Vállalkozók iskolája indul Háromszéken

Vállalkozói iskolát indít a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) az üzleti élet iránt érdeklődő fiatalok és kezdő vállalkozók számára, tájékoztatta lapunkat Gábor Balázs.

A HÁRIT keretében nemrégiben létrehozott gazdasági szakosztály vezetője szerint a Vállalkozói Iskolával a 18 és 35 év közti, kezdő vállalkozóknak szeretnének lendületet adni, hiszen tapasztalataik szerint sok fiatal szeretne saját vállalkozást indítani de sokan vannak, akik meglévő cégükkel szeretnének „szintet lépni”, és ehhez mentorok segítségére lenne szükségük.

Gábor Balázs szerint a Háromszéki Ifjúsági Tanács a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamarával partnerségben még idén beindítja a Vállalkozók iskoláját, amelynek keretében az üzleti életben tapasztalattal rendelkező háromszéki vállalkozók mentorként tanítják a fiatalokat, cél az, hogy olyan gyakorlati tudást adjanak át, amelyet nem tudnak elsajátítani tankönyvből vagy egyetemen.

A HÁRIT gazdasági szakosztályának vezetője szerint Vállalkozók iskolájába első alkalommal legtöbb 20 fiatalt vonnak be, akiket olyan cégekhez helyeznek ki ahol az érdeklődési területüknek megfelelő területen tudnak gyakorlati tapasztalatot szerezni. A mentoraik megmutatják, hogyan működik egy vállalkozás, segítenek elkerülni a lehetséges buktatókat és segítséget nyújtanak, hogy megvalósítsák vállalkozási ötletüket vagy abban, hogy cégük szintet tudjon lépni.

Gábor szerint Háromszéken sok olyan vállalkozó van, aki hivatásként tekint arra, hogy mentorként segítsen a fiatalabb generációnak. Hozzátette: a háromszéki ifjúsági szervezeteket tömörítő HÁRIT nemrégiben alakult gazdasági szakosztálya a megyében már működő gazdasági szervezetekkel szorosan együttműködve szeretne közvetíteni a vállalkozói életben fontos információk áramlásában is. A pályázati lehetőségekről, gyakornoki programokról, üzleti lehetőségekről, gazdasági és pénzügyminisztériumtól származó információkat szájbarágós módon továbbítják az érdeklődők fele, mert sokszor a tapasztaltakat is útvesztőbe vihetik a különböző csatornákon érkező, bonyolult információk.

Kimaradt?