Két részletben szervezik meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált

Új formában tér vissza a kolozsvári Jazz in the Park fesztivál: nyári és őszi időpontban két különböző fesztivált szerveznek, eltérő koncepcióval és helyszínekkel, jelentették be hétfőn a szervezők.

Az elgondolás lényege egyrészt az, hogy kevés közönséggel, biztonságos körülmények között tegyék lehetővé a koncerthallgatást.

Alin Vaida fesztiváligazgató szerint a Jazz in the Park abban a „luxushelyzetben” van, hogy bármekkora közönséghez tud alkalmazkodni. Ha csak 100 fős közönséget engedélyeznek, akkor is ugyanolyan komolysággal szervezik majd meg az eseményeket, mint korábban több ezer embernek. Ha pedig feloldják a korlátozásokat, arra is fel vannak készülve, magyarázta Vaida.

Másrészt a fesztivál két részre bontása nem csak a járvány következménye, hiszen a szervezők már 2019-ben úgy érezték, hogy a sétatéri koncepciót nem lehet tovább fejleszteni, 2020 őszén pedig a falumúzeumban szervezett esemény megerősítette őket abban, hogy ebben a formátumban hosszú távon gondolkodjanak, mondta Vaida.

Június 24. és 27. között a fesztivál hagyományos helyszínén, a Sétatéren is lesznek események, de a Iulius Mall parkjában, a Művészeti Múzeumban és a Stadion sétányon is, összesen mintegy 40 programpont. A nyári kiadást a helyi közösséget támogató projektek és a hazai jazzpiac szélesítése jegyében szervezik meg, és továbbra is ingyenes lesz.

Szeptember 3. és 5. között a falumúzeumban viszont a kísérleti jazzre fektetik a hangsúlyt, a fellépő művészeket helyezik előtérbe, és jegy ellenében lehet majd belépni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?