Egy héten át „provokálják” a diákokat a Hargita megyei Ifinapokon

Kedden délután startol a Hargita megyében élő fiataloknak szánt programkavalkád, amelyet az ifjúság napjára szervezett Hargita Megye Tanácsa. Az egyhetes rendezvény a május 10-i Európa Napon zárul.

Több helyszínen, Csík-, Gyergyó- és Udvarhely-térségben várják az érdeklődő fiatalokat a május 4–10. időszakban mesterségbemutatókkal, szakmai segítségnyújtással, interkulturális programokkal, koncerttel, fotókiállítással. Ugyanakkor kedd délután rendhagyó program kezdődik: 15 órától a fiatalok mindhárom térségben egy időben írhatják fel egy óriásvászonra, mit is jelent számukra a fiatalság, mit üzennek a világnak. Az óriásvásznak elérhetők a következő helyszíneken: Csíkszeredában a Kulissza kávézó teraszán, Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnázium előtt, Székelyudvarhelyen a G Teraszon.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint az esemény jó alkalom arra, hogy a fiatalok nézőpontjait, elképzeléseit és üzeneteit szélesebb körben megismerjék.

„A szervezés során igyekeztünk hasznos és szórakoztató programokat egyaránt összegyűjteni, ezekkel is provokálva a diákokat, hogy legyenek önkéntesek például a hegyimentőknél, mert minél több mindent próbál ki valaki, annál gazdagabb lesz. Gyertek, akarjatok, találjatok ki terveket, mondjátok el, mi miben segíthetünk, mert az a cél, hogy a terveitek megvalósításában partnerek legyünk. Legyetek kezdeményezők!” – üzent a fiataloknak a megyeelnök.

„Az a célunk, hogy a héten olyan változatos programot tudjunk biztosítani, ami arra ösztönzi a fiatalokat, hogy minél több rendezvénybe bekapcsolódjanak” – hangsúlyozta Bíró Barna Botond alelnök hozzátéve, hogy az ifjúsági vezetőkkel és az alintézmények képviselőivel több előzetes megbeszélést tartottak, és ennek eredményeként állt össze a kínálat.

Több ifjúsági egyesület csatlakozott a főszervezőhöz: az Alfalvi Fiatalokért Egyesület, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyesület, Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság, az Artera Alapítvány, továbbá Hargita Megye Tanácsának több alintézménye. Az ifinapok részletes programja elérhető az esemény Facebook-oldalán.

A programsorozat május 10-én, az Európa Napon zárul, amikor bemutatják a fiatalok által megfogalmazott üzeneteket, a fiatalságról szóló felvetéseiket, javaslataikat, illetve a legkreatívabb ifjakat díjazzák.

Kapcsolódók

Kimaradt?