Amerikából is érkeznek előadók a marosvásárhelyi Tudományos Diákköri Konferenciára

Idén május 10-13-án harmincadik alkalommal kerül megrendezésre a Tudományos Diákköri Konferencia a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) szervezésében. A szervezők elmondták 18 hazai és külföldi előadó fogja magát képviseltetni a rendezvényen, nem csak Magyarországból, hanem Texasból és Kaliforniából is érkeznek szakemberek.

Fotó: MMDSZ

A négynapos konferenciának a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a Studium Hub, a Maros Megyei Tanács és a MOGYTTE Gyógyszerészeti Karának épülete ad otthont. A rendezvény alkalmával közel 210 hallgató fogja bemutatni dolgozatát az általános orvostudomány, fogorvostudomány és gyógyszerészet szakterületén belül. A szervezők közel ezer diák részvételére számítanak.

A tudományos konferenciára a tengeren túlról is jönnek előadók, többek között Texasból és Kaliforniából, de magyarországi szakemberek is érkeznek majd és az erdélyi tudományos élet oszlopos tagjai is tiszteletüket teszik a rendezvényen.

Az érdeklődők nem csak előadásokon, hanem kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehetnek, ahol kiemelkedő tapasztalatokkal rendelkező tanárok, orvosok, egészségügyi alkalmazottak fognak kibontani egy-egy témát. Deák Gellért Gedeon, a Tudományos Diákköri Konferencia főszervezője elmondta, az előadások mellett 60 műhelymunkán vehetnek részt a diákok. Hozzátette, a konferencia azért is nagyon fontos, mert az orvosok és gyógyszerészek számára az informálódás mellett lehetőség nyílik akkreditációs pontokat gyűjteni.

A dolgozataikat bemutató diákok szekciónként külön elbírálásban részesülnek majd az elbíráló bizottsági tagok javaslatai alapján. A nyertesek könyvutalványt, illetve könyvcsomagot kapnak, egyes esetekben a szakmához kapcsolódó díjazásban részesülnek. Az elbírálást végző bizottsági tagok javaslatai alapján hallgatókat juttathatnak tovább az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK), hogy ott is bemutassák dolgozataikat – tudtuk meg a főszervezőtől.

Ferencz Gergő, a rendezvény kommunikációért felelős szervező elmondta „a marosvásárhelyi TDK három évtizede kiinduló pontjaként szolgál az erdélyi magyar orvosképzésnek és az erdélyi magyar tudományos életnek”. Hozzátette, bárki részt vehet a programsorozaton, aki nyitott a tudományok és az orvoslás iránt.

További információk Tudományos Diákköri Konferencia Facebook-oldalán találhatóak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?