Máris kinőtte magát a zeteváraljai Babusgató állatsimogató

Alig egy hónappal a nyitást követően máris kinőtte magát a Zetelaka községhez tartozó Zeteváralján található Babusgató állatsimogató és állatpark. A Hargita megye turisztikai térképére is felkerült kezdeményezés augusztus 1-jén nagyobb helyre költözik, napokon belül pedig a Családbarát minősítést is megkapja.

Április 10-én nyitotta meg kapuit a Zetelaka községhez tartozó Zeteváralján a Babusgató állatsimogató és állatpark, ahol a gyerekek és felnőttek testközelbe kerülhetnek az állatokkal, megérinthetik, megsimogathatják, etethetik őket.

„Olyan kezdeményezés ez, amelyhez hasonló nem működik a környéken, így nem volt, honnan lemásolni, mástól ellesni, hogy miként kell összehozni és működtetni. Saját elképzeléseink szerint kellett kigondolnunk és megvalósítanunk, így nagyon izgultunk, hogy milyen visszhangra talál” – mondta el Babos Zsolt ötletgazda.

Babos Zsolt egy székelyvarsági iskolacsoportot fogad | A szerző felvételei

Tájékoztatása szerint tavaly májusban vásárolt Konstancáról 10 szelídített, idomított dámszarvast, majd arra figyelt fel, hogy egyre több autó áll meg az út szélén, az emberek nézik az állatokat, etetik őket, innen már csak egy lépés volt a park megvalósítása. „Nagyon pozitívak a visszajelzések, örülünk, hogy örömöt szerezhetünk a gyermekeknek, különösen annak, hogy az állatokat terápiás célokra is lehet használni” –  részletezte.

Folyamatosan bővülnek

A háromhektáros területen jelenleg 9 póni, 15 nyúl, 8 bárány, 6 kecske, 12 dámszarvas és egy szamár található. „Próbáltunk olyan állatokat is beszerezni, amelyeket egyben meg is mentettünk. A szamár például Rétyről van, ott egy 3x3 méteres, sáros területen éldegélt. De sokan ajándékba adják kézzel nevelt állatukat, mert ha felnőnek, már nehezebb foglalkozni velük. Azt mondják, ide valók, itt lesz a legjobb nekik” – mondta Babos Zsolt.

Nemrég Székelyvarságról kaptak ajándékba egy 3000 eurós értékű izlandi lovat, amely a hétvégén érkezik a parkba. Az állomány pedig folyamatosan bővül, jövő héten egy alpakával gazdagodik a park, hamarosan egy vemhes szamár érkezik, egy szenterzsébeti hölgy pedig két, kézzel nevelt bivalybocsot ad kölcsönbe a kezdeményezőknek.

„A legfontosabb, hogy az állat legyen gyermekbarát, ne rúgjon, ne harapjon, lehessen megsimogatni, megetetni, az alpaka is egy magyarországi állatsimogatóból érkezik, tehát már szokva van az emberekkel” – árulta el Babos Zsolt.

Felidézte annak a 20 éves küküllőkeményfalvi lánynak a megható történetét, aki imádta a nyulakat. Egy udvarhelyi kereskedésben meglátott egy nyuszit, és annyira megkedvelte, hogy egy éven át mindennap bement a városba, hogy megnézze, megetesse, megsimogassa. Mivel a kisállatnak nem került gazdája, a Babusgató megnyitásakor azonnal elment és megvásárolta, majd ajándékba adta az állatparknak, hogy „jó helyen legyen”.

Szűkös lett a hely

Babos Zsolt úgy véli, hogy a hely már kinőtte magát. Zetelaka és Zeteváralja között van egy 13 hektáros területe, azt tervezi, hogy augusztus elsejétől oda költözteti az állatparkot. „Hiába hozok ide két bölényt, azoknak legalább két hektáros terület kell” – magyarázta, hangsúlyozva, hogy kizárólag háztáji állatokkal szeretné bővíteni az állományt, legyen szó lámáról, tevéről vagy kariburól. Etetőt és simogatót szeretne, de nem állatkertet. Ragadozókat semmiképp, a vadakat amúgy is sajnálja bezárni.

Babos Zsolt, aki egyben a község önkormányzati testületének tagja, elárulta, hogy „egy ütős fesztivált is lehetne szervezni a Babusgató köré”. A kezdeményezés időközben felkerült Hargita megye turisztikai térképére, napokon belül pedig megkapja a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulástól a Családbarát minősítést is.

Kapcsolódók

Kimaradt?