Mentelmi idővel „orvosolták” az e-ÁFA hiányosságait

A kormány elfogadta az elektronikus áfabevallás rendszerének (e-TVA) bevezetéséről szóló törvényt módosító sürgősségi rendeletet – számolt be a kabinet pénteki ülése utáni sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Marcel Boloş elmondta, hogy a jogszabály szerint a következő hat hónapban, 2025. január elsejéig az adóalanyok nem kapnak adateltérési figyelmeztetéseket és nem is kell megindokolniuk az adateltéréseket.

Illusztráció: Pexels

Így a tárcavezető szerint a féléves mentelmi idő alatt a pénzügyminisztériumnak lehetősége lesz megfigyelni, hogy honnan származnak az áfabevallásban, illetve az adóhatóság nyilvántartásában szereplő összegek közötti eltérések, számolt be az Agerpres. A sürgősségi rendelet előírja az e-TVA rendszer bevezetését felügyelő bizottság létrehozását is. A pénzügyminisztérium, az adóhatóság és a vállalkozói érdekképviselet képviselőiből álló testület javaslatokat tehet a rendszer javítására – részletezte Boloş.

A hírügynökség beszámolója alapján közölte azt is, hogy a rendelet szerint 5 napról 20 napra nőtt az előzetesen kitöltött áfavallásban szereplő adatok és információk érvényesítési időszaka. További változás, hogy a pénteken elfogadott jogszabállyal csökkentették a törvény előírásainak megsértéséért kiszabható bírságokat – mondta el a pénzügyminiszter.

Mint megírtuk, a Hivatalos Közlönyben múlt héten megjelent, az e-TVA-ra vonatkozó sürgősségi rendeletek eltörlését hétfőn kérte a Romániai Könyvszakértők és Mérlegképes Könyvelők Testülete (CECCAR). A könyvelők szakmai szervezete „nagy adóügyi cirkusznak” nevezte a kialakult helyzetet, amelynek orvoslására konstruktív párbeszédet szorgalmazott. A rendeletet a közgazdászok is bírálták, meglátásuk szerint, a határozatokat csak a forma kedvéért bocsátották közvitára, miközben meg sem értették teljesen, hogyan működik az e-áfa rendszere.

A hiányosságokra végül Marcel Boloș is rádöbbent, csütörtökön jelentette be, hogy módosítani fog a bírált jogszabályon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?