„Black Friday ország vagyunk” az Országos Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint

Románia egyik nagy problémája, hogy a térség országai között is utolsók vagyunk az innováció és kutatás területén, az országnak nincsenek magas hozzáadottértéket képviselő termékei és nincs hazai kézben olyan márka, amely jelentős lenne nemzetközi szinten is, sorolta Mihai Daraban. Az Országos Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a vezető háromszéki vállalkozások gáláján tartott előadásában kifejtette: „Black Friday ország vagyunk” és az import tevékenység azt tükrözi, amire igénye van a romániai fogyasztóknak.

Mihai Daraban szerint az ország vezetőinek, a helyi hatóságoknak és a vállalkozói szférának az a feladata, hogy olyan termelőegységek jöjjenek létre itthon, amelyek termékei kielégítik a fogyasztók igényeit és nem kell azokat külföldről behozni. „Nem baj az, ha az ország gazdasági növekedését a fogyasztásra alapozzuk azzal a feltétellel, ha ez a fogyasztás az országban megtermelt termékek által valósul meg”, állapította meg az országos kereskedelmi kamara elnöke, aki szerint függetlenül attól, hogy hazai vagy külföldi tőkéből valósul-e meg, az a lényeg, hogy minél több termék az országban legyen előállítva. „Sajnos túlságosan ki vagyunk szolgáltatva a behozatalnak és csak kürtőskaláccsal, topoloveni-i szilvalekvárral vagy néhány hazai borral nem lehet kiegyenlíteni a külkereskedelmi mérleg hiányát”, fejtette ki Mihai Daraban.

A szerző felvétele

Az Országos Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elemzésében rámutatott: Románia külkereskedelmi mérleghiánya az év végéig eléri a 30 milliárd eurót. Hozzátette: ez a jelenség az elmúlt években folyamatosan nőtt, hiszen tavaly év végén a mérleghiány 23,8 milliárd euró-, és egy évvel azelőtt pedig 18,3 milliárd euró volt. „Az export struktúráját tekintve sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy a hazai árukivitel nagy részét külföldi érdekeltségű vállalkozások valósítják meg”, nyilatkozta Mihai Daraban. A kereskedelmi kamara elnöke szerint Romániában 25 770 cég folytat exporttevékenységet, ám az első 100 cég valósítja meg a teljes export 51 százalékát, és az első 100-ban mindössze 2 romániai érdekeltségű cég van.

További probléma, hogy Románia tengeri kereskedelme is jelentéktelen. A Három tenger nevű kezdeményezés nyolc olyan országot fog össze, amelynek kijárata van a Fekete-, a Balti- vagy az Adriai-tengerre ám ez a nyolc ország együttvéve nem valósítja meg a rotterdami kikötő forgalmának felét sem, érzékeltette Mihai Daraban. Az országos kereskedelmi kamara elnöke szerint a máshol jól működő példákat kellene gyakorlatba ültetnie Romániának, így példát lehetne venni Magyarországról. „Egy befektető soha nem fogja földterületekbe lekötni a pénzét, hanem technológiába köti le azt”, mondta Mihai Daraban, aki szerint Romániának, illetve a helyi önkormányzatoknak területeket és termelőcsarnokokat kellene felajánlaniuk a befektetőknek, hogy azok ide hozzák a technológiát és elkezdjenek termelni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?