Javított a pénzügyminisztérium az e-Factura rendszeren

Több pontban javított a pénzügyminisztérium az elektronikus számlázó rendszeren (e-Factura), a legfontosabb újítás, hogy lehetővé tette az önszámlázást is – közölte kedden Marcel Boloş pénzügyminiszter.

Boloş – akit az Agerpres idéz – azt mondta, a szaktárca „nagyon komolyan vette” a vállalkozói visszajelzéseket az e-Factura rendszer karbantartási munkálatai során tapasztalt kellemetlenségekről, így a rendszer fejlesztésével megbízott csapat megoldást keresett arra, hogy az elektronikus számlázó rendszer minden pillanatban üzemképes legyen.

A miniszter ugyanakkor arra biztatta az adófizetőket, hogy a platform alkalmazása közben tapasztalt gondokat, illetve megoldási javaslataikat bátran jelezzék az illetékeseknek.

Fotó: Marcel Boloș Facebook-oldala

Ilyen felhasználói jelzéseknek köszönhető, hogy bevezették az önszámlázás lehetőségét, és javítottak az ingyenes kitöltési alkalmazáson. A fejlesztők ugyanakkor a számlázó programokat működtető csapatokkal is szorosan együttműködnek a technológiák összehangolása érdekében. A rendszeren több mint 1200 személy dolgozott – mondta Boloş.

Arról is beszámolt, a fejlesztők megoldották, hogy a rendszer a karbantartási munkálatok közben is működjön, illetve, hogy a könyvelők bizonyos kritériumok alapján tudjanak keresni a számlák között.

A pénzügyminisztérium közölte, hogy 2024. január 16-ától az e-Factura rendszerbe már nem lehet kétszer ugyanazt a számlát feltölteni.

Az elektronikus számlázás kötelezővé válásától, azaz 2024. január 1-től a vállalatközi üzletben (B2B) eddig több mint 18 millió számlát regisztráltak sikeresen az e-Factura rendszerben, összesen 75 milliárd lej értékben.

Az elküldött számlák státusza 30 percenként frissül.

A minisztérium felhívja a figyelmet, hogy a végfelhasználókkal való interakció egyszerűsítése érdekében 2024. február 7-én és 8-án újabb webináriumokat szerveznek, amelyeken a végfelhasználók bármilyen kérdést feltehetnek és választ kaphatnak az adóhivatal (ANAF) és az Országos Pénzügyi Információs Központ (CNIF) szakértőitől. Eddig négy ilyen online tanfolyamot szerveztek, amelyeken a résztvevők száma minden alkalommal elérte a maximális, ezer fős kapacitást.

A minisztérium emlékeztet, hogy amennyiben az e-Factura rendszer legalább 24 órán át nem üzemképes, a 2021/120-as kormányrendelet értelmében a rendszer újbóli beindulásáig szünetel a számlafeltöltési kötelezettség.

A Románia területén történő értékesítésekre vagy szolgáltatásokra kiállított számlákat a számla kibocsátásától számított 5 munkanapon belül fel kell tölteni az e-Factura rendszerbe, és nem később az adótörvénykönyv 319-es cikkében leszögezett határidőnél - figyelmeztet a szaktárca.

Az említett határidők figyelmen kívül hagyását 2024. március 31-éig még nem büntetik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?