„Jó híreket” jelentett be Cîţu a politikai és az egészségügyi válság közepette

A Moody's és a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítők tanúsítják, hogy Románia gazdasága jól irányított, érdemes pénzt befektetni az országban – jelentette ki Florin Cîţu ügyvivő kormányfő.

Szombati sajtóértekezletén rámutatott, a pandémia előidézte válság ellenére két nagyon jó hír érkezett péntek este Románia számára. Az egyik az, hogy a Standard and Poor's amerikai nemzetközi hitelminősítő megerősítette Románia „BBB mínusz/A-3” befektetési ajánlású besorolását, amit továbbra is stabil kilátással jegyez. A második hír szerinte még ennél is jobb: a másik amerikai nemzetközi hitelminősítő, a Moody's negatívról stabilra javította Románia államadós-besorolását, és megerősítette az ország hosszú futamú szuverén hazai és devizakötelezettségeinek „Baa3” osztályzatát.

Cîţu üdvözölte a két hitelminősítő osztályzatát, és úgy értékelte, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által vezetett kormánykoalíciónak sikerült meggyőznie a két amerikai hitelminősítőt, hogy a kabinetnek az államháztartás konszolidálására irányuló törekvései hitelesek.

„Szeretnék gratulálni a kormánycsapatnak és azoknak a szakembereknek, akik támogattak a válságkezelő intézkedések végrehajtásában, szeretnék köszönetet mondani a magánszektornak, amely reagált ezekre az intézkedésekre és nagyon gyorsan végrehajtotta azokat, egy olyan magánszektornak, amely megmutatta a potenciálját és az innovációs erőforrásait a rendkívül nehéz időkben” – fogalmazott Cîţu.Archív fotó: Borsi Balázs

Hozzátette, ezek az eredmények nagyon világosan mutatják, hogy a romániai magánszektor jobban reagált és jobban megbirkózott a problémával, mint azt a legtöbb elemző várta.

„Megvalósítottuk azt, amit a lakosság és minden nemzetközi partner elvárt tőlünk: erős és fenntartható gazdasági növekedést és a deficit fokozatos csökkentését” – szögezte még le.

Nyomatékosította, a két független hitelminősítő ezzel tanúsítja, hogy Romániában a dolgok a jó irányba tartanak, és közvetve azt üzeni a külföldi befektetőknek, hogy érdemes, és biztonságos beruházásokat hozni az országba.

Minden nyugdíjkategóriát bevonnának a nyugdíjreformba

Az összes nyugdíjat bevonják a nyugdíjreformba, amelynek lényege, hogy kizárólag a járulékfizetést venné alapul a jövedelmek kiszámításakor – jelentette ki szombaton Florin Cîţu ügyvivő kormányfő.

A volt kormánykoalícióban volt egy munkacsoport, amely kizárólag a nyugdíjrendszer problémáinak a megoldásával foglalkozott. A liberálisok kitartanak amellett, hogy minden egyes nyugdíjat a járulékfizetés kritériuma alapján kell kiszámolni – mondta Cîţu a sajtótájékoztatóján.

„Nincs értelme – és erre figyelmeztettem az alakulat törvényhozóit is –, hogy egy sor olyan tervezet kerüljön a parlament elé, amely ellentmond annak, amit mi meg szeretnénk valósítani. A kormányprogramban szerepel a nyugdíjrendszer reformja, és meg kell hozni a szükséges intézkedéseket, hogy a nyugdíjak minden kategóriájára érvényes legyen” – fogalmazott.

A nyugdíjak jövő év január elsejétől esedékes emelését illetően hangsúlyozta, egyelőre még nem szögezték le, hogy hány százalékos lesz a növelés.

„Az eddigi gazdasági eredmények tükrében szerintem másképpen alakulhat ez a helyzet, mint amire számítottunk” – mutatott még rá az ügyvivő miniszterelnök. 

Cîţu reméli, hogy még év vége előtt lesz új kormány

Florin Cîţu ügyvivő miniszterelnök arról is beszélt szombati sajtótájékoztatóján, hogy a kormány már elkezdett dolgozni a jövő évi büdzsétervezeten.

„Mi már elkezdtük a jövő évi költségvetés megtervezését. Az én szándékom az volt, hogy már az idén, még december előtt elkészüljön ez a tervezet. Ezért fogtunk már hozzá” – fejtette ki Cîţu a Victoria-palotában tartott sajtóértekezleten arra a kérdésre, hogy mikor lehet számítani a 2022-es büdzsétervezetre, figyelembe véve, hogy az országnak jelenleg ügyvivő kormánya van.

Florin Cîţu ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy még az év vége előtt megalakul az új, teljes jogkörű kormány, és kifejtette, sokkal jobb lett volna, ha nem kerül az ország ebbe a helyzetbe.

Kapcsolódók

Kimaradt?