agy

A kisebb agyméret összefügghet a gyermekkori szegénységgel

Amerikai kutatók kiderítették, hogy az elszegényedett családokban felnövekvő gyerekek agyában mindkét állomány kisebb volt, mint a jobb körülmények között élő társaikéban.

A kisebb agyméret összefügghet a kora gyermekkori szegénységgel - mutatta ki két, egymástól független amerikai kutatás.

A kutatások azt is kiderítették, hogy a nélkülözés bizonyos információk kevésbé hatékony feldolgozásával is kapcsolatos lehet - számolt be a Times amerikai magazin online kiadása a JAMA Pediatrics és a Journal of Neurosciences című szaklapban ismertetett tanulmányokról.

Egy korábbi munka már utalt rá, hogy a szegénység befolyásolja a gondolkodóképességet és ronthat iskolai teljesítményen is, modern képalkotó eljárások segítségével a kutatók most az agy olyan változásait dokumentálták, amelyek a szegénységgel hozhatók összefüggésbe.

A JAMA Pediatrics folyóiratban közölt tanulmány kimutatta, hogy az elszegényedett családokban felnövekvő gyerekek agyában mind a fehér-, mind a szürkeállomány kisebb volt, mint a jobb körülmények között élő gyermekekében. A szegényebb gyermekeknél a figyelem, a memória és az érzelmek irányításában szerepet játszó hippokampusz és az amigdala területe is kisebbnek bizonyult. A Washington Egyetem St. Louis-i orvosi karának kutatói szerint az agyterületek kisebb mérete talán annak a stressznek és aggodalomnak a számlájára írható, melyet a szűkös körülmények között élő gyermekek tapasztalnak, hiszen a szülői gondoskodás is megsínyli a nélkülözést.

A másik tanulmányban, amely a Journal of Neuroscience-ben jelent meg, a Northwestern Egyetem tudósai a szegénység egyik gyakori velejáróját, az anya alacsonyabb iskolázottságát a szerény körülmények között felnövő gyerekek agyának gyenge hangfeldolgozó képességével hozták összefüggésbe.

Azt fedezték fel, hogy azok a serdülők, akiknek édesanyja kevesebb osztályt végzett, nagyobb valószínűséggel mutattak a beszéd hallásakor többféle, nagyobb zajszintű idegi reakciót, mint a műveltebb anyák gyermekei. Ez az idegi válasz - egy korábbi tanulmány alapján - olvasási nehézségekhez vezethet.

A kutatócsoport arra gyanakszik, az anya és gyermeke közötti állandó szóbeli érintkezés hiánya lehet az egyik oka a zavaró zajszintű agyi reakciónak, mivel a fejlődő agyban a korai kommunikáció alapozhatja meg a hatékony beszédfelismerést.

Kimaradt?