Hangszerekkel és a természettel ismerkedhetnek a gyerekek az InstruMentor táboraiban

Öt napos városi nyári foglalkozást és hat napos „ottalvós” tábort is szervez a kolozsvári InstruMentor egyesület, amely már 2010 óta dolgozik azon, hogy szélesebb körben elérhetővé tegye a zene- és hangszeroktatást a városban. A Rhédey-házban szervezett BioZene „táborra” idén nyártól már óvodásokat is várnak.   

A zenét és a természetismeretet ötvöző, előkészítősöknek és elemistáknak szóló BioZenét 2020 nyarán szervezte meg először az InstruMentor, azóta télen, illetve tavasszal három alkalommal tartották meg, a negyedik tevékenységsorozatból pedig egy hét van még hátra, július 12. és 16. között.

Bár már korábbi táboraikban is kísérleteztek különböző témákkal, például az állatvilág és a zene összekapcsolásával, a zene és a természetismeret ötvözésének ötlete akkor körvonalazódott konkrétan, amikor a NECC (Nature Education Comunity Center) egyesület szintén a Rhédey-házban, az InstruMentor szomszédjában bérelt termet, tudtuk meg Fodor Lilla Dorottya hegedűoktatótól, az InstruMentor kommunikációs munkatársától. Az oktató szerint a zene és a természet jól kiegészíti egymást, hiszen sok dal szól madarakról, állatokról, a tábor programja pedig így igazán változatos.Fotók: InstruMentor

A részvételhez nem kell zenei előképzettség, és az sem kizáró ok, ha valakinek nincs hangszere. Bár azokat, akiknek van saját furulyája vagy gitárja, a szervezők bátorítják, hogy azt hozza magával, annak, akinek nincs, tudnak hangszert biztosítani. A hétfőtől péntekig, 10-től 16 óráig tartó foglalkozáson a résztvevők „vetésforgóban” próbálják ki a furulyát, a gitárt, illetve vesznek részt a természetismereti tevékenységen. A Rhédey-ház termeiben 5-6 fős kiscsoportokra osztva foglalkoznak a gyermekkel az oktatók, majd ebéd után nagyobb csoportos tevékenységek zajlanak a Sétatéren.

Azzal kapcsolatban, hogy miért éppen a furulyát és a gitárt mutatják be a résztvevőknek, Fodor Lilla Dorottya elmondta, hogy ezek azok a hangszerek, amelyeken legkönnyebben, akár egy hét alatt el lehet sajátítani bizonyos alapdolgokat, még azoknak is, akik soha nem tanultak hangszeren játszani. „A furulya mindenkinek elérhető ár szempontjából is, és azt a legkönnyebb megszólaltatni, nagyon hamar van sikerélményük a gyerekeknek, már néhány alkalom után el tudnak játszani kis énekeket” – tette hozzá. A gitár kicsit nehezebb, az oktató szerint az előkészítősök gyakran panaszolják, hogy a húrok vágják az ujjukat, „ugyanakkor nagyon szeretik a hangzását, sokan ki szeretnék próbálni a gitárt, és vonzza őket, hogy itt ezt megtehetik” – mesélt a tevékenységgel kapcsolatos tapasztalatairól az InstruMentor oktatója.

Mint mondta, idén nyáron újdonság, hogy tovább bővítették a korosztályt: már 5-6 éves óvodásokat is fogadnak, akiknek azonban a korosztályuknak megfelelő, külön tevékenységet szerveznek, de a furulyát már ők is kipróbálhatják.

A BioZene táborokban furulyát Konrád Bea és Vajas Emőke, gitárt Visky Péter oktat, a természetismereti tevékenységeket pedig a NECC (Nature Education Comunity Center) részéről Rés Katalin tartja. A BioZene hétfőn kezdődő harmadik hetén – mint megtudtuk már csak 1-2 szabad hely maradt erre a programra – a zenét kivételesen nem természetismerettel, hanem kézműves-foglalkozásokkal egészítik ki, mivel a NECC munkatársai ezalatt épp saját táborukat bonyolítják. A „biovonalat” azonban így is megtartják, hiszen a barkácsolás során előnyben részesítik az újrahasznosított anyagokat. A kézműves-tevékenység mellett hangszerekről, zenei érdekességekről is szó lesz, a foglalkozásokat az InstruMentor részéről Tímár Lilla vezeti. A BioZene tábor részvételi díja 450 lej, testvérek esetében fejenként 400 lej.

Megszervezik a tordatúri zenetábort is

Az egyesület hétfőtől szombatig tartó ottalvós tábort is szervez Tordatúron, ez 800 lejbe, testvérek esetén 750 lejbe kerül. Július 19-től az 1-4. osztályosoknak (itt már beteltek a helyek), július 26-tól pedig az 5-8. osztályosoknak (itt még van néhány hely).

A táborban gitárt és furulyát lehet tanulni, lesz kézműveskedés, kirándulás és közös éneklés is, amely az oktatók tapasztalata szerint nagyon hiányzik a gyerekek iskolai képzéséből. „Sokan nem ismernek olyan dalokat, amelyek alapvető részét kellene képezzék a zenei műveltségüknek. Sokszor nagyon jó hangú gyerekek is jönnek, és főleg, ha olyan dalokat találunk, amiket nagyon élveznek, akkor fújják reggeltől estig” – mesélte Fodor Lilla Dorottya.

Az oktató kiemelte, hogy a táborban figyelnek arra is, hogy a szabadidős tevékenység alatt is legyen a gyerekeknek alternatívája az okostelefonra, a szünetekben legyen inkább társasjátékozás, foci, tollaslabdázás. A táborok szombaton a tordatúri katolikus templomban kis koncerttel zárulnak, amire a szülőket is szívesen látják.

A 2010 óta működő InstruMentor egyesület célja hogy alternatívát nyújtson a Kolozsváron élő magyar gyermekek, illetve felnőttek hangszeres képzésére. Az egyesületnél zongora-, hegedű, gitár-, furulya- és fuvola oktatás zajlik szakképzett oktatók közreműködésével a kolozsvári magyar iskolákban, illetve az egyesület által a Rhédey-ház emeletén bérelt termekben.

A zeneoktatásért kapott adományok mellett az egyesület támogatásokra is pályázik, ebből elsősorban a terembért állják, de hangszereket is vásárolnak, amelyeket kölcsönözni tudnak a tanulóknak. A koronavírus-járvány kissé visszaszorította az InstruMentor tevékenységét, hiszen az iskolai termeket nem használhatták, az online zajló oktatás miatt pedig kevesebb gyerek jutott el a központba hangszerórára, árulta el Fodor Lilla Dorottya, hozzátéve, hogy voltak, akik igényelték az online órákat és az idei tanév végén már szűk körben ismét meg tudták tartani a zárókoncerteket. A nyári foglalkozásokról az InstruMentor Facebook-oldalán olvashatók részletek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?