„Botfül márpedig nincs!” - minden korosztályt várnak az InstruMentor oktatói

Hangszerekre gyűjt adományokat hétfői jótékonysági koncertjén a kolozsvári InstruMentor Egyesület. Míg Németországban mindenki játszik valamilyen hangszeren, a romániai zenei oktatás ennél sokkal kevésbé rugalmas. Ezen változtatna a 2010 óta működő szervezet, amely az iskolai rendszerhez alkalmazkodva biztosít egyéni hangszeroktatást az érdeklődő gyermekeknek, de akár felnőtteknek is. Botfülű gyermek nincs, és már heti egy óra zenélés is sokat számít, mondta az egyesület elnöke, Pusztai Enikő zongoratanárnő és kommunikációs munkatársa, Fodor Lilla Dorottya hegedűoktató, akikkel az új székhelyen találkoztunk.

Jelenleg több mint 150 diák tanul az InstruMentornál, köztük néhány felnőtt is. A 25 fős oktatói gárda zongorát, gitárt, hegedűt, fuvolát, illetve furulyát tanít, óránként 35 lejes adományért. Szponzortámogatásnak köszönhetően nemrég sikerült több termes helyszínt bérelni a Rhédey-ház emeletén, emellett az oktatás három iskolában folyik: a Báthory István Elméleti Líceumban, az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban, és az Unitárius Kollégiumban.Bár saját zongora, pianínó és két hegedű már van, a hét év alatt jelentősen megnövekedett diáklétszám miatt bővítené „hangszerparkját” az egyesület. Zongora gyakran akad a diákok családjában, hegedű viszont kevésbé, ráadásul a növekvő gyermek kezébe szinte évente más méretű hangszert kell adni, ekkora anyagi befektetés pedig nem várható el a szülőktől, magyarázta Lilla. Babțan Varga Flórián gitároktató ötlete nyomán ezért jótékonysági koncertet szerveznek hétfő este hét órától a sétatéri Kaszinóban, ahol a zeneakadémia diákjaiból álló kamaraegyüttesek lépnek fel a téli vizsgaidőszakra előkészített repertoárral.

A jótékonysági koncert műsora:
Babțan Varga Flórián:
- Andrew York: Yamour
- Andy Mckee: Drifting
Veress Gáspár & Jakabffy Kristóf Duó:
- Astor Piazzolla: Le Grand Tango
Orosz Dávid & Tudor Gliga Duó:
- Maximo Diego Pujol: Tango, Milonga y Finale
- Bartók Béla: Két román tánc
- Astor Piazzolla: Lo que Vendra, Adios Nonino
Veress Gáspár & Palkó Csanád Duó:
- Robert Muczynski: Szonáta altszaxofonra és zongorára, op. 29
Intono Kvartett (Trombitás István – hegedű, Trombitás Márta – hegedű, Tifán Edina – brácsa, Jakabffy Kristóf – cselló)
- Felix Mendelssohn-Bartholdy: a-moll vonósnégyes no. 2, op. 13

Zeneértő felnőttek nevelése a cél

Bár volt példa arra, hogy az InstruMentor diákja átiratkozott zeneiskolába, az itt tanulók többnyire nem készülnek zenei pályára. Nincs felvételi, a kiindulópont az, hogy mindenkit lehet fejleszteni. „Volt olyan diákom, akinek volt valamilyen szintű hallása, de nem annyira jó, mint ami a zeneiskolai felvételihez kellene. Nagyon látványos volt a változás egy-két év után” – mesélte Lilla, aki szerint botfülű gyermek nincs.

Az InstruMentor nem konkurenciája a kolozsvári zeneiskoláknak, még a délutáni oktatást biztosító Augustin Bena Zeneiskolának sem, hiszen ott szelekció és szigorú követelmények vannak, az óraszám is nagyobb, ezért sokan hat-hetedik osztályban otthagyják. „Mi nem tudunk elérni olyan eredményeket. De itt másfajta sikerélmény van: amikor nulláról eljutsz egy gyermekkel oda, hogy leolvas egy Mozart szonatinát, csak azzal, hogy heti egy órára jár, a szülő és a tanár, illetve a saját kitartásával, akkor szerintem ez sikerélmény” – szögezte le Pusztai Enikő.

Milyen hangszert válasszon a gyermek?

Az iskolának azért is szüksége lenne saját hangszerraktárra, hogy az érdeklődők több mindent kipróbálhassanak. Van, aki konkrét elképzeléssel érkezik, a legtöbben a zongorát választják, ez is adja a leggyorsabb sikerélményt, a furulya mellett. A hegedűt Lilla a „nagyon türelmes” gyermekeknek ajánlja. „A hegedűnél legalább egy év, amíg megszólal valami” – mondta.

Szempont lehet az életkor és a fizikum is: bizonyos vélemények szerint harmadik osztály előtt nem ajánlott gitárt vagy fuvolát tanulni, mert ezekhez nagyobb kéz szükséges, bár ez egyénfüggő.​

„Nem akarok gyakorolniii!”

A diákok választhatják a heti egyszeri vagy kétszeri órát, de a hangszertanulás akkor eredményes, ha közben otthon is gyakorolnak, ebben mindkét oktató egyetért. Azt is elismerték, hogy erre a legtöbb gyermek nehezen motiválható. A félév végén szervezett fellépések, a kissebeknél a lehúzósok, apró ajándékok mindenképp serkentik a gyakorlást, másrészt a szülő kitartó segítségére is szükség van, hangsúlyozta Enikő.

Míg a zongoránál néha elég csak emlékeztetni a gyerekeket arra, hogy gyakorolni kellene, a hegedűt nehezebb elővenni a tokból, véli Fodor Lilla. Legjobb, ha ez kellemes rituálévá válik: „erre figyelek is, amikor tanítok, az elején elmondom, hogy hogyan vesszük elő, mire figyelünk, hogyan gyantázzuk a vonót” – mondta.

Enikő szerint az ideális gyakorlás relatív fogalom. Ha szigorúan veszik, akkor órában annak a fele szükséges naponta, ahányadik osztályos a tanuló: tehát az elsős gyermeknek naponta fél óra, a másodikosnak egy óra ajánlott naponta. De ez egy idő után kicsit sok, véli a zongoratanárnő, annál is inkább, hogy manapság rengeteg különórára járnak az iskolások. Az ideális gyakorlásmennyiség így a gyermek leterheltségétől is függ. „Egy öt-hatodikos, aki a zongora mellett jár vívni és úszni is, annak már az is ideális, ha nem telik el úgy hét, hogy nem is ül le a zongorához” – fogalmazott.

Elég naponta 15-20 perc is, csak legyen rendszeres, tette hozzá Lilla. A hegedűoktató szerint a fontos az, hogy a gyermek érezze magát jól a tanóra alatt. „Sokszor egy óra alatt is látszik fejlődés, és ez már egy óra, amit hasznosan töltött, nem nyomkodta közben a telefonját” – mutatott rá.

Mozart vagy a Csillagok háborúja főcímdala?

A gyerekeket mindenféle zenei hatás éri, például már kiskoruktól hozzáférnek YouTube-videókhoz, a két zenepedagógus szerint ezeket az élményeket is be lehet építeni a zenetanulásba, de fontos, hogy a klasszikus zenét és a népzenét is megismerjék.

Sokszor valóban beszámolnak YouTube-élményeikről a gyermekek, vagy hozzák az internetről letöltött kottát, mesélte Enikő. „Szerintem ez bele kell férjen, azért, mert ők hobbiszinten zenélnek, és ezeket a darabokat biztos, hogy sokat fogják gyakorolni” – mondta. Az InstruMentor rendszeresen szervez nyári zenetáborokat, ahol a közös zenélésre fektetik a hangsúlyt. Itt például a filmzene a „legmenőbb”, több szólamban játsszák, furulyákkal, gitárral, világított rá a pedagógus.

Lilla szerint vannak alapdolgok a klasszikus zenében, amelyeket meg kell tanulni, de emellett más is elfér: „van, akivel a Csillagok háborúját tanuljuk, de akkor megegyezünk, hogy azt és még egy kis Mozartot mellé.”

Mit fejleszt a hangszertudás?

A hangszertanulás személyiségfejlesztő hatással bír, állítják a zeneoktatók. A gyermekek például „megtanulják a kitartó, következetes munkát, ami a hangszertanuláshoz szükséges” – emelte ki Enikő. Volt arra példa, hogy a matematika tanár kérdezte a szülőt, hogy ugye a gyerek folytatja a hegedülést, mert mióta zenél, látványosan fejlődött matematikából is, idézte fel tapasztalatát Lilla.

Az InstruMentor diákjai minden félév végén fellépnek, a nyári tábor mellett furulya-találkozó is szokott lenni, 2018. január 8-tól, a vakáció alatt pedig első alkalommal téli „tábort” is szerveznek az új székhelyen. Az oktatók elmondták, megpróbálnak minél több közös zenélést szervezni a diákoknak, lesz például koncert az egyik kolozsvári kávézóban is. Az egyesület tevékenysége Facebook-oldalon is követhető.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?