Az adórendszerről tartottak tanácskozást a vállalkozói szféra képviselői Marosvásárhelyen

Az adórendszerben történt változásokról tartott egyeztetést Kolcsár Károly parlamenti képviselő kezdeményezte. Az eseményen részt vett többek között Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa, valamint a Maros Megyei Adóhivatal képviselői.

A tanácskozáson több mint 150 helyi vállalkozó vett részt majdnem minden területet lefedve. A vállalkozók elégedetlenségüknek adtak hangot, mert a kormány által hozott intézkedések miatt lehetetlenné vált az előretervezés. Hangot adtak annak is, hogy a kormány adóemelése nehéz helyzetbe hozza őket, továbbá mivel a végrehajtó hatalom leállította az önkormányzati beruházásokat az év hátralevő részére, nagyon sok vállalat jelentős bevételektől esik el.

Fotók: Péter Ferenc Facebook-oldala

A jelenlegi geopolitikai helyzetben adóenyhítésekre, nem pedig újabb nyomásra lenne szükség – jelentette ki Kolcsár Károly, parlamenti képviselő. Hozzátette, nem megoldás, hogy az állam nem tud kiszabadulni az adósságspirálból a vállalkozók irányába. Hangsúlyozta, jövő héten egy törvénytervezetet kíván benyújtani a parlamentnek.

„Az egyik változtatás, amely súlyosan érintené a vállalkozókat, az a készpénzhasználat. Ez még mindig nem tisztázott. Emellett a januártól bevezetett mikroadó százalékarányosan növekedni fog bizonyos tevékenységeknél, ami szintén komolyan kihat a vállalkozókra. A dividens adóval kapcsolatosan is lesznek módosítások, amelyek szintén negatívan hatnak a vállalkozói szféra képviselőire” – részletezte Kolcsár Károly.

Kifejtette továbbá, hogy az engedélyezett fizikai magánszemélyeknek (PFA) is több adót kell majd befizetniük az államkasszába. Mint mondta, a felsoroltakkal a kormány igyekszik többek között a költségvetési hiányt csökkenteni.

„Némileg csökkenhet a költségvetési hiány, de nem lesz elegendő, nem lehet megoldani ilyen intézkedésekkel az államháztartási hiányt. A mai találkozón is elmondtam, a vállalkozókon próbálják behajtani ezt az összeget, de úgy gondolom, hogy krízishelyzetekben könnyíteni kell a vállalkozók helyzetén, nem még jobban ellehetetleníteni működésüket”- érvelt a politikus.

Mint mondta, az RMDSZ igyekezett a kormány által felelősségvállalással elfogadott intézkedéseket enyhíteni, de mivel a szövetség nincs kormányon, nem tudott lényegesen beleszólni a változtatásokba. Hangsúlyozta, az RMDSZ nem ért egyet a változtatásokkal és ennek hangot is adtak.

„A közszféra esetében sikerült enyhítéseket elérni, a privát szektórnál nem sikerült eredményt elérnünk, nem fogadta el a kormány a javaslatainkat” – összegezte Kolcsár Károly.

Kiemelte, jövő héten olyan törvénytervezetet dolgoznak ki és nyújtanak be a parlamentbe, ami a kompenzálást teszi lehetővé.

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a találkozón kifejtette, a kormány által elfogadott változtatásoknak számtalan negatív hatása lesz. Mint mondta, szükség van az állandó konzultációra, valamint a vállalkozói szférával való párbeszédre, ellenkező esetben nagyon sok tevékenység leállhat és Románia jelentős európai uniós támogatásoktól eshet el.

Hozzátette, meg kell várni a változtatások végleges formáját, majd ennek ismeretében kell további lépéseket tenni, bevonva a vállalkozói szféra képviselőit is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?