Panaszkodnak a kereskedők: nem működik az e-számlázás

A romániai kis- és közepes kereskedők számos problémát tapasztalnak az e-számlázással kapcsolatban, és amiatt is panaszkodnak, hogy a pénzügyminisztérium honlapja „számtalanszor összeomlott”.

A Romániai Kis- és Közepes Kereskedők Országos Szövetségének (ANCMMR)  alelnöke, Feliciu Paraschiv arra panaszkodott pénteken, hogy folyton akadályokba ütközik az e-számlázás.

Fotó: képernyőmentés„Azok számára, akik nem tudják, mi az az e-számla: minden cégnek jelentenie kell a pénzügyminisztériumnak minden kiállított számlát. Ezt korábban a 394-es nyilatkozaton keresztül tették meg a hónap végén, de most már öt napon belül kell jelenteni. A Pénzügyminisztérium honlapja nem tudja, hogyan >>olvassa<< az általunk küldött számlákat, és ahelyett, hogy egy olyan űrlapot küldene nekünk, amelyet integrálhatnánk a könyvelésünkbe, és valahogyan átültethetnénk a számlát ebbe a formába, hogy a minisztérium honlapja megértse, különböző cégekhez küld minket, amelyek átveszik tőlünk a számlákat, nyilván díj ellenében, átültetik őket a pénzügyminisztérium által érthető formátumba, visszaküldik nekünk, mi pedig elküldjük a pénzügyminisztériumnak. Ebben a láncolatban, képzelhetik, mindenféle probléma merül fel. Mi elküldjük a számlákat, hogy átültessék az új formátumba, de megjelenik valami hiba, visszaküldik: valami probléma van, a nem tudom mi a nem tudom mivel nem passzol. Újra visszaküldjük őket, aztán elküldjük a Pénzügyminisztériumnak, de épp leáll a Pénzügyminisztérium honlapja, már sokszor összeomlott. Rendkívül nehézkes ez a munka. Ez nem oldja meg az adócsalást” – mondta Feliciu Paraschiv pénteken a Szabadkereskedelmi és Kommunikációs Koalíció (CLCC) által szervezett vitán, írja az Agerpres.

A kereskedők képviselője elmondta, hogy a szövetség eredetileg olyan megoldást javasolt, amely szerint az intézmény készítene egy olyan honlapot, ahová be lehet jelentkezni, és már nem kell megadni, hogy ki állította ki a számlát, mivel az eladó mező automatikusan kitöltődik. „Javasoltunk egy megoldást: csak a pénzügyminisztérium honlapjáról lehessen számlát kiállítani. Így a pénzügyminisztérium készítene egy olyan weboldalt, ahová bejelentkezve már nem kell megírni, hogy ki állította ki a számlát, mert az eladó mező automatikusan kitöltődik. Kitöltené a kedvezményezett mezőt, a jobb oldalon kitöltené a számlát, megírná, hogy mit akar a számlára írni, és amikor megnyomná az Entert, a rendszer adna egy egyedi számot, amelyet soha nem lehetne törölni, és a számla menne a kedvezményezettnek. Ha valami probléma merül fel, vissza akarnád küldeni az árut, akkor egy másik számlát készítesz az elállásról” – fejtette ki Feliciu Paraschiv. Szerinte a kereskedők nem használják a pénzügyminisztérium ingyenes e-számla rendszerét, mert „nem működik, áll le”.

A romániai e-számla rendszer, amelynek keretében a vállalat által kiállított számlák egyszerre jutnak el az állami hatóságokhoz és a számlát kifizetni köteles vállalathoz, illetve intézményhez, 2024. január 1-jétől a legtöbb romániai vállalat számára (néhány kivételtől eltekintve) kötelezővé vált. Az RO e-számla bevezetésének első szakaszában, azaz 2024. január 1-jétől június 30-ig a vállalatok kötelesek minden, más vállalatokkal és közintézményekkel kapcsolatban kiállított számlát jelenteni az országos e-számla rendszerbe. Ezt követően, 2024. július 1-jétől a vállalatok kötelesek lesznek közvetlenül az e-számlán keresztül számlázni, ellenkező esetben bírsággal sújtják őket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?