Az áruházak ajtaján kopogtatnak a tejipari kistermelők

Az ágazatot néhány multinacionális nagyvállalat uralja, akik mellett a kistermelők nehezen tudnak érvényesülni.

Több mint 460 romániai cég működik a tejiparban, írja a Ziarul Financiar (ZF). Ezeknek 8600-nál több dolgozót foglalkoztatnak, az árbevételük tavaly 8,2 milliárd lej volt.Könnyebb termelni, mint eladni | Fotó: Pixabay

A piacot mindössze kilenc nagyvállalat dominálja, melyek közül a legnagyobbak a Lactalis, a Danone, a Hochland, az Olympus és a Friesland Campina, ezek adják az ágazati árbevétel 67 százalékát.

A kis cégek elsöprő többsége piacokon, helyi boltokban vagy online értékesíti a termékeit, az áruházláncokba nagyon kevés tud bekerülni. „Termelni nehéz, azonban eladni még nehezebb” – nyilatkozta Marius Badea, a Brădet márkánevű termékeket gyártó és forgalmazó cég tulajdonosa.

A problémára az összefogás jelenti az egyik megoldást. Több erdélyi termelő (Lactate Someșene, Baier, De Colțești, Five Continents) szövetkezetbe tömörült, ami sikeresnek bizonyult. „Így erősebbek vagyunk, optimizálni tudjuk a költségeinket, könnyebben találunk lehetőségeket a termékeink promoválására és értékesítésére” – mondja Călin Zanc, a Lactate Someșene egyik alapítója.  

Daniel Frei, a Szatmár megyei Samus Lact szövetkezet elnöke szerint hasznos lenne egy, a tejfogyasztást népszerűsítő országos kampány.

A háromszéki Spicom szövetkezet érlelt sajtokkal próbál meg érvényesülni a piacon. „Ez egy nagyon nehéz rétegpiac, ahol nem az a nehéz, hogy egy jó terméket állíts elő, hanem hogy azt el tudd adni. A fogyasztók még nemigen tesznek különbséget egy telemea és egy érlelt sajt között, s irreális elvárásaik vannak az árak tekintetében. Van hely a piacon, de ahhoz, hogy életben tudjunk maradni, be kell ruháznunk az oktatása, a kommunikációba, a tájékoztatásba arról, hogy mi is az érlelt sajt” – nyilatkozta a ZF-nek Rétyi Bea, az árkosi székhelyű szövetkezet értékesítési igazgatója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?