Startup Week: a háromszéki vállalkozók ünnepe

Egy hétig a vállalkozások ünnepére kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A hétfőtől péntekig tartó Startup Week nevű rendezvénysorozat célja, hogy a háromszéki vállalkozók és szakmai szervezetek között szorosabb kapcsolat alakuljon ki, mondta el a Maszol érdeklődésére Mátyus Enikő.

A szervező, sepsiszentgyörgyi InnoHub közösségi tér vezetője szerint tucatnyi Kovászna megyei gazdasági szervezet fogott össze, hogy október 16 és 20-a között megszervezzék a Startup Hetet, amelyhez egy világszervezet biztosít nemzetközi láthatóságot. Az amerikai Techstars által működtetett  (https://stgeorge.startupweek.co/ ) esemény a vállalkozói szellemet, a vállalkozásokat ünnepli a világ több városában, így Sepsiszentgyörgy olyan nagyvárosokkal szerepel egy platformon mint Hong Kong, Miami vagy Tokió.

Mátyus Enikő szerint a vállalkozók hetén a helyi vállalkozói ökoszisztéma valamennyi színfoltját megmutatják, lesznek szakmai rendezvények, kerekasztal beszélgetések hazai és külföldi előadókkal, megszervezik a Székelyföldi IT és Innovációs Konferenciát, az Üzleti Tervek Versenyét azaz Startup Pitch Day-t, a legeredményesebb háromszéki vállalkozások díjátadó gáláját, HUBx esemény, az iskolákban „csináld magad” versenyek révén vezetik be a diákokat a vállalkozói világba és szerveznek sporteseményeket vállalkozóknak.

A Transilvanian Textile & Fashion klaszter hétfőn a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar líceumban szervezi a „ReFashion az iskolákban kezdődik” című rendezvényt a Startup Week keretében. Négy Kovászna megyei  textil szakiskola – a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar, a kézdivásárhelyi Gábor Áron, a baróti Szabó Dávid és bodzafordulói Nicolae Bălcescu iskolák - diákjainak szerveznek olyan szakmai versenyt, amely fokozza kreativitásukat és konkrét termékeket is készítenek, tájékoztatott Bogyó Mirela a klaszter képviselője.

Tájékoztatása szerint iskolánként két-két csapatot, összesen 16 diákot vontak be, akik sok használt ruhát kapnak és azokból kell valami újat készítsenek.  Minden csapat két terméket kell elkészítsen, egy lakástextíliát és egy ruházati cikket vagy kiegészítőt. Ugyancsak Puskás Tivadar líceumban, hétfőn a Start DIY Contest keretében az  autóépítés kategóriában mérettetnek meg a fiatalok.

A Startup Hét egy másik érdekes témával indul. A sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban lévő InnoHub közösségi térben 11 órától öt székelyföldi szakember tart előadást a jelenlegi Online Marketing & E-commerce trendekről. A résztvevők között kisorsolnak egy ingyenes részvételi lehetőséget a három napos Online Marketing workshopra - TOMA (Transilvanian Online Marketing Academy) szervezésében.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház sepsiszentgyörgyi irodája és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa vállalkozóknak szánt sporteseményt szervez a Startup Week rendezvénysorozat keretében. Deák Gyöngyvér irodavezető szerint hétfőn a sepsiszentgyörgyi Topspin Asztalitenisz Klubban szervezik a helyi vállalkozókat asztalitenisz versenyét. Deák Gyöngyvér szerint az asztaliteniszhez hasonlóan működik egy vállalkozó élete is, hiszen pingpongoznak a  gondolatok a vállalkozó fejében, amíg megszületik a jó döntés és a megoldás. A hétfőn 15 órakor kezdődő PingPong for Entrepreneurs’ rendezvényére a helyszínen is be lehet nevezni.

A Startup Week szervezői között van az IT PLus Klaszter, a Magyar Kereskedőház sepsiszentgyörgyi irodája (MNKH), a Junior Business Club (JBC), a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Kovászna Megyei Nők Egyesülete, az Erdélyi Fiatal Vállalkozók Egyesülete (YEAT), a Europe Direct, a Városimázs iroda, a Transylvania Fémipari Klaszter a TransylvaniaTextile&Fashion Klaszter, a Jogaink egyesület, az innoHUB és az ASIMCOV kis és középvállalkozók egyesülete.

Kapcsolódók

Kimaradt?