Blue Air botrány: közpénzből törlesztik a hitelt, amit az Orban-kormány nyújtott a légitársaságnak

2020-ban 300 millió lej értékű kölcsönt folyósított a cégnek az akkori kormány, bár tudta, hogy a Blue Air nem hitelképes.

Rászabadította Nicolae Ciucă a miniszterelnöki ellenőrző testületet a Környezetvédelmi, Víz- és Erdőgazdálkodási Minisztériumra annak megállapítása céljából, hogy szabályosan történt-e a Blue Air számláinak a zárolása. Egyértelmű, hogy a miniszterelnök bűnbakot keres, azonban rossz helyen kutakodik, a kormánynak ugyanis van felelőssége a Blue Air-botrányban, de akiket okolni lehet, azok nem a környezetvédelmi tárcánál dolgoznak.Fotó: Facebook/Blue Air

Az, hogy a hazai fapados légitársaság a szakadék szélén egyensúlyos, már évek óta tudnivaló volt. 2020-ban a cég 300 millió lejes állami támogatást kapott az EximBank által folyósított hitel formájában a koronavírus-járvány által okozott veszteségek ellensúlyozására. Az erre vonatkozó sürgősségi rendeletet Ludovic Orban kormányfő, Lucian Bode közlekedésügyi és Florin Cîțu pénzügyminiszter írták alá 2020 augusztusában. Mielőtt megkapta volna a hitelt, az EximBank hivatalos formában tájékoztatta a kormány illetékeseit, hogy a Blue Air nem fogja tudni törleszteni azt.

Ez be is igazolódott, a fapados társaság egy banit sem fizetett vissza, helyette a Pénzügyminisztérium állta a részleteket. „2021 novembere és 2022 augusztusa között 10 részlet lett kifizetve, 50 129 166 lej értékben” – közölték a légitársaság képviselői a Ziarul Financiar (ZF) gazdasági napilappal. A Pénzügyminisztérium tehát egyik zsebéből a másikba rakta a pénzt, az Exim Bank ugyanis állami tulajdonban van, a pénzügyi tárcán keresztül.

A Blue Air képviselői azt állítják, hogy már 2021 augusztusában tájékoztatták az akkoriban az USR-s Cătălin Drulă vezette  közlekedésügyi minisztériummal, hogy nehéz helyzetben van a cég, nem fognak tudni fizetni. A vállalat 2021 augusztus 18-án átiratban közölte a szállításügyi, valamint a pénzügyi tárcát, hogy 110 millió euró értékű tőkeemelést akar vágrehajtani a Londoni Értéktőzsdén bonyolított részvénykibocsátás révén.

„A Pénzügyminisztérium döntéshozatali hatalommal bíró tisztviselői kezdettől fogva ellenezték ezt, s úgy döntöttek, hogy a kifizetik az EximBanknak a Blue Air Aviation Rt. nevében a felvett hitel részleteit” – nyilakozták a ZF-nek a légitársaság képviselői.

A Pénzügyminisztériumnak módjában állt volna, hogy átvegye a csőd felé tartó légitársaságot, mivel az, többek között a részvényeinek 75 százalékát ajánlotta fel biztosítékként arra az esetre, ha nem tudná törleszteni a hitel részlieteit. A tárca nem élt ezzel a lehetőséggel, ellenben mostanáig 50 millió lejt fizetett a Blue Air helyett. Ágazati szakemberek szerint a legkézenfekvőbb megoldás az lett volna, ha a kormány a Tarom fapados üzletágaként üzemelteti a vállalatot.

A Blue Air adósságállománya jelenleg 230 millió euró, s a cégnek sem ennek a törlesztésére nincs módja, sem arra, hogy kártalanítsa azt a több tízezer utast, akiket, bár jegyet váltottak a járataira, nem szállított el. A vállalat azt ígéri, hogy október 10-én újraindítja a járatait, erre azonban vajmi kevés esély van. A járatokat szeptember elején függesztette fel a Blue Air, azt követően, hogy egy több millió lejes tartozás miatt a Környezetvédelmi Alap (AFM) zárolta a számláit. 

A kormány illetékeseinek tudomásuk kellett volna legyen a Blue Air anyagi helyzetéről, mivel az állam két képviselője tagja a vállalat igazgatótanácsának, amiért szép pénzt kapnak.                                                                                                                                                                                                                                      

Kapcsolódók

Kimaradt?