Tán nincs olyan Maros megyei ember, aki életében legalább egyszer nem utazott a kicsivonaton. Azon az áru- és személyszállító gőzösön, ami órák hosszát szelte keresztül Parajd és Marosvásárhely útvonalát, köztük a teljes Nyárádmentét. Sokak nosztalgiával tekintenek vissza a nyárádmenti keskenyvágányú vasútra, amely tanúja volt szerelmek fellángolásának, nagy tanácskozásoknak, háborúnak és még a piacos kofák mindennapi megélhetéséhez is hozzájárult, hiszen 1915-től 1997-ig ezt a közlekedési lehetőséget kihasználva szállították portékáikat a környező települések piacaira. Ma már több mint százéves, Szováta és Vármező útvonalon 2014 óta újra működik, és azóta töretlenül a turisták kedvence, hiszen a múltidézés mellett egy sűrűn lakott, magyar vidék vadregényes tájain pöfékel át, így láthatóvá teszi a Nyárádmente egy szeletét, biztosítva az átutazókat arról, hogy a vidék Székelyföld nyugati részét képezi.

A kisvasút, ami még a háborúban is jó szolgálatot tett

Történelmi feljegyzések igazolják, hogy Magyarországon 1836-ban fogadták el a vasúti törvényt, amely 13 fő vonal irányát jelölte ki. A magyar tervek Erdély számára is tartogattak két fő vonalat, egyik Arad-Gyulafehérvár-Székelyudvarhely-Ojtuz útvonalon, a másik Szatmárnémeti-Kolozsvár útvonalon. A vasút azonban csak 1857-ben ért el Erdélybe, elsőként Temesvárra, később Aradra és Nagyváradra is bepöfékeltek a vonatok.

A vasúthálózati tervet gróf Mikó Imre dolgozta ki 1867-ben, és az állam is részt vett a vasútépítésben, így Székelyföldön négy normál nyomtávú, helyi érdekű vonal jöhetett létre: Marosvásárhely–Szászrégen útvonalon 1886-ban, Héjjasfalva–Segesvár útvonalon 1888-ban, Brassó–Kézdivásárhely–Bereck irányában az 1891–1907-es évek között, és Balázsfalva–Dicsőszentmárton–Parajd útvonalon 1897–1906 között. Noha már a 19. század végén felvetődött a Maros–Torda helyi érdekeltségű, valamint a Nyárádmentét és a Mezőséget átszelő vonalak megépítésének terve, arra csak 1912-ben adott engedélyt a kormány. Ennek következtében a Marosvásárhely–Nyárádszereda–Parajd vonal 83 kilométeren, a Marosvásárhely–Kolozsnagyida 77 kilométeren, míg a Mezőbánd–Mezőzáh szakasz 26 kilométeren épült meg.

A nyárádmenti keskenyvágányú vasút építését 1912-ben kezdték, azonban többször megszakították  a folyamatot. Gondot okozott például, hogy a vonalakat a Nyárád-folyó árterére jelölték ki, így az 1913-as áradás idején a készülőfélben lévő töltésekben kárt tett a folyó. Kezelni kellett a problémát, így az építkezést 1914 elején kezdték újra, de ekkor a világháború vonta el az erőforrásokat, ezért sikerült csak 1915-ben átadniuk a beruházást, azt is szakaszonként: február 1-jén csak Deményházáig, október 23-án pedig már Parajdig is lehetett vonaton utazni Marosvásárhelyről.

Korabeli források arra is kitérnek, hogy 1916-ban a kicsivonat nagy szolgálatnak tett eleget: nemcsak személyeket menekített át a Nyárádmentén a Bekecs-hegyen zajló háború elől, hanem a nyárádszeredai járás közigazgatási irattárát, valamint az itt székelő katonai sorozóközpont összes aktáját is rajta keresztül szállították Magyarországra.

A kicsivonatot a környékbeliek Nyárádmenti Expressznek becézték, és 1970-ig nagy népszerűségnek örvendett. Nemcsak parajdi sót és fát szállított, hanem átutazók és kíváncsiskodók tömegét, illetve nyárádmenti gazdák tucatját, akik termékeiket vitték piacra. Ez a hullám egészen az 1990-es évek elejéig tartott, akkor ugyanis nagyot csökkent a személyszállítás iránti érdeklődés, mígnem 1997-ben a közlekedési miniszter beszüntette a gőzöst.

A Nyárádmente ma is azt adja, amit a kicsivonat idejében: az egyszerű és egészséges termékeket

Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere úgy fogalmazott, a Nyárádmente ma is hasonlóképpen szolgálja a turistákat és székelyföldieket, mint a kicsivonat idejében: egyszerű és egészséges termékeket kínál az átutazóknak, bár ma már nem szeli át a gőzös, hogy a gazdák és kofák azon hordhassák portékáikat a piacra. Megmaradt a nosztalgiajelleg, a nyárádmentiek pedig ráéreztek, miként illeszthetik vissza a köztudatba a nyárádmenti termékek fontosságát.

Az igazat megvallva, maga a vonat is a nyárádmentiség védjegye: a röpke egy óra alatt, míg a turistákat Szovátáról Vármezőig viszi, megmutatja, hogy miért is fontos és nélkülözhetetlen térsége a Nyárádmente Székelyföld egészének. Hát még, ha mind a 66 települést körüljárhatná az idelátogató!

A polgármester emlékei szerint kezdetben a parajdi só szállítása miatt volt elengedhetetlen a kicsivonat működtetése. „Ez gazdaságilag elsősorban Parajdnak jelentett sokat. De a Nyárádmente ezt a kisvasutat kihasználva tudta a termékeit piacra vinni. Akkor ez volt a legalkalmasabb járat”.

Arra is kitért, hogy a kicsivonat ma is emberek százait vonzza. Évről évre, szezonról szezonra egyre több turistát szólít meg, egy-egy utazás során akár 150-160 személlyel pöfékel át Szovátáról Vármezőig. „Sokan nosztalgiából vonatoznak rajta. A gyermekeimet én is elvittem, hogy megmutassam nekik, mivel közlekedtünk gyermekkoromban Nyárádszeredától a Medve-tóig” – idézte fel a polgármester, majd hangsúlyozta, annak idején Szovátáról Marosvásárhelyig 4 órán át döcögött a vonat.

Mindezt Greabu Carmen idegenvezető, a nosztalgiavonatozás egyik megálmodója is megerősítette. Azt pedig saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy valóban lassú a vonat, hiszen a 14 kilométeres távot egy óra alatt tettük meg. A vonatozás mégis lélekmelengető volt: bár csepergett az eső és borús volt az idő, az őszi színekben és fényekben pompázó erdők, mezők lenyűgöztek mindannyiunkat.

A tulajdonos elmondása szerint őket is a táj nyűgözte le, illetve a kicsivonat története, ezért – lévén, hogy vonat- és régiségkedvelők – nagy örömmel vállalták, hogy Marosvásárhelyről átszervezik az életüket, hogy a vonatot legalább egy rövidebb útvonalon működtethessék. Bár kezdetben az állomás szemétdombnak tűnt, és szinte egy évet kellett dolgozniuk a 14 kilométeres pálya rendbehozatalán, mégis sikerült elindulniuk két vagonnal, és egy Lengyelországból hozott gőzmozdonnyal, ami – ugyan az 1940-es években gyártódott – nem az eredeti. Az már nem volt elérhető, amikor 2012-ben bérbe vették, később pedig megvásárolták az épületeket.

Történetükben talán az az egyik legszebb szál, hogy sikerült az egykori mozdonyvezetőt visszahívniuk a keskenyvágányú vasútra. A ratosnyai származású Ditrich József bárkinek lelkesen mesél foglalkozásáról és a múlt és jelen összefüggéseiről. Sőt a gőzmozdony működésébe is beavatja a tapasztalatlan kérdezőt.

A nosztalgiavonatozás májusban indul, és egészen júliusig hétvégenként működik, pénteken, szombaton és vasárnap. A Medve-tó szezonnyitásával együtt kezdetét veszi a mindennapos közlekedés, és egészen októberig a hétfők kivételével naponta többször megteszi a Szováta-Vármező távot. Októberben azonban újra visszavált a hétvégenkénti közlekedésre, míg az idő engedi.