banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ha ezt a 3 szokást betartja, kora előrehaladtával is fiatal maradhat az agya

Az agy térfogata az életkor előrehaladásával fokozatosan csökken: a természetes folyamat negyvenéves kor felett indul be, idővel pedig egyre nehezebbé válnak a bonyolultabb elmetevékenységek, kevésbé tud visszaemlékezni dolgokra és összpontosítani az ember. Léteznek azonban módszerek, melyekkel csökkenthető az időskori elbutulás kockázata, írja a divany.hu portál.

A gondolkodás fiatalságának titka a szakemberek szerint az agyi idegsejtek termelődésében rejlik – kutatások bizonyították, hogy idősebb korban ugyanannyi neuront képes növeszteni az elme, mint a fiatalabbak esetében, és minél több az idegsejtek száma, annál nagyobb az esélye, hogy szépkorúként is megőrizhesse szellemi képességeit az ember. A Medium Mind Café blog három fontos és hasznos módszert mutat be, melyek segítségével elkerülhető az időskori szellemi leépülést.

Ügyeljen a bélrendszere egészségére

A legújabb kutatások szerint a bél és az agy között fontos és kétirányú kommunikáció működik, az „agy-bél tengely” pedig alapvető befolyással bírhat az egészségre. Nem véletlen, hogy a szakemberek szerint a Parkinson-kór a belekben és nem az agyban kezdődik, az epilepsziás rohamok gyakoriságát csökkenteni lehet a bélflóra összetételét befolyásoló diétákkal, sőt, azt is megállapították, hogy a klinikai depresszióban szenvedők szervezetéből hiányoznak bizonyos hasznos bélbaktériumok.

Dr. James Goodwin brit agykutató szerint a bélrendszer egészsége befolyásolja a tanulási képességek, a kreativitás és a döntési képességek működését, illetve az érzelmi egyensúlyra és a lelki egészségre is jelentős hatást gyakorol. Minél jobban megőrzi bélflórája egyensúlyát (vagyis minél több a hasznos és kevesebb a káros bélbaktérium a szervezetben), annál könnyebben marad hosszú távon is szellemileg friss az ember. A szakember több módszert is felsorol a belek segítésére:

  • Igyon minél több folyadékot (főként tiszta vizet), a nap minden szakában.
  • Figyeljen oda fogai és szája higiéniájára, egészségére.
  • Állandó rendszer és beosztás szerint étkezzen.
  • Étkezzen változatosan és fogyasszon minél több zöldséget, gyümölcsöt.
  • Mozogjon rendszeresen, folytasson aktív életmódot.
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Játsszon felnőttként is

A játék rendkívül fontos tevékenység gyerekkorban: segít a kicsik megfelelő szellemi és érzelmi képességeinek kifejlesztésében, és a felnőttkori kiegyensúlyozott lelkivilág megteremtésében is nagy szerepe van (nem véletlen, hogy a pszichológusok szerint a súlyos bűnelkövetők, gyilkosok, szociopaták gyerekként gyakran egyáltalán nem, vagy csak elvétve játszottak). De nem csak a gyerekeknek, a felnőtteknek is ugyanúgy szükségük van a játékra, amit sokan elfelejtenek – véli a Coloradói Egyetem evolúciókutató professzora, Marc Bekoff.

A játékban rejlő szórakozási lehetőség, az önfeledt, tét nélküli versengés segít a lelki egészség fenntartásában és a depresszió, szorongás kivédésében, az elmét megdolgoztató, bonyolultabb szellemi képességeket igénybe vevő játékok pedig élesen tartják az agyat. A társasjátékozás, a videójáték, a sakk és más szellemi sportok mellett minden olyan tevékenység idesorolható, amely komplexebb odafigyelést igényel, de szórakoztató és pozitív élményt nyújt. A tánc, illetve a hangszeres zene, a rajzolás, festés, szobrászkodás, modellépítés, de akár a közös társalgás, barátokkal töltött hasznos idő is segít frissen tartani az elmét.

Fotó: Pexels | Rodnae Production

Tanuljon  új dolgokat

Az életen át tartó tanulás csodákat művel az elmével – vélik a szakemberek. Minél nyitottabb az új dolgokra, minél több új képességet tanul meg, minél gyakrabban és többet fejleszti magát, annál biztosabb, hogy hosszabb távon is szellemileg friss, egészséges marad. Azt is kimutatták a kutatások, hogy a komplexebb képességeket igénylő, nagyobb kihívást jelentő új dologba való belevágás még inkább fejleszti a rövid és hosszú távú emlékezőtehetséget. Kiváló agytornát jelent például egy idegen nyelv vagy egy új hangszeren való játék megtanulása, a programozás elsajátítása, vagy egy korábban nem művelt művészi tevékenység (szobrászkodás, rajzolás) megismerése.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?