Csütörtökön van a cukorbetegség világnapja, amely minden évben felhívja a figyelmet emberek millióira, akik ebben szenvednek. A világnap apropóján Képíró Dorottya cukorbeteggel beszélgettünk, aki bár tudja, hogy betegségéből nincs kiút és gyógyulás, mégis megtanult együtt élni vele. 

A cukorbetegség, azaz a diabétesz világnapját 1991 óta november 14-én tartják. Ezen a napon több országban pompáznak kék színben az épületek, jelezve azt, hogy szolidaritást vállalnak a cukorbetegekkel, akiket életük végéig elkísér ez a kóros állapot. 

Kapcsolódó

Cukorbetegség Világnapja: az elmúlt harminc évben megkétszereződött a betegek száma

A cukorbetegek száma az elmúlt 30 évben megduplázódott, és meghaladta a 800 milliót világszerte. Romániában több mint  egymillió  cukorbeteget kezelnek.  

világnap cukorbetegség édesség dietetikus

Cukorbetegség esetén a szervezet részlegesen vagy teljes mértékben képtelen arra, hogy az inzulin hormonból megfelelő mennyiséget elválasszon. Márpedig az inzulin felel a vércukorszint csökkentéséért. A cukorbetegségnek két típusa van: az 1-es típusú cukorbetegség, vagyis az inzulinfüggő diabétesz és a 2-es típusú, a nem inzulinfüggő diabétesz. Az 1-es típus autoimmun betegség, azaz a szervezet a saját sejtjeit ellenségként ismeri fel, a 2-es típus pedig általában idős korban jelentkezik vagy akkor, ha az illető nem táplálkozik megfelelően, egészségesen. 

A világnap alkalmából egy cukorbetegségben szenvedő személyt kerestünk fel, aki a saját bőrén tapasztaltakból magyarázta el, milyen is ezzel a kórral élni a mindennapokat. Képíró Dorottya huszonöt éves és mindössze két éve diagnosztizálták 1-es típusú diabétesszel. És, hogy hogyan nyilvánul meg ez nála? Amikor egy egészséges ember beviszi a szervezetébe a szénhidrátot (olyasmit, amiben van cukor, liszt, keményítő), elindul a hasnyálmirigy inzulintermelése. A szervezet az inzulin segítésével bontja le a szénhidrátot, ami elengedhetetlen, hiszen ebből nyerjük az energiát. Az 1-es típusú cukorbetegeknek leáll az inzulintermelése, ezért kell külsőleg bevinni inzulinpumpával vagy inzulintollal. 

A diagnózis után általában a beteg hasnyálmirigye valamennyire még működik, majd egy idő után leáll. Ezt a köztes időszakot remissziós fázisnak (honeymoon phase) nevezzük, és miután ez lejár, kizárólag az az inzulin segít lebontani a szénhidrátokat, amit külsőleg viszünk be. És, hogy mitől alakul ki ez a betegség? Általában két fontos tényező bukkan fel ennek magyarázatára: a stressz és a genetika, de ezeken kívül nincs jól meghatározható oka. 

„Mielőtt diagnosztizáltak, nem tudtam semmit erről a betegségről, ezért nem is tudtam beazonosítani, hogy az előjelek erre utalnak” – vallja Dorottya. Az egyik előjel az volt, hogy rendszeresen és többször felkelt éjjelente azért, hogy vizet igyon, viszont bármennyit ivott, nem tudta oltani a szomját. Ennek következtében sok ember akár nagyon le is fogy. Egy második előjel az volt Dorottya számára, hogy egyik napról a másikra drasztikusan romlott a látása. Alapból szemüveges volt, de hirtelen még azzal sem látott egy méternél távolabb.

Pár nappal a diagnózis előtt pedig nem volt étvágya, nem kívánt semmilyen ételt, csak nagyon minimálisan evett, pont olyasmiket, amik nem tettek jót az állapotának: egész nap egy szénhidráttal teli kiflit és egy roppant cukros gyümölcslevet fogyasztott el. Eközben pedig a csillapíthatatlan szomjúság megmaradt, és erőtlenség is társult hozzá. „Annyira erőtlen voltam, hogy nem tudtam felmenni az első emeletre, csak akkor, ha megálltam pihenni. Ekkor már tudtam, hogy ez valami komoly dolog. Amikor már nagyon rosszul voltam, bevittek a sürgősségre, ahol a vérvizsgálatból azonnal kimutatták, hogy nagyon magas a vércukorszintem” – emlékszik vissza a diagnózis pillanatára. 

A vércukorszint számokban – alacsony, normál, magas

Dorottya elmondása szerint a normál vércukorszint 80-120 mg/dl, ehhez viszonyítva 80 alatt van a hipoglikémia, tehát az alacsony vércukorszint, 120 fölött (cukorbetegeknél 180 fölött) pedig már magasnak számít. Ha leesik a vércukorszint, az amiatt lehet, hogy túl sok inzulin került a szervezetbe vagy amiatt, hogy nem biztosított a megfelelő táplálék megterhelő fizikai munka esetén. „Nekem ilyenkor nincs erőm, lever a víz és elkezdek remegni” – sorolja az alacsony vércukorszint tüneteit az érintett.

