Magyarországi, partiumi, erdélyi, felvidéki és vajdasági kisebbségi magyar intézményekben végzett kutatást mutattak be a Tanárok Akadémiája névvel indított online előadás-sorozat keretében. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tanárképző Intézete által szervezett előadás-sorozatának második meghívottja dr. Kovács-Nagy Klára habilitált egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének oktatója volt.

Előadásában a sportolás és az eredményesség összefüggéseiről beszélt. Kutatásainak célja az, hogy feltárja a társadalmi, szocializációs, intézményi és egyéni tényezők befolyásoló szerepét a hallgatók sportolási szokásaiban, ugyanakkor megvizsgálta a sportolási formák és a tanulmányi eredményesség összefüggéseit is.

Kovács-Nagy Klára előadása elején elmondta, azt követően kezdték el kutatásaikat nemcsak a Partiumban, hanem Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban is, miután a Debreceni Egyetem Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központjába került és annak határon túli koordinátora lett. Hozzátette, nem véletlen az, hogy a sportot mint kutatási témát választotta a tudományos pályáján, hiszen húsz éve kezdett el bokszolni, ami „gondolkodásmódját, életútját” is meghatározta. A kutató úgy vélte, nagyon kurrens téma és sokat vizsgált kérdéskör, hogy az egyetemi sportolás milyen hatással van a tanulmányi eredményességre, ugyanakkor hozzátette, kutatásában a szociokulturális és demográfiai hátteret vizsgálta a sportolásra vonatkozóan, illetve azt is, hogy az intézmény miként tud hozzájárulni a hallgatók sportolási szokásaihoz.

Az intézményi sportba való bekapcsolódás pozitív hatással van a tanulmányi eredményre

Mint kifejtette, nemzetközi és hazai statisztikák is jól mutatják, hogy a középiskola befejeztével jelentősen csökken a rendszeresen sportolók aránya: Romániában 63 százalék az inaktív hallgatók aránya, Szerbiában 47 százalék, Ukrajnában 60 százalék. Magyarországon azokat vizsgálták, akik sportolnak, arányul körülbelül 33 százalék. Mint mondta, ebben a térségben a sportolók aránya a felnőtt lakosság körében jóval alacsonyabb, mint az északi országokban, és különösen rossz a helyzet Romániában, Olaszországban, Portugáliában és Bulgáriában.

Kovács-Nagy Klára először általánosan mutatta be kutatási eredményeit, majd országonként lebontva. Mint elmondta, kutatásukból az derül ki, hogy minden országban a társadalmi háttér a legfontosabb szociokulturális tényező, amely befolyásolja a sportolási hajlandóságot. Kutatásában az intézményi tényezők szerepét is vizsgálta, mivel ez „Közép-Kelet-Európában nem egy sokat kutatott kérdéskör”, ugyanakkor a sportolói miliőre is kitért, azt kutatva, hogy milyen hatással van a légkör – ami körbeveszi a hallgatót egy-egy intézményben – a sportolási kedvre. A sportolói integráltság is kutatott terület volt, ennek kapcsán megállapították, hogy az intézményi sportba való bekapcsolódás pozitív hatással van a tanulmányi eredményre.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen sportolási gyakoriság jellemzi a hallgatókat, a kutatásból kiderült, hogy igen magas az inaktív diákok aránya, csak körülbelül 38 százalékot tesznek ki a rendszeresen sportolók, akik hetente legalább egyszer mozognak. Kovács-Nagy Klára szerint az egészség szempontjából ez sem megfelelő, hiszen hetente legalább háromszor kell sportot végezni ahhoz, hogy megőrizzük az egészségünket. Azt is megállapították, hogy a sportinfrastruktúra használata 44 százalékban egyáltalán nem jellemző a hallgatókra, akiknek alig 15 százalékuk használja csak ezt, hetente körülbelül egyszer.

Ösztönző erővel hat, ha a szülő is sportol gyermekével

Országokra lebontva a kutatásban azt az eredményt kapták, hogy a magyarországi hallgatók sportolnak a leggyakrabban, míg a romániai magyar hallgatók a legkevesebbszer. Az erdélyiek között vannak a legtöbben, akik soha nem sportolnak. A felvidéki hallgatók 41 százaléka ritkán sportol – derült ki. Az egyetemi sportinfrastruktúrát szintén a magyarországi hallgatók használják a leggyakrabban, az egyetemi sportprogramokat pedig a kárpátaljai hallgatók látogatják a legtöbben. A kutatásból az is kiderült, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők gyerekei nagyobb gyakorisággal sportolnak, illetve, hogy rendszeresebben sportolnak a nagyobb városok lakói, mint a falvakban élők.

A kutatás szerint ugyanakkor minél gyakrabban sportol, vagy végez valamilyen sporttevékenységet a szülővel a gyerek, annál rendszeresebben fog gyermeke később sportolni, illetve az is fontos tényező, hogy a diáknak van-e sportoló barátja, egyetemi társa. Mint kiderült, a rendszeresen sportoló egyetemi hallgatóknak a 77 százaléka mondja azt, hogy van sportoló barátja, míg a soha nem sportolók 58 százaléka nemmel válaszolt. „A hallgatónak a sportolási szokásait két tényező befolyásolja leginkább: az, hogy van-e sportoló barátjuk, illetve, hogy részt vesznek-e, vagy használják-e az egyetemi sportinfrastruktúrát. Tehát a szocializációs és az intézményi tényezők közül ez a kettő játszik a leginkább szerepet abban, országtól függetlenül, egy hallgató sportol-e vagy sem” – összegezte Kovács-Nagy Klára.

Hozzátette, azt is kimutatták, hogy társadalmi háttértől függetlenül a sportinfrastruktúra használata, illetve az, hogy egy hallgató sportklubbhoz csatlakozik, pozitív hatással van a tanulmányi eredményességre. A kutató végül azt hangsúlyozta, hogy a sportnak a fizikai, lelki és mentális egészségre kiemelkedően fontos hatása van, és elengedhetetlen az egészségtudatos élethez.