Ötezer éves a herpesz vírus, ami csókkal terjedt a világban

Becslések szerint jelenleg mintegy 3,7 milliárd emberben található meg a herpesz vírusa, ami egy új tanulmány alapján már körülbelül ötezer évvel ezelőtt, az eurázsiai sztyeppékről Európába irányuló tömeges migráció idején elterjedtnek számíthatott, írja a BBC History cikkére hivatkozva a 24.hu portál.

A Cambridge-i Egyetem tudósainak először sikerült a humán herpeszvírus 1 (HSV-1) ősi génjét szekvenálni, melyhez egymástól nagy földrajzi távolságra lévő és eltérő korszakokban elhunytak maradványaiból nyerték ki a DNS-t. Végül négy személyben sikerült rábukkanni a herpeszre, akik ezer esztendő leforgása alatt éltek a mai Nagy-Britannia, Hollandia és Oroszország területén.

Illusztráció forrása: Pixabay

A minták alapján a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a HSV-1 nagyjából 4500 évvel ezelőtt vált dominánssá. A tanulmány egyik első szerzője, Lucy van Dorp a BBC Historynak nyilatkozva kijelentette: „Az ősi DNS-t XX. századi herpeszmintákkal összevetve sikerült kimutatnunk a különbségeket, és kiszámítottuk a mutációs rátát, így a vírus evolúciójának állomásait is meghatároztuk.”

A migráció és az egyre nagyobb népsűrűség mellett a vizsgálat még egy okot megnevez a herpesz gyors bronzkori terjedésének hátterében: ekkor kezdett elterjedni a csók gyakorlata Európában, ami azelőtt nem volt szokásban. Ezzel egybevág, hogy a csók első írásos bizonyítéka egy Kr.e. 1500 körül keletkezett szanszkrit vallási szöveg Indiából.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?