka annak, hogy a vállalkozók bizonytalanok. Nem tudják, hogy milyen irányba haladjanak. Például, amikor egy termelő cég új automata gyártósort indít be, amibe egy vagy több millió eurót kell befektetnie, ötször is meggondolja, hogy ezen gazdasági körülmények között megteszi vagy sem ezt a lépést. Ugyanakkor az infláció nap mint nap rágja a vásárlóerőt, ez hatással van a cégek pénzügyi helyzetére, ugyanakkor hatással van a munkatársak fizetésére is. Most kapunk száz lejt, de két hónap múlva a száz lej már csak hetven lejt ér. Nem lehet tudni azt sem, hogy milyen irányba mozdulnak el a nyersanyagárak. Ha véget ér az orosz–ukrán háború, akkor várható, hogy minden nyersanyagár, minden építkezésianyag-ár az egekbe szökik. Ott egy egész országot kell újraépíteni, és minden gyártó az építőanyagát oda fogja küldeni, ahol magasabb áron tudja értékesíteni azokat, itt pedig hiány lesz.

– A marosvásárhelyi önkormányzatot vagy városvezetést általában az a kritika éri, hogy nem teremtik meg a vállalkozóbarát település körülményeit. Mennyire befolyásolja az önkormányzat tevékenysége a vállalkozókat?

– Azt mondanám, hogy jelentős mértékben. Az önkormányzat hozzáállása, víziója, a vállalkozói szféra felé tett gesztusai döntik el, hogy egy nagyberuházó, egy külföldi befektetés idejöjjön, vagy pedig ötven kilométerre Vásárhelytől, Tordára vagy más városba. Itt van még, mit javítani.

– Itt kedvezményekről beszélünk? Az, hogy a vásárlóerő például a kolozsvárinál jóval gyengébb, azt tudjuk, látjuk.

– Igen, viszont a vállalkozónak nem feltétlenül pénzügyi segítségre van szüksége, hanem olyan infrastruktúrára, amelyre számíthat, mint például egy ipari park. A környező megyeközpontokban nem egy, nem kettő, hanem négy, öt, hét ipari park létezik. Ne csak Kolozsvárra menjünk, hanem Szebenbe vagy Brassóba, most már újabban Gyulafehérvárra, és Beszterce is nagyon fejlődik ebből a szempontból. A másik nagyon fontos dolog, ami egy főleg külföldi befektetőnek a döntését befolyásolja, hogy mennyire kap szakképzett munkaerőt. Sajnos Vásárhelyen gyakorlatilag nem létezik szakiskola.

– Létezik, csak nem elég népszerű. Az oktatási intézmények vezetői szerint hiába van megfelelő infrastruktúra, a szülők nem támogatják a gyermekeiket abban, hogy szakiskolába járjanak. Nem tartják elég színvonalasnak. 

– Igen, ez tökéletesen így van. Viszont pont, amiről beszéltünk, az önkormányzat felelőssége megteremteni a körülményeket. Fel kell kelteni a fiatalok, a szüleik érdeklődését a szakiskolák iránt. Sajnos Romániában az utóbbi évtizedekben mást nem lehetett hallani, mint azt, hogy nem kellenek szakiskolák, mindenki egyetemre ment. Én a munkaerőpiacon dolgozom, és látom, hogy rengeteg fiatal elvégez három-négyéves, teljesen értelmetlen egyetemeket, azzal még egy pár évet ellesznek, és oda kerülnek, hogy 24-25 évesen semmit nem tudnak, olyan munkákat vállalnak el, amelyeket hogyha a szakiskolát elvégezték volna, jól kerestek volna. És tudom, láttam németországi vagy svájci szakiskolarendszereket, amelyek nagyon jól működnek, jó a megítélésük. Egy fiatal, 18 éves gyerek, aki elvégzi a szakiskolát, simán egy minimum kétezer eurós fizetésért dolgozik valamilyen gyárban. Ezért hangsúlyozom, hogy mennyire fontos az önkormányzat hozzáállása és a klíma megteremtése. És habár vállalkozói közösségként ezt nem győzzük hangsúlyozni, nem igazán történik érdemi lépés ezen a területen. Valahogy a szülőket sem hibáztatom, mert a médiában évtizedekig ezt hallották, hogy Romániában nincs szükség szakiskolára. Túl kevés az egyetemet végzett ember. Igen, valóban kevés az egyetemet végzett ember, viszont nincs elég mérnök, nincs elég programozó, olyan szakmák, amelyek a gazdaságot valóban előre tudják lendíteni. Minden tisztelet a kommunikációs, az európai tudományok szakokért. Viszont lehet, hogy egy évben összesen tíz ember kell ezekből a szakmákból. Itt van, ahol például az önkormányzat tudna segíteni.

Csak, hogy egy svájci példával éljek, ott már nyolcadik osztályokban szülői értekezleteket szerveznek, és elmagyarázzák nekik, hogy miért fontos, hogy a gyereknek modern szakmája legyen. Lehet az vízszerelő, gázszerelő, esztergályos, teljesen mindegy. És megértik. A szülőket elviszik azokhoz a vállalatokhoz, amelyek hajlandók betanítani ezeket a fiatalokat abban a reményben, hogy amikor elvégzik az iskolát, akkor náluk maradnak alkalmazásban. Ott láthatják majd a munkakörülményeket, ahol ezek a fiatalok dolgozhatnak. Láthatják, hogy jó helyre kerül a gyermekük. Megértik, hogy ha megtanulja a szakmát, akkor körülbelül mekkora keresete lehet egy év után, öt év után, tizenöt év után. Ha itt is ez megtörténne, a szülők ugyanúgy megértenék ezt. De mivel erre nem fektetnek hangsúlyt, inkább egyetemre küldik őket, vagy pedig elmennek Nyugat-Európába mindenféle zöldséget szedni.