Majd hozzáteszi, hogy ha 50 mg/dl alá esnek az értékek, akkor nagyon elálmosodik, ilyenkor viszont sürgősen tennie kell ellene: „meg kell enni valamit, ami gyorsan felszívódik, például szőlőcukrot vagy valami gyümölcslevet gyorsan fel kell hörpinteni”. A magas vércukorszint jelei között van a szomjúság, gombóc a torokban, gyorsabb szívverés, de ezek is személyre szabottak. „Azt szokták mondani, hogy minél több ideje vagy cukorbeteg, annál kevésbé vagy érzékeny ezekre az értékekre” – így Dorottya már csak 250 mg/dl fölött érzi, hogy baj van.

Váratlan diagnózis: ijedtség a köbön

Dorottya bevallása szerint az elején nagyon megijedt ettől a helyzettől. „Amikor kijöttem a kórházból, pont karácsony és szilveszter következett, ez ugye a nagy kajálások periódusa. Nagyon féltem, hogy nehogy valamit elrontsak, az alacsony vércukorszinttől féltem a leginkább, hogy nehogy túl sok inzulint adjak be magamnak. Sokszor átszámoltam, hogy pontosan mennyi szénhidrát van abban, amit eszek, osztottam-szoroztam, mindent legalább háromszor, hogy biztos jó legyen. Úgy mentem templomba szenteste, hogy volt nálam egy zacskó szaloncukor, biztos, ami biztos”. Dorottya eleinte tehát hajlamos volt a pánikolásra, majd az idő elteltével megismert más cukorbetegeket, akik megerősítették benne azt, hogy az élet fölött sokszor nincs hatalmunk, bármit is csinálunk, de egy kis odafigyeléssel kezelhető.

Azóta egyszer ijedt meg nagyon: későn vette észre, hogy alacsony a vércukorszintje, jött a szokásos szőlőcukor és gyümölcslé, közben pedig felhívta a barátját, hogy legyen, aki szóval tartja, és ha véletlenül nem jön helyre, akkor hívja ki a mentőket.

Milyen az ideális környezet a cukorbeteg számára?

Dorottya szerint a környezetének és a családjának talán egy idő után stresszesebbé vált az ő betegsége, mivel ők jobban megijedtek, ha „pityeg a telefon és jelzi, hogy baj van”. A cukorbeteg tudja, hogy mekkora felelősség van a kezében, tudja, hogy figyelnie és reagálnia kell a jelzésre, de nem kell túllihegni. Miben tud segíteni a környezet? „Ne kérdezzék meg azt, hogy mit ehetsz! Ettől nagyon sokan kibuknak. Bármit ehetsz, mint bárki más, csak mértékkel. Nem eszel meg egy tábla csokit vagy egy zacskó csipszet, hanem eszel három kocka csokit és egy maréknyi csipszet. A másik irritáló kérdés pedig az, hogy meggyógyulsz-e. Nem, ez a diagnózis veled marad, ameddig élsz. Nem fog semmilyen csodaszertől, masszázstól, illóolajtól vagy gyógyszertől beindulni újra a hasnyálmirigyed. Ez van, megállt, nem működik” – fogalmazott Dorottya.

Ezek mellett megemlítette azt is, hogy a környezetnek tudnia kell, hogy mi a teendő, ha baj van, illetve a türelem is nagyon fontos. „Az, hogy valaki cukorbeteg, nemcsak annyival jár, hogy kiszámolgatja, mennyit eszik, mennyi inzulint ad be, hanem azzal is, hogy ezek az értékbeli kilengések sokszor a hangulatodra is hatással vannak” – mutatott rá. 

Tanulságok a cukorbetegség által

Szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó, a diabéteszből is levonhatók tanulságok. Az első következtetés, amit Dorottya levont a betegsége óta, hogy a  „stressz óriási ellensége az embernek”, és bár arra biztatja magát, hogy nem kéne mindent túlstresszelni, ezt nehéz meg is valósítani. A második tanulság, hogy „ne úgy fogd fel ezt a betegséget, mint ami akadályozza a teljes értékű életet, hiszen ugyanúgy el tudsz menni sportolni, ugyanúgy jókat kajálhatsz egy étteremben. Ugyanazokat a dolgokat meg tudod tenni, mint bárki más, csak jobban oda kell figyelned és néha kell egy kis extra felkészültség”.

Kiemelte, hogy amióta cukorbeteg, úgy eszik, ahogy mindenkinek kellene: mértékkel és tudatossággal. Már reflexszerűen megfordít minden ételt a boltban, hogy megnézze a rajta szereplő értékeket, és ha túlzott a szénhidráttartalma, akkor inkább visszateszi a polcra.

Üzenet a sorstársaknak

Dorottya úgy véli, hogy minden cukorbetegnek olyan emberekkel kellene körbevennie magát, akik támogatják és megértik őt, és nem mellesleg türelmesek vele. „Kerüld azt a környezetet, ahol furán néznek rád, ha előkerül az inzulintoll és megszúrod magad. Légy olyanokkal, akik természetesen veszik ezeket a lépéseket, és sose néznek rád másképp. És bár nem lehet mindig elkerülni vagy kizárni azokat az embereket, akik negatív megjegyzésekkel és furcsa pillantásokkal illetnek, soha ne szégyenkezz a betegséged miatt” – hangsúlyozta.

(Nyitókép: Pexels)