Lassacskán eltűnnek az éjszakai égboltról a csillagok

Egy friss tanulmány szerint az éjszakai égbolt évente átlagosan 9,6 százalékkal válik világosabbá – írja az IFLScience alapján a 24.hu portál kiemelve, hogy emiatt egyre kevésbé válnak érzékelhetővé az ég objektumai. Emellett a mesterséges fényár nemcsak a csillagászati megfigyeléseket nehezíti meg, hanem sok állatfajt is megzavar.

A Német Földtudományi Kutatóközpont munkatársa, Christopher Kyba  és kollégái a Globe at Night projekt keretében a lakosság segítségét kérték abban, hogy az Orion csillagképet figyelve írják le, a környékükön mennyire fényes naplemente után az ég.

Illusztráció forrása: Unsplash | Griffin Wooldridge

Több mint 51 ezer beszámolót vizsgált meg a csapat, amelyek 2011 és 2022 között készültek. A szakértők műholdas adatokat is segítségül hívtak, és végül az adatok minőségének és mennyiségének tükrében a 2014-es évet jelölték ki viszonyítási pontnak.

Kyba szerint 2014 óta drámai ütemben csökkent az emberek által érzékelt csillagok száma. A fényszennyezés fokozódása nem egységes világszerte, az Egyesült Államokban például jelentősebb a folyamat, mint Európában. A vizsgált helyeken 2014 óta 7-10 százalékkal vált fényesebbé az ég, az emberek így egyre kevesebb csillagot láthatnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?