Negyvennégy milliárd lej fölé nőtt a költségvetési hiány

Az állami bevételek 18,7, míg a kiadások 6,7 százalékkal nőttek a tavalyi évhez képest.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint szeptember végén a költségvetési hiány a bruttó hazai termék (GDP) 3,77 százalékát tette ki. Szeptember folyamán 0,42 százalékponttal nőtt a deficit. A kilenc hónapos államháztartási hiány 2,6 százalékponttal alacsonyabb a tavalyinál.

Az év első kilenc hónapjában az állami bevételek 18,7 százalékkal voltak nagyobbak, mint 2020 azonos időszakában, 270,36 milliárd lejt tettek ki. Ez főleg annak a következménye, hogy sok cég idén fizette be azt az áfát és társasági adót, ami tavaly lett volna esedékes.

A kormány kiadásai 6,7 százalékkal, 314,65 milliárd lejre nőttek. A közalkalmazotti bérek 82,73 milliárd lejt tettek ki, ami 2,2 százalékkal haladja meg a tavalyi összeget. A szociális jellegű kiadások 7,5 százalékkal voltak nagyobbak a tavalyiaknál, 111,85 milliárd lejt vittek el az államkasszából.

A kormány által betervezett éves deficit 7,16 százalék. Szinte kizárt, hogy a valós hiány mértéke ennél kisebb legyen, főleg, hogy lesznek előre nem látott, tekintélyes összegű kiadások, az energiaárak maximálása és az energiaszámlák részleges kompenzálása miatt.

(Nyitókép: mfinante.gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?