Költségvetési hiány: januárban a 2020-as deficit nyolcszorosa jött össze

Az év első hónapjában 5,9 százalékkal nőttek a bevételek a tavalyi évhez képest, azonban a kiadások 17,4 százalékkal voltak nagyobbak.

3,69 milliárd lej értékű volt a költségvetési hiány januárban. Ez a 2021-re prognosztizált bruttó hazai termék (GDP) 0,33 százalékát teszi ki. Ez nyolcszorosa az egy évvel korábbi értéknek, 2020 első hónapjában ugyanis 0,04 százalékos volt a deficit.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a hiány közel kétharmada, 2,29 milliárd lej a koronavírus járvány miatti rendkívüli kiadásokból jött össze. Részben ezeknek tudható be, hogy az államháztartás kiadásai 17,4 százalékkal, 32,87 milliárd lejre nőttek. Egyértelműen örvendetes fejlemény, hogy a beruházásokkal kapcsolatos kiadások 29,9 százalékkal voltak nagyobbak, mint egy évvel korábban, 1,7 milliárd lejt tettek ki.

A bevételek szintén nőttek, de a kiadásoknál lényegesen kisebb mértékben, 5,9 százalékkal. Az év első hónapjában 29,18 milliárd lej folyt be az államkasszába. Szinte minden bevételi kategória nőtt, köztük az uniós forrásokból lehívott támogatások értéke, az egyetlen kivételt az áfa jelentette. A nettó áfabevételek 9,4 százalékkal csökkentek 2020 januárjához képest, 6,05 milliárd lejre. Ennek a fő oka az volt, hogy megnőtt az áfa-visszatérítés volumene, amivel a kormány azt szeretné megelőzni, hogy a cégek készpénzhiányba kerüljenek.

Az első hónapi hiány mértéke félelmetes a tavalyihoz képest, azonban ez nem jelenti azt, hogy a kormány nem lesz képes tartani a költségvetésben kitűzött 7,16 százalékos éves hiánycélt. A Pénzügyminisztérium arra számít, hogy az elkövetkező időszakban a tavalyi fizetési átütemezések miatt felgyűlt 7 milliárd lejnyi adóhátralék folyik majd be az államkasszába, ami nagyon jó hatással lesz a költségvetési egyensúlyra.

(Nyitókép: AdobeStock)

Kapcsolódók

Kimaradt?