Gyermek születék – Adventi varázslatra várnak a székelyudvarhelyi színházba
Az adventi időszakban a betlehemi történet a székelyudvarhelyi színházban is megelevenedik, bábokkal, zenével és énekkel fűszerezett élő játékkal, Gyermek születék címmel az Udvarhely Bábműhely előadásában.
A tavaly bemutatott, a szeretetet központba állító produkciót új szereposztással láthatja a nagyérdemű december 20-án, vasárnap két alkalommal 16 és 18 órától, 21-én, hétfőn és 22-én, kedden 18 órától.
„Nagyon régen történt mindaz, amiről szó esik, olyan régen, hogy akkor még egyetlen élőlény sem lakta a földet. Nem voltak házak, se kicsik, se nagyok. Nem voltak utcák, boltok, iskolák. Nem volt anya, apa és jóéjtpuszi sem volt, és születésnapod sem. Nem volt hang meg fény. Nem volt más csak a nagy üresség, a semmi. Az előadásunk pedig arról szól, ami ezután következett: Ádám és Éva botlásáról – valamint beszélünk egy gyermekről, az Isten Fiáról, aki sok évvel ezelőtt egy istállóban született, hogy Ádám és Éva vétkét eltörölje és példát mutasson az isteni tervről: a Szeretetről” – fogalmaz az előadás rendezője.
Lukács Emőke ez alkalommal Lőrincz Máthé Rozália osztályában végző harmadéves bábszakos hallgatóval, Stekbauer Hanzi Rékával és Osváth Ildikó vendégművésszel dolgozik együtt.
Az előadás születésének körülményeiről így vall a rendező: „Saját magam és az Udvarhely Bábműhely szerepét, helyét keresve Udvarhely közösségi életében egyre többször éreztem a vágyat, hogy egy betlehemes előadáson keresztül szólítsam meg a várost. Miért? Egyrészt, mert mindennek rendelt ideje van. Ezeket a rendelt időket pedig meg kell élni. Mi lehetne az adventi időszakban fontosabb egy közösség életében, mint a betlehemi kisded születése? Erre várunk, erre készülünk, még ha időnként a színes kirakatkavalkádban ki is ejtjük fókuszunkból”.
Mi lehet egy szárnyait bontogató udvarhelyi bábszínház számára nagyobb tisztesség annál, hogy Jézus jászola köré hívja a város apraja-nagyját, ezzel egy időben pedig közönsége elé tárja apró gyermekét, ezt az Udvarhely Bábműhelyként nevezett törékeny bábszínházi törekvést? – teszi fel a kérdést a rendező.
Az ünnep varázslatos és titokzatos voltát hirdető előadást a Művelődési Ház koncerttermében tekinthetik meg a nézők. A Gyermek születék című betlehemest a színház felére csökkentett nézőtérrel tudja játszani, ezért kizárólagosan csak előzetes foglalással tudnak helyet biztosítani. Jegyek elővételben személyesen válthatók a jegypénztárban hétköznapokon 11–14 és 15–17 óra között. Érdeklődni a 0266212–131-es telefonszámon lehet.
(Címlapkép: Tomcsa Sándor Színház)