Fegyverforgatás, természetközelség, zene – ezekbe nyújt betekintést a Virtus-tábor

Másodszor szervezi meg a kolozsvári Virtus Transsylvanica Társulat a Virtus készségfejlesztő tábort, amely keretében több napon keresztül hagyományos eszközök, fegyverek használatát tanulhatják meg a gyerekek, ugyanakkor lovagolhatnak és egyéb mozgásformákat tanulva tölthetik el az időt a természetben, a Kerekdombon.

Bán Attila szervező szerint a táborban önmagukról, testükhöz- és egymáshoz való viszonyukról és a fegyverek használatáról tanulnak a gyerekek, ám a harcias jelleg korántsem a konfliktusgenerálásról szól, hanem a bajtársiasságról, amelyről a szervező szerint az életük más napján nem nagyon esik szó, noha igényelnék a gyerekek. Ugyanakkor a zene, a móka is nagyon fontos eleme a tábornak, tette hozzá.

„Nem modern sportokat tanítunk itt, hanem inkább egy olyan mozgásformát, amelyekkel a régiek is rendelkeztek. Régebben még a munkának, a játéknak és a harcnak az eszközei azonosak voltak, azzal játszott a gyerek, amivel harcolt majd felnőtt korában, vagy amivel majd dolgozni kezdett. Ma már ez teljesen másképp van. Ugyanakkor mozgásszegény a gyerekek életformája, a test felhasználása és képességeik kibontakoztatása is szegényes” – magyarázta a szervező. Ezt kompenzálják a tevékenységek, amelyeket „biztonságos szabályok szerint végeznek”, így szerinte meg lehet ezekben élni a mozgást, a küzdelmet, az ambíciót.Fotók: a Virtus Transylvanica Társulat Facebook-oldala

A Virtus Transsylvanica Társulat három tagja lesz az oktató

A táborban arra is hangsúlyt fektetnek, hogy a résztvevők felfedezzék a lóval való kapcsolat szépségeit, visszavezetik őket a természetközelséghez, és belekóstolhatnak egy korábbi életformába is, ebben pedig a fegyverek, ostor használatának tanulása, a gólyalábon járás és a kézimunka is szerepet játszik. Bán Attila úgy látja, a gyerekeknek nagyon aktív ezekhez a tevékenységekhez való kötődésük, hamar ráéreznek a fegyverek használatára, és nagyon élvezik a természetben töltött időt.

A Virtus Transsylvanica Társulatnak három alapító tagja van és több szimpatizánsa, önkéntese, ők szervezik a tábort, és oktatják a különböző tevékenységeket. Hajós János a ló és a fegyverek többségének tulajdonosa, és több évtizedes múltja van az íjászkodásban, a lovaglásban, lovasíjászatban, ugyanakkor bábszínész és lovas oktató, valamint az ostor elmélyült ismerője és forgatója.

Bán Attila szintén gyakorolja az íjászatot, egyéb fegyverforgatást, tanulja a lovasíjászatot, ugyanakkor végzettsége szerint filológus. Egy éve tart gyermekeknek olyan foglalkozásokat, ahol szintén hangsúlyt fektetnek a harcra és fegyverforgatásra. A harmadik oktató Kádár Zoltán János, aki főként zenész, zeneoktató, több hangszeren játszik – ugyanakkor sportanimátorként is dolgozott–, számos gyerek- és ifjúsági táborban vett részt, a Virtus táborban pedig a szervezésen túl a zeneiségért felel.

A humor is fontos szerepet kap a táborban

Bán Attilát arról is kérdeztük, hogy mit jelent a társulat számára a virtus kifejezés. Mint mondja, szerinte a virtus alatt általában erényt értenek, de ahogy ők használják, az jelentheti a bátorságot, a bevállalást, a lovagiasságot is, ugyanakkor önironikus, hiszen a virtuskodás egy kicsit hősködést, Don Quijote-ságot is jelent.

„A társulatunk neve is önironikus, ezzel pedig azt szeretnék kifejezni, hogy a harcban való elmélyülés, a gyakorlás, a bátorság, a bevállalás, a lovaglásban való merészség fontos számunkra, mivel ezek gyakorlása kisugárzik az élet egyéb területére is, de mindezt humorral, iróniával oktatjuk, a mai ember nyelvén” – mondta.

A tábort június 20-24. között tartják, a helyszín a Kerekdomb, a tevékenységek pedig reggeltől délutánig tartanak. A táborba főleg fiatalok jelentkezését várják, de bármilyen korosztályt szívesen fogadnak. A részvétel díja 750 lej. További információk itt olvashatóak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?