Elektromos autók: a hatótávolság a gyenge pontjuk, az üzemeltetési költség az erősségük

Egyszeri feltöltéssel Kolozsvárról el lehet jutni Udvarhelyre, ám Csíkszeredáig vagy Szentgyörgyig már útközben is tölteni kell az autót.

Egyre népszerűbbek idehaza is az elektromos autók, az első negyedévben 81 százalékkal több kelt el belőlük, mint 2020 azonos időszakában. Ennek ellenére a piaci részesedésük még mindig csekély, az év első három hónapjában értékesített személygépkocsiknak mindössze 3,7 százaléka volt elektromos meghajtású, 774 darab. A környezetbarát autók gyorsabb terjedésének két tényező szab gátat: az áruk és a hatótávolságuk.

Romániában jelenleg a Smart EQ Fortwo a legolcsóbb elektromos személygépkocsi, 22 600 euróba kerül, azonban csak városi közlekedésre alkalmas. Tipikus városi autó a 23 450 eurós Volkswagen e-UP! is. Az Opel Corsa-e és a Peugeot e-208 ára már 30 ezer euró körül van, a nagynevű márkák esetében pedig az árak felső határa a csillagos ég. A Roncsautó, illetve a Roncsautó Plusz programok keretében az alapárnál valamivel olcsóbban lehet hozzájutni az elektromos autókhoz is.

Az év második felében megjelenik a piacon a Dacia Spring, 17 ezer eurós áron. Ez már kifejezetten jó árnak minősül ebben a kategóriában, azonban Springnek van egy gyenge pontja: a hatótávolsága csupán 225 km. Ez azt jelenti, hogy Kolozsvárról el lehet jutni vele Székelyudvarhelyre anélkül, hogy lemerülne az akkumulátor, azonban egy csíkszeredai vagy sepsiszentgyörgyi utat meg kell szakítani feltöltés céljából.

Jobb az egyenáramú töltő

Romániában jelenleg körülbelül 1 000 nyilvános töltőállomás van, s a számuk gyorsan nő. A területi lefedettség megfelelő, bárhová el lehet tehát jutni elektromos gépjárművel, a kérdés csak az, mennyi idő alatt. Egy váltóáramú AC-töltő 22 kW-os teljesítményével egy óra alatt mintegy 50 km megtételére elegendő áramot lehet tölteni az akksiba. Akinek sietős, jobban teszi, ha egyenáramú villámtöltőt használ, feltéve persze, ha kerül ilyen az útjába. Egy 50 kW-os villámtöltővel egy óra alatt 300 km megtételét lehetővé tevő mennyiségű áram kerülhet az autóba, ha van akkora hatótávolsága. Egy Dacia Springgel elég lesz majd negyedórát időzni egy ilyen töltőnél Kolozsvár és Szentgyörgy/Csíkszereda között.Otthoni töltéssel 100 km megtétele kb. 10 lejbe kerül / A szerző felvétele

Aki Sepsiszentgyörgyről indulna a 727 kilométerre fekvő Budapestre egy 225 km-es hatósugarú autóval, annak háromszor kell megszakítania az útját, hogy feltöltse az akkumulátort. Ez villámtöltés esetén is alkalmanként 40-45 perces időveszteséget jelent, türelmetleneknek, illetve sürgős ügyben utazóknak nem ajánlott. Ugyancsak három útközbeni töltéssel kell kalkulálnia annak, aki Dacia Springgel utazna majd Szatmárnémetiből a román tengerpartra.

Annak, aki ezen az úton csak egyszer szeretne megállni az akkumulátor feltöltése céljából, minimum Hyundai Kona Electricet kell vennie, annak a hatótávolsága ugyanis 449 km. Jelenleg csak három, ennél nagyobb hatósugarú modell létezik: a Jaguar i-Pace (470 km), a Tesla Model 3 Long Range (560 km) és a Tesla Model S Long Range (628 km). Ezek árából Kolozsváron is lehet lakást venni, pedig országos viszonylatban ott a legdrágábbak az ingatlanok.

A hazai a legolcsóbb

Azon túl, hogy környezetkímélők, az elektromos gépjárművek nagy előnye a hagyományos meghajtásúakkal szemben, hogy olcsóbb az üzemeltetésük. Hogy mennyivel olcsóbb, az attól függ, hogy a tulajdonos hol tölti az autóját. Magyarországon az otthoni töltés aránya 90-95 százalék. Hogy Romániában mennyi, arról nincs adat, azonban valószínű, hogy hasonló az arány, mivel az otthoni töltés a legolcsóbb. Ingyenes töltőállomásokat már csak elvétve találni, egy szakportál szerint, ahol ingyenes a töltés, ott sor van.

A 0-100.ro márciusi adatai szerint az AC-töltők közül a legolcsóbbak az Electromag által üzemeltettek, ahol 1 kWh 0,64 lejbe kerül, míg az OMV és az MCM Petrol töltőinél 1 lejbe. Ebben a kategóriában, 1,45 lejes egységárával a We Charge a legdrágább.

Az egyenáramú DC-töltők használata költségesebb. Itt az árak 1 lej/kWh-tól indulnak (OMV, MCM Petrol), s felkúsznak 2 lej közelébe. A legdrágábban a We Charge (1,95 lej) és a Renovatio (1,97 lej) dolgozik. A nagy kőolajipari cégek közül a MOL és a Rompetrol kútjainál a legkönnyebb elektromos töltőállomást találni, illetve a Kaufland, a Lidl, a Mega Image, a Penny és a Carrefour parkolóiban. A töltőállomásokat a PlugShare.com portál segítségével lehet megtalálni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Otthoni töltéssel 100 km-t körülbelül 10 lejért lehet megtenni, míg a legdrágább villámtöltők használata esetén a költség felmegy körülbelül 35 lejre. Ez már több, mint egy sor kisfogyasztású autó üzemeltetési költsége.

Kapcsolódók

Kimaradt?