31 éves topográfus lett az Év fiatal vállalkozója Háromszéken

A díjazottak között villanypásztor gyártó, cukrász és logopédus is van.

Kis Hunor-Pál kapta meg a Junior Business Club (JBC) és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által közösen odaítélt Év fiatal vállalkozója díjat. Az elismerést 11. alkalommal adták át, idén első alkalommal egy online gála keretében. A gála keretében azon 35 év alatti vállalkozókat díjazták, akik kiemelkedő eredményeket értek el a 2019-es évben.

A 31 éves, sepsiszentgyörgyi Kis Hunor-Pál Bukarestben végezte egyetemi tanulmányait, majd négy évig Magyarországon kereste a boldogulást. 2017-ben hazatért és saját vállalkozást indított. Elmondása szerint az első év nehéz volt, mert ki kellett építenie ügyfélkörét, szolgáltatásait weboldalon, Facebookon és helyi sajtóban népszerűsítette. Tavaly már három alkalmazottat foglalkoztatott, 2019 volt az első nyereséges esztendő. Idén a járványhelyzet lelassította a cég növekedését, de júliustól ismét beindult az üzlet és az év utolsó negyede a tavalyi év azonos időszakánál is jobb eredménnyel zárta.

„Nagyon várom a következő évet, bízom benne, a gazdaság minél előbb lábra fog állni. Sepsiszentgyörgyön tömbházak épülnek, vannak nagy beruházások, mozognak a dolgok az ipari parkban is. 2021 egy felívelő év lesz”, fogalmazta meg a díjazott, aki szerint a koronavírus idején nagyon fontos és hasznos a digitalizáció.

Kiss Hunor-Pál azt üzeni a többi fiatalnak, hogy merjenek vállalkozni, hiszen az egyrészt szabadságot nyújt, másrészt „nincsenek olyan személyek akik letörhetik a szárnyaidat, véghez viheted a terveidet”. Nagyon fontos egy erős jövőkép: tudják azt, hogy 5-10 év múlva, hova szeretnének elérni, tervezzenek, írják le a céljaikat és azokat tartsák is, mondta Kiss Hunor-Pál. A díjazott az oklevél mellé Ficz Antal coach felajánlásával egy 5 alkalmas coaching programot kapott, melynek révén a személyes és professzionális kompetenciáit fejlesztheti.

Megvan bennük a spiritusz

A második helyezettnek járó díjat Benedek Dávidnak és Paizs Leventének ítélték oda, akik saját gyártmányú villanypásztorokat készítenek. Gyárukat hamarosan a szépmezői Ipari Parkba telepítik. A harmadik helyezett Horváth Orsolya cukrásznak a sepsiszentgyörgyi Orka cukrászda tulajdonosának jár, míg különdíjban részesült Fekete Tímea-Katalin aki logopédiai kabinetet működtet.

A háromszéki kereskedelmi kamara elnöke, Édler András szerint a fiatalok nagyon könnyen tudtak alkalmazkodni a járvány miatt kialakult helyzethez, akiknek sikerült talpon maradniuk, azok előtt szép jövő áll. „A vállalkozókban megvan az a spiritusz, amitől ők vállalkozók, pont ilyenkor tudnak úgy eljárni, amitől a vállalkozásaikat előre tudják vinni”, mondta Édler András.

Kapcsolódók

Kimaradt?