Álmokból szőtt bábjátékot mutat be az Udvarhely Bábműhely

Január 31-én, vasárnap 18 órától mutatja be a Tomcsa Sándor Színház bábtagozata, az Udvarhely Bábműhely a bukovinai székely népmesékből inspirálódott Az öreg király hagyatéka című álomból szőtt bábjátékát. A produkciót rendhagyó, az előadás terében tartott sajtótájékoztató keretében ismertették az érdeklődőkkel.

„Álmokból szőtt bemutatót tartunk, ebben a bizonyos szempontból álmokból szőtt évadnak tűnő színházi idényben” – mondta Nagy Pál színházigazgató reflektálva arra, hogy a betervezett előadások többségét kénytelen volt a társulat átütemezni a 2021/2022-es évadra. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a betervezett előadások megvalósításáról nem mondanak le, így a Furcsa pár, Száll a kakukk a fészkére című előadások jövő idényben kerülnek bemutatásra. Mint mondta büszkeséggel tölti el, hogy ebben a változó, programokat és terveket felülíró helyzetben a társulat árnyaltan és érzékenyen reagált az adott körülményekre: létrehozva két különleges, rendhagyó, a színház határait feszegető produkciót. Dálnoky Réka, a színház művészeti vezetője, mindkét produkció dramaturgja, ennek kapcsán kiemelte, hogy mindkét előadást az az igény szülte, „hogy a történetmondás, a kommunikáció a színházi nyelven keresztül, a kapcsolattartás a nézőkkel, a közösséggel fennmaradjon.”

A társulat, filmes színházi kísérletét, a kimondottan online térre készült Beckett rövidek című produkciót decemberben mutatta be, Zakariás Zalán rendezésében. Ezt követően egy egyedi, hiteles, személyesebb, a nézőt közvetlenül megszólító produkcióval készült a társulat Vladimir Anton rendező vezetésével.  A Meghatározatlan időre címet viselő közösségi színházi –  a szerző-rendező-színész hagyományos hierarchiáját megtörő – módszerrel készült kísérleti színházi pillanatok változó időpontokban a város különböző pontjaiban található kirakatokban láthatóak. A 7-10 perces kirakatszínházi eseményeket, a korlátozások miatt – mivel kerülendő a nagyobb csoportosulások kialakulása – nem hirdetheti meg a színház, de annyit elárult a művészeti vezető, hogy fél hat után, többnyire a központban, de a Bethlen negyedben is „érdemes nyitott szemmel járni”, hiszen meglehet, hogy a kirakatból egy színész története köszönt ránk. A produkció margójára is készült Margó, a Tomcsa Sándor Színház interaktív műsorfüzete, amely a színház Facebook-oldalán és a honlapján érhető el.

A színház rugalmasságát és a jelenlegi helyzetre, közhangulatra való érzékenységét hangsúlyozza az is, hogy Botos Bálint rendező javaslatára elhalassza a komorabb tematikájú Bosszú bemutatását és helyette Osztrovszkij Vihar című művének próbái kezdődnek el februárban,  a fiatal rendező irányításával.

A bábjátékot az erdeti terveknek megfelelően sikerül bemutatni  

Az öreg király hagyatéka az első olyan előadás a 2020/2021-es évadban, amelyet a tervek szerint sikerül bemutatni, árulta el Nagy Pál. A megvalósulását megkérdőjelező körülmények ellenére, a végül szerencsésen alakult előadás rendezője, Szabó Attila hisz abban, hogy „bármi is a helyzet, mesélni kell, hinni kell a mesék értékeiben és azokat tovább kell adni.” Reményei szerint a bukovinai székely népmesékből általa írt bábjáték, ennek az időszaknak olyan hagyatéka lesz, ami képes megszólítani a gyerekeket és segítséget nyújtani nekik eligazodni ebben a zűrzavaros digitalizált világban, felfedezve a népmesékben rejlő értékeket, kincseket. Az értékteremtés kapcsán a rendező kiemelte az Udvarhely Bábműhely létének fontosságát, küldetését.

Az egész társulat számára tartott műhelymunkával kezdődő próbafolyamat kapcsán kiemelte, mivel az előadásban játszók közül csak egy képzett bábszínész van, Lukács Emőke személyében, egy olyan előadás technikát kerestek, ami egyfajta képzést is biztosított a színművészek számára. A végeredmény reményei szerint egy művészileg igényes munka, amit nagy valószínűséggel a gyerekek is szeretni fognak, összegezte a rendező.

Hosszú évek óta dolgozik együtt Bartal Kiss Rita látványtervezővel, a zalaegerszegi Griff Bábszínház művészeti vezetőjével, akinek magas színvonalú szakmai tudásáról és tehetségéről az udvarhelyi nézők is hamarosan meggyőződhetnek, vallotta a rendező. Az előadás zenéjét a bábjátékban is szereplő Pál Attila és a társulat volt tagja, most a veszprémi társulat színművésze Pásztor Márk jegyzi. Lukács Emőke és Pál Attila mellett Az öreg király hagyatékának kincseit Antal Orsolya és Szűcs-Olcsváry Gellért színművészek keltik életre. Az öreg király hagyatéka februárban, több alkalommal is megtekinthető.

Kapcsolódók

Kimaradt?