Díjazták a legeredményesebb háromszéki vállalkozókat

A legeredményesebb háromszéki vállalkozók díjazásával zárult Sepsiszentgyörgyön a vállalkozók hete, azaz a Startup Week rendezvénysorozat.

A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara 24. alkalommal jutalmazta oklevelekkel és méltató szavakkal a legkiválóbb teljesítményt felmutató cégek vezetőit. A sepsiszentgyörgyi Leonor Ballroomban szervezett eseményen több száz cégtulajdonos és cégvezető gyűlt össze a kereskedelmi kamra által „értékek találkozójának” nevezett ünnepségre.

Édler András, a kereskedelmi kamara elnöke köszöntőjében rámutatott: a cégtoplistát a 4573 aktív cég tavalyi könyvelési mérlegei alapján készítették el. Az üzleti forgalom, a profit és alkalmazottak számát elemezve kiderült, hogy a háromszéki cégek többnyire sikeres évet zártak, hiszen 2015-höz képest 5,5 százalékkal növekedett az üzleti forgalmuk, amely elérte az 5,3 milliárd lejt. Ugyanilyen arányban sikerült növelniük nyereségüket, vagyis összesen 455 millió lejes profitot könyveltek el, és 2 százalékkal növekedett az alkalmazottaik száma azaz 28.985 munkavállalót foglalkoztattak. A könyvelési mérlegek elemzése révén a legjobb teljesítményt mutató 1159 vállalkozás került be a háromszéki cégtoplistába.

Belső és külső kihívásokat kell leküzdeni a háromszéki gazdaság fejlesztéséhez

Édler András szerint pozitív az, hogy a több hozzáadott értéket termelő ipar a vezető ágazat Kovászna megyében. Ezt követi a kereskedelem, a szolgáltatások, az építkezés, a mezőgazdaság és erdészet valamint a kutatás-fejlesztés és high-tech ágazat. A kereskedelmi kamara elnöke lapunk érdeklődésére kifejtette: belső és külső kihívásokat kell leküzdeni ahhoz, hogy javuljon Kovászna megye gazdaságának teljesítménye. Rámutatott, hogy a kapkodó kormánypolitika miatt nem kiszámítható a vállalkozók élete. Elfogadhatatlan, hogy a kormány folyamatosan bejelent valami adóügyi újítást amivel tesztelik a közvéleményt és megzavarják a vállalkozókat. Az is súlyos tévedés, hogy a közberuházásokra szánt pénzeket nyugdíjakra és fizetésekre költik. Hosszú távon pedig nem lehet az ország gazdaságát a fogyasztásra alapozni, ahogyan az ma történik, hívja fel a figyelmet Édler András. Hozzátette: nagyot zuhant az építőipar, mivel nincsenek beruházások, hiányoznak az állami megrendelések. Kovászna megyében tavaly 35 százalékkal csökkent az építőipari cégek forgalma, 21 százalékkal esett vissza a nyereségük és 3 százalékkal csökkent az alkalmazottaik száma.

A háromszéki kereskedelmi kamara elnöke szerint belső kihívás, hogy le kell küzdeni a székely ember konzervativizmusát, amely nehezen fogadja be az újításokat. Sokáig hasznos volt a konzervativizmus, mert a történelem során ez segített a fennmaradásban, most viszont mentalitásváltásra lenne szükség, hogy versenyképesek legyünk, véli Édler András. Szerinte azt nem tudjuk befolyásolni, hogy mikor épüljön meg az autópálya és repülőtér, ezért olyan ágazatokat kell megerősíteni, amelyek nem függenek a klasszikus infrastruktúrától. Ilyen az informatikai ágazat, amelynek működéséhez megvan a megfelelő, jó minőségű internet kapcsolat és vannak jó kezdeményezések. Ilyen a napokban lezajlott 5. Székelyföldi IT és Innovációs konferencia, a Digitális Székelyföld program illetve a tervezett Design Bank, amelyet majd programokkal, élettel próbálnak megtölteni.

A Maszol tudósítóját is díjazták

A Kovászna megyei kereskedelmi kamara idén első ízben díjazta az év háromszéki gazdasági újságíróját, ezt a díjat megosztva ítélték oda a Maszol háromszéki tudósítójának, Kovács Zsoltnak és feleségének, Kovács Blankának, akik több háromszéki és országos napilapnak, portálnak és rádiónak tudósítanak. Első ízben osztották ki az év innovatív vállalkozója díjat is, amelyet a fiatal sepsiszentgyörgyi vloggernek, Dezső Bencének ítéltek, aki jelenleg az egyik legfelkapottabb magyar Youtube-os, videós csatornáját közel 340.000-en követik, és nagy nemzetközi vállalatokkal dolgozik együtt.

Módosult a toplista

Kovászna megye tíz legeredményesebb vállalkozásának toplistája módosult az egy évvel korábbi toplistához képest. Az üzleti forgalom alapján összeállított tízes toplista élén a Baróton bejegyzett, de tevékenysége többségét Brassó megyében megvalósító Fabrica de Lapte Brasov cég áll 370 millió lejes forgalommal. Őt követi a Covalact 230 milliós-, a Bertis 148 milliós-, a Zarah Moden 141 milliós-, az RGT Románia 130 milliós-, a Nexxon 129,8 milliós-, a Dunapack 129,3 milliós-, az Arcon 110 milliós-, a Transpoarte Popovici 84,6 milliós és a Lucifer 84 millió lejes forgalommal. Édler András szerint a leglátványosabb emelkedést az RGT érte el annak köszönhetően, hogy a tulajdonos összevonta négy cégét.

Háromszék legnyereségesebb cége a Zarah Moden 20,8 millió lejes profittal. Őt követi az Olt Textil gyár 14,2 milliós-, Covalact 13,3 milliós-, Arcon 10,1 milliós-, RGT 8,3 milliós-, Dunapack 6,5 milliós-, Madexport (Diószegi pékség) 6,3 milliós-, New Fashion 6 milliós-, Bertikris 5,5 milliós és Baumeister 5,3 millió lejes profittal. Kovászna megyében a textilipari és autóipari gyárak a legnagyobb alkalmazók és miközben megyei átlagban növekedett az alkalmazottak száma, addig az első tíz legnagyobb munkaadó többségénél csökkent. Édler András szerint a könnyűipari cégeknek középtávon komoly problémát okozhat a munkaerőhiány, amin olyan humánerőforrás politikával tudnak javítani, hogy az ott dolgozók számára vonzó legyen. E tekintetben pozitív példaként emelte ki a helybéli Bertis céget, amelynek tavaly közel 20 százalékkal, 528-ra sikerült emelni alkalmazottai számát, köszönhetően annak, hogy az ott dolgozók elégedettek.

Kapcsolódók

Kimaradt?