Összefogással hoznának létre kutatási és inkubációs központot Csíkszeredában

A biztonságos közlekedés megteremtése, a székelyföldi fiatalok minőségi oktatása, és inkubátorházak építésével kapcsolatos projektekről döntött Hargita Megye Tanácsa csütörtöki kihelyezett soros ülésén, amelyet a székelyudvarhelyi Harghita Business Centerben tartottak meg.

Közös nagy értékű projektet nyújt be Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda Önkormányzata, a Sapientia EMTE és a Csíki Vállalkozók Egyesülete, ennek célja egy kutatási és inkubációs központ létrehozása. Pozitív elbírálás esetén ez egy több mint tízmillió eurós beruházás lesz, számolt be Borboly Csaba.

A pályázatból a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házát építenék át úgy, hogy a kulturális és az inkubációs tevékenységeknek egyaránt helyet biztosítsanak, illetve a kutatási tevékenységeknek további laboratóriumok is helyet adnak.

„Az inkubátorházak építése továbbra is prioritás kell maradjon, és bízom benne, hogy ez a nagy értékű beruházás jelentős előrelépés lesz a gazdaság és az oktatás területén” – fejtette ki a megyeelnök. 

Az ülésen elfogadták a 133-as megyei út mentén a járdaépítés megvalósíthatósági tanulmányát. Az 1,7 millió lejes projekt közel két kilométer járda építését foglalja magába, az útszakasz érinti Székelyderzset, amely fontos turisztikai célpont is, az UNESCO világörökség részét képező vártemploma kapcsán.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte: a projekt része az Udvarhelyszék forgalombiztonságát célzó munkálatoknak, a kivitelezés együttműködésben valósul meg, 1/3-át a község, 2/3-át a megyei tanács finanszírozza. Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke elmondta, az útépítés és a további fejlesztések célja, hogy az udvarhelyszéki településeken növekedjen a gazdasági potenciál.

Megoldásra vár az ingázók helyzete

Borboly Csaba a különfélékben elmondta, február 8-án újraindul az offline oktatás, amelynek érdekében jelentős erőfeszítéseket tett Hargita Megye Tanácsa is. Most egy tíznapos kihívás előtt állnak, amit holnap előterjesztenek Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek is, amikor meg kell oldani az ingázás kérdését.

Az iskola hiányában más településre ingázó diákok bérletét fele-fele arányban a megyei tanácsok, illetve a polgármesteri hivatalok és a minisztérium támogatja. De az üzemeltető társaságok finanszírozása joghézagba került, van érvényes szerződés, de megszűnt a jogalap, és az üzemeltetők kezdik visszamondani a szolgáltatást, számolt be Borboly Csaba.

Hargita Megye Tanácsának elnöke a koronavírus elleni oltáskampányra is kitért, mint elmondta, kérték a polgármesteri hivatalokat, hogy segítsék a második szakaszban jogosultakat a regisztrálásban. Fontos, hogy kialakuljon a megyében is a közösségi immunitás, ezért igyekeznek mindent megtenni a lakosság segítése érdekében, hangsúlyozta. A tanácsülésen letette esküjét Incze Csongor udvarhelyszéki megyei tanácsos.

(Borírókép: Hargita Megye Tanácsa)

Kapcsolódók

Kimaradt